Felnőtteknek készült játszótér Vonyarcon 

A Vonyarcvashegyi Turisztikai Egyesület sikeres évet zárhat maga mögött, jelentős beruházások és fejlesztések valósultak meg.

Turisztikai évadnyitó rendezvény Szentpéterváron 

Szentpéterváron 2013. január 29-én rendezte meg az „Oroszországban működő Nemzeti Idegenforgalmi Hivatalok Szövetsége (ANTOR) és az Orosz Idegenforgalmi Szövetség (RSZT) az idei szezon első nagyrendezvényét. A hatodik alkalommal lebonyolított évadnyitó eseménynek a Taleon Imperial Hotel biztosított elegáns helyszínt, közölte a Magyar Turizmus Zrt.

A Hotel Art felvásárlásával belép a magyar piacra a Three Corners Hotels 

A 32 szobás budapesti Hotel Art megvásárlásával megvetette lábát a magyar piacon a The Tree Corners Hotels & Resorts. 

Megvan az első hivatalos lista a hungarikumokról 

Hungarikum lett a mohácsi busójárás, a matyó népművészet és az összes UNESCO-világörökségünk.
Meghirdették az UngarischeART 2013-at

Meghirdették az UngarischeART 2013-at 

Az ausztriai magyar külképviseletek (Nagykövetség, Balassi Intézet, Magyar Turizmus Zrt.) összefogásában 2013 első félévében 48 közös szervezésű rendezvény népszerűsíti Ausztriában hazánkat, a magyar kultúrát és a főbb turisztikai attrakciókat. Az UngarisheArt (magyar módra) című programfüzetet január 31-én mutatták be a magyar képviseletek vezetői az osztrák sajtónak.
Pirosra vált a Lánchíd 19

Pirosra vált a Lánchíd 19 

A budapesti Lánchíd 19 design hotel csatlakozott a Szív Világszövetség által elindított Go Red For Women mozgalom hazai kezdeményezéséhez, mely a nők szív- és érrendszeri betegségeire hívja fel a figyelmet. A program keretében 2013. február 1-jén hét órától a szálloda homlokzata piros színben világít.

Megújult a MSZÉSZ honlapja 

Megújult a MSZÉSZ honlapja

Magyarországról ír Szaúd-Arábia egyik vezető napilapja 

Az MT Zrt. december közepén szervezett tanulmányutat a riyadhi Kereskedelmi- és Iparkamara turisztikai főosztályának tagjai számára, akik szaúdi turisztikai körökben jelentős véleményformáló szakembereknek számítanak. A fővárosi attrakciók – a Parlament, a Hősök tere és a Budai Vár – megtekintése mellett, a delegáció tagjai látogatást tettek a Budakeszi Vadászházban, majd rövid lovas-kocsikázás színesítette programjukat.

The man who would be Bond 

Négyrészes sorozatot forgat Ian Flemingről, James Bond megalkotójáról The man who would be Bond (Az ember, aki Bond lenne) címmel a Sky Entertainment megrendelése alapján a Pioneer Pictures Budapesten.

Új koncertpalota épülhet Münchenben 

Új koncertpalota épülhet Münchenben, a bajor fővárosban, ahol évek óta zajlik a vita arról, hogy miként lehetne egy világvároshoz méltó modern klasszikus zenei koncertközpontot létrehozni.

Átadták a felújított Madách-kastélyt 

Átadták szerdán a szlovákiai Alsósztregován (Dolná Strehová) a teljesen felújított Madách-kastélyt, Madách Imre szülőházát, ahol Az ember tragédiáját is írta.

Aktívan Szombathelyen 

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) Nyugat-dunántúli Operatív Programja keretében több mint 50 millió forintos beruházással fejlesztik a szombathelyi Csónakázó-tó környékének turisztikai attrakcióit, segítve ezzel a helybéliek ingyenes sportolási lehetőségét is - jelentette be csütörtökön rendkívüli sajtótájékoztatóján Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere.

Szálloda- és termálfürdő felújítás indul Debrecenben 

A debreceni Nagyerdő rehabilitációs programjának részeként megújul az Aquaticum termálszálló, a termálfürdő, és korszerűsítik az egészségügyi szolgáltatások feltételeit. A nyáron kezdődő 2,5 milliárd forintos beruházáshoz összesen 1,7 milliárd forint uniós támogatást nyert a Debreceni Gyógyfürdő Kft. - mondta Kósa Lajos csütörtökön sajtótájékoztatón.

