A Hybridart művészeti projekteket létrehozó szervezet képviseletében Erdélyi Szabolcs az MTI-nek elmondta, hogy a Forum Hungaricum Nonprofit Kft.-vel közösen tavaly nyáron hirdettek pályázatot fiatal grafikusok számára borcímkék, illetve márkaarculat megtervezésére.
Kezdetként a Figula pincészet Hét hektár elnevezésű borához kellett tervet beadni, ehhez 225 pályamunka érkezett. Több forduló után a zsűri tíz tervezőgrafikust választott ki - legtöbbjük a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett -, és a fiatalok személyesen, a dűlőkben ismerkedtek a hozzájuk sorsolt tíz ifjú borásszal, még a szüreten is részt vettek.
Bock Valér villányi borász Libra nevű, nagy testű, szinte fekete színű borához Szőke Gergely tervezett egyszerű, de hatásos címkét. Borbély Tamás badacsonyi családi pincészete Badacsonyi olaszrizlingjéhez Kiss Zsombor készített címkét, Csetvei Krisztina móri pincéjének Királyleányka nevű borát Bogányi Gergely címkézte fel, Hagymási Tamás egri borász Egri Csillag nevű borát Kovács Attila "öltöztette" fel. Az etyeki Hernyák birtok Pinot Noirjához a Hidden Characters páros, vagyis Nagy Dániel és Orbán Péter tervezett címkét.
A szekszárdi Heimann családi birtok 1758 cuvée nevű italát Simon József címkézte fel úgy, hogy az évszámmal a család magyarországi letelepedésének évét emelte ki. Juhász Tibor szekszárdi Siller borához Kiss Miklós tervezett cégért, a Mátrában a Centurio szőlőbirtokon Ludányi Balázs Cabernet Franc borához Gilányi Nóra, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Formatervező Szakán diplomázott tervezőgrafikus alkotott színes címkét, míg Molnár Tibor a soproni Vincellér-Ház borászának Zöld Veltelini nevű borához Győri Zsolt tervezett letisztult vignettát.
Ungváry Krisztián történész 15 éve borászkodik Tokajban, Olaszliszkán, a hozzá kapcsolódó Vay borászat Pinot Noirjának Szendeff Lőrinc tervezett denevérrel díszített arculatot.
A végeredmény olyan sikeres lett, hogy a Balassi Intézettel közösen a két szervező elhatározta, hogy a külföldi magyar intézetekben a tíz párost, azaz a bort és a cégért nagy kiállítási installáción mutatják be borkóstolóval egybekötve. A címkék között egyaránt van kézzel rajzolt és komputergrafikai módszerrel készült.
A római kiállítás két hétig lesz látható, azután február végén Berlinben a Collegium Hungaricumban, majd a Párizsi Magyar Intézetben mutatják be a bor és a képzőművészet kapcsolatát, amely a boros üvegen valósul meg. Bár az olaszok és a franciák is Európa vezető borhatalmai, a szervezők remélik, hogy a minőségi magyar borral fel lehet kelteni a figyelmet ezekben az országokban is - foglalta össze Erdélyi Szabolcs.
Borok és cimkék
(MTI) - Cégér - Jó bornak tervezz címkét! címmel tíz magyar borász borából és hozzá a tíz képzőművész tervezte címkéből nyílik kiállítás - amelyet borkóstoló követ - csütörtökön a Római Magyar Akadémián.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró
Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra
A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy legendás burgerezőben
Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra
Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával
Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?
A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei
Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?
A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között
A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó
A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.