Étterem is lesz a Rudasban

(MTI) - Felújítják a budapesti Rudas Gyógyfürdő használaton kívüli, déli épületrészét, amellyel bővülne a fürdő területe. A tervek szerint a beruházás 2014 őszére elkészül.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az állami tulajdonban lévő műemlék ingatlant, ahol korábban palackozóüzem működött, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. vagyonkezelésébe adja. Az erről szóló szerződést csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztató keretében írta alá Marjay Gyula, az MNV ingó- és ingatlanvagyonért felelős főigazgatója és Szőke László, a BGYH vezérigazgatója.
A fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő BGYH az ingatlanrészt a Rudas Gyógyfürdőhöz kapcsolva kívánja hasznosítani. Szőke László elmondta: medencékkel, szaunákkal, masszázshelyiségekkel, napozóterasszal és vendéglátóhellyel bővülne a fürdő, amelyet egyébként félmilliárd forintból tavaly októberre újítottak fel.
A most tervezett egymilliárd forintos beruházás felét saját költségvetéséből tudná finanszírozni a cég, amely a vezérigazgató tájékoztatása szerint állami segítséget is vár a munkához.
Szőke László elmondta: a budapesti fürdők általában 30-40 százalékos kihasználtsággal működnek, a Rudas kihasználtsága azonban a 2011-es adatok szerint már a felújítás előtt is 68-69 százalékos volt, azóta pedig 70 százalék felett van. Ezért életképes és elég gyorsan megtérülő lehet egy ilyen beruházás.
Az MNV kiemelt figyelmet fordít az épített örökség védelmére. Arra törekszik, hogy az ingatlanokat olyanoknak adja át, akik azokat meg tudják óvni, és a lehető legjobban tudják hasznosítani - mondta Marjay Gyula. Az MNV főigazgatója szerint a határozatlan időre szóló vagyonkezelési szerződés megnyugtatóan rendezi a Rudas Gyógyfürdő épületegyüttesének helyzetét.


Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy legendás burgerezőben

Séfváltás egy legendás burgerezőben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.