Elfogadták az első hivatalos hungarikum listát 

A Hungarikum Bizottság elfogadta a törvény erejénél fogva hungarikumnak minősülő nemzeti értékeket összesítő első listát - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön.

Több külföldit csábítanának Bükre 

A fürdőhely idén kiemelt figyelmet fordít a szlovák, a lengyel és az orosz beutazóforgalom növelésére. A belföldi vendégeket is érintő hír pedig az, hogy bővül a Bükfürdő Card elfogadói köre - írja a Termál Online.

Egy Malév-gép katasztrófája 

1975. január 15-én a Berlinből utas nélkül hazatérő repülőgép a ferihegyi repülőtér leszállópályájának csapódott, és a kilenc tagú személyzet szörnyet halt.

Dollármilliókat ért a szellemfalu 

Az apró sziget madarai a XIX. században dollármilliókat termeltek ürülékükkel az amerikaiaknak. A sziget egyetlen lakója megőrült, majd öngyilkos lett.

A Fertő-tónál kijátszanák az osztrák kártyát 

Budapesten tárgyalt az osztrák nemzetközi és kulturális államtitkár.

Megjelent a Montenegró-specialista katalógusa 

Megjelent az Adria Tours idei programfüzete.

Évtizedes problémákat is megvitattak az idegenvezetők közgyűlésén 

Január 28-án a Hotel Visegrádban tartotta éves közgyűlését a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ)

26 milliárd euró az Air France becsült gazdasági hatása 

Az EM Strasbourg Business School tanulmánya szerint az Air France légitársaság értéke több mint 26 milliárd euró – írja cikkében a LesEchos.fr portál.

Budapest Airport: tíz évvel ezelőtti szinten 

Tíz évvel ezelőtti szintre csökkent a gépmozgások száma tavaly Ferihegyen, a Budapest Airport utasforgalma azonban csupán 4,7 százalékkal esett. 

Lezárult a „Balassa Ház” felújítása 

Az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával 2011. október 03-án kezdődtek meg a Szeged belvárosában található „Balassa Ház” műemléképület felújítási munkálatai. A projekt befejezésével 2013. január 31-én egyedi kulturális turisztikai funkcióval és szolgáltatásokkal bíró, „Tiszavirág” butikhotel jött létre a műemlékházban.

Változás a Geréby Kúria menedzsmentjében 

Pintér László marketingvezető 12 év után elhagyja a Geréby Kúriát.

30 millió utast képes fogadni Vnukovo 

Átadták a moszkvai Vnukovo repülőtér új terminálját, így a légi kikötő éves kapacitása 30 millió főre nőtt. 

Kolozsvárra költözik a Félsziget fesztivál 

Románia legnagyobb fesztiválja, a Félsziget idén Kolozsvárra költözik.

Utazásra nem javasolt térségek 

A Külügyminisztérium 2013.01.28-ával frissítette az utazásra nem javasolt országok, régiók jegyzékét, mely kihatással bír az utazási szerződésekről szóló 281/2008. (XI.28.) Kormányrendelet 8. § (6) bekezdésében foglalt előírásokra, hívja fel a figyelmet weboldalán a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal. 

Gabonba is repül a Turkish Airlines 

Heti három járatot indít Libreville-be a török légitársaság.

Észak-Magyarország, a dobogós turisztikai régió 

Eredményei alapján az észak-magyarországi turisztikai régió dobogós helyet ért el - jelentette ki szerdán Mátraházán Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója, a régió szezonnyitó turisztikai szakmai konferenciáján.

Megkoronázzák a minőséget! 

“Megkoronázzuk a minőséget” címmel rendezvénysorozatot szervez a  Magánszállásadók Országos Szövetsége, amelynek második állomását a napokban tartották a siófoki Hotel Azúrban.

Megjelent a Proko Travel 2013-as katalógusa 

Az idén online is letölthető a Proko Travel katalógusa. 

Új online gasztromagazin indult 

A recepteken kívül szöveges, magazin jellegű tartalom, jobban áttekinthető oldalstruktúra és megújult címlap – a végeredménye annak a többhónapos munkának, amivel Magyarország új piacvezető gasztromagazinja, a NoSalty.hu fogadja látogatóit.

Szavazás dönt, ki hegyaljázhat ingyen 

Idén egy magyarországi és négy határon túli város lakosai látogathatnak el a Hegyalja Fesztiválra. A hazai város már megvan, a határon túliakról szavazás dönt.

Francia siker a Bocuse d'Or-on, Széll Tamás tizedik lett 

A versenytől már megszokott, felfokozott hangulatban zajlott le a nemzetközi gasztronómia egyik legnagyobb presztizsű, melegkonyhás gasztronómiai versenye, a Bocuse d’Or.

Ahol Rihanna, Katy Perry és a többi sztár telel 

Barbados, St. Lucia, Dubai – A sztárok közösségi oldalai szerint ezek a legnépszerűbb téli úti célok a hírességek körében. Akik megtehetik, követik kedvenceiket.

Megemelte kaucióját a Taurus Reisen 

A közelmúltban emelkedett jogerőre a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) határozata, melynek értelmében 144-ről 194,4 millió forintra emelte vagyoni biztosítékát a Taurus Reisen.

Kiküldték a múzeumból a "szagos" családot 

Szaga miatt tessékeltek ki egy családot a párizsi Orsay Múzeumból Párizs.

Chile kiakadt a spanyol kamu turisták miatt 

Chile turisztikai hivatala aggályosnak tartja, hogy sokan az országban maradnak dolgozni a turista vízummal érkező spanyol utasok közül. 

Távozik a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója  

Dr. Kiss Istvánnal, a Tokaj Kereskedőház Zrt. 2007-ben kinevezett vezetőjével közös megegyezéssel szerződést bontott a munkáltató Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

Különleges vállalkozási övezetek a hátrányos helyzetű térségekben 

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint az ország 47 leghátrányosabb helyzetű térségében szabad vállalkozási zónát hoznak létre. 

Megújulva, Harmónia Hotelként nyitott újra a Pelikán 

Uniós támogatásból újult meg és vált a családok szállodájává a Harmónia Termál Hotel Sárváron.

Differenciált helyjegyárak a vonatokon 

Februártól a kedvezmények igénybevételekor már nem elég felmutatni, hanem át is kell adni a kedvezményre jogosító igazolványt a jegyvizsgálatkor. Az egy és száz km közötti távolságra kiadott menetjegy csak a rajta feltüntetett naptári napon érvényes. Ugyanerre a távolságra a visszaútra nem menettérti jegyet ad a vasúttársaság, hanem különálló, egy útra szóló jegyet. Megszűnik a menetjegy-visszatérítésnél a kezelési költség levonásakor alkalmazott ezer forintos felső határ. Márciustól a szolgáltatások kiegyenlítettebb igénybevételére ösztönző, differenciált helyjegyárakat vezet be a vasúttársaság a kapacitások hatékonyabb tervezése érdekében. A 2010 februárja óta lényegében változatlan alaptarifák továbbra sem emelkednek a vasúti közlekedésben.

A magyarok legnépszerűbb külföldi úti céljai 2012-ben 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly a januártól szeptemberig tartó időszakban több mint 12 millió honfitársunk utazott külföldre. Írásunkban azzal foglalkozunk, hogy melyek voltak a magyarok legkedveltebb külföldi úti céljai. 

Minősítést kapnak az autókölcsönzők is 

Az autókölcsönző iparág megítélésének és versenyképességének javítása érdekében egységes minősítési tanúsítvány rendszert dolgozott ki a Magyar Autókölcsönzők Szövetsége (MAKSZ). A szövetség célja, hogy egy speciális kritériumrendszer felállításával növelje az iparág iránti bizalmat.

Indiai milliárdos épít üdülőközpontot a tóparton 

Turisztikai megaberuházást tervez a gyönyörű Ohridi-tónál egy indiai milliárdos.

Feltérképezte Észak-Koreát a Google 

Az eddigi fehér foltok helyett mostantól részletes térképet közöl a Google Maps Észak-Koreáról, feltüntetve a munkatáborok és nukleáris létesítmények feltételezett helyét.

Öt sikeres turisztikai pályázat a Nyugat-Dunántúlon 

A helyi és térségi turisztikai desztinációs menedzsment szervezetek és turisztikai klaszterek létrehozására és fejlesztésére öt pályázó nyert uniós támogatást a Nyugat-Dunántúlon.

Tízezer új Erzsébet-utalvány elfogadóhelyet szeretnének 

További tízezer Erzsébet-utalvány elfogadóhelyet szeretnének bevonni február közepéig. A cél az, hogy a jövőben minél többen igénybe tudják venni az utalványt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!