Budapesten szilvesztereznek az európai kanapészörfösök 

A tervek szerint a magyar fővárosba töltenék a szilvesztert az idén az európai kanapészörfösök.

Európa legnagyobb autósklubjának turisztikai szakértői Magyarországon 

A Magyar Turizmus Zrt. meghívására április 22-én Európa legnagyobb autósklubjának, az ADAC-nak a szakemberei látogatnak hazánkba.

Meghátrálásra kényszerítette a Ryanair a TUI-t 

A TUI UK és a Ryanair megállapodott abban, hogy a TUI nem szerez több adatot jogosulatlanul a Ryanair weboldaláról screen scraping technikával.

Újdonság: tengeri hajóutak a Chemol Travelnél 

A nemzetközi és hazai utazási trendeknek megfelelően 2009-től a Chemol Travel tengeri hajóutak szervezésével is foglalkozik.

Mégsem szennyeződött a Tisza 

Nem jutott el a Tisza hazai szakaszára a romániai szennyezés.

Ismét gyakornoki programot indít a Budapest Airport 

Idén ősszel második fázisához érkezik a Budapest Airport (BA) „Kifutópálya” nevű gyakornoki programja.

Kilencszázmilliós strandfejlesztés Egerben 

Lakossági fórum keretében Szente János, az Eger Termál Kft. ügyvezető igazgatója ismertette azokat a fejlesztési terveket, amelyeket 49 százalékban uniós pénzekből valósítanak meg.

A sörösök is bajban 

Zsugorodó sörpiacról, csökkenő keresletről és romló eladási feltételekről számolt be április 16-án tartott sajtótájékoztatóján Sívó Imre, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke.

Megkezdődtek az előkészítő földmunkák Sávolyon 

„Ahhoz, hogy a Balatonringen legalább 2010-ben versenyt rendezhessenek, 13 hónap múlva már állnia kell a sávolyi pályának” – nyilatkozta egy hónappal ezelőtt Dr. Gyenesei István sportért felelős miniszter.

Profitálhatunk a 2. Európai Egészségturizmus Kongresszusból 

Mint arról korábban beszámoltunk, 28 országból 300 résztvevővel, április 1-3. között Budapesten rendezték meg a 2. Európai Egészségturizmus Kongresszust. Az alábbiakban a Kongresszus legfőbb megállapításairól és eredményeiről adunk tájékoztatást.

Web 2.0-es fejlesztés Egerből 

Néhány napja immár élesben is működik Eger város Önkormányzatának új multimédiás weboldala, amelynek demo verziója nagy érdeklődés kíséretében debütált a február végi budapesti Utazás kiállításon.

A MATUR legutóbbi állásfoglalása 

Szemléletváltást, színvonalas városüzemeltetést, fejlesztéseket, dinamikusabb marketinget sürget a MATUR Budapesten.

Ökoturisztikai központ épülhet Somogyban 

Több, mint 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre vidékfejlesztésre a 2013-ig terjedő időszakban. Somogyban számos turisztikai projektet, köztük egy ökoturisztikai látogatóközpontot valósítanának meg.

A PM válaszlevele a MUISZ-nak 

2009. február 16-án, a MUISZ plenáris ülésén Csobánczy Péter, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője tájékoztatást tartott a február 1-én életbe lépett ÁFA változásokról, majd ezt március 11-én újabb egyeztetés követte a PM és a MUISZ Közgazdasági Bizottsága tagjainak részvételével. A továbbra is tisztázatlan kérdéseket példákkal megvilágítva újabb levélben elküldte a Szövetség a PM-nek, amelyre az itt közzétett válasz érkezett.

Megjelentek a TDM pályázatok 

Április 16-án megjelent a Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezetek kialakítását célzó pályázati dokumentáció.     

Rekordév után szintentartásban reménykednek a horvátok 

Pénteken tartotta hagyományos éves partnerpartyját a budapesti Nemzeti Táncszínházban a Horvát Idegenforgalmi Közösség (HIK) budapesti képviselete.

Jövő hónapban indul a Balaton7 

Csütörtökön a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága a Balaton szezonnyitó sajtótájékoztatóján mutatta be a Balaton7 elnevezésű kulturális programsoroztatot.

Balu vál(t)ása 

A magyar szakácsművészet ismert alakja, akit csak Balunak neveznek– bár tisztes polgári neve is van azért: Gábor Balázsként anyakönyvezték -, a közelmúltban munkahelyet váltott.

Gyógyszállóvá alakítanák a Lipótmezőt 

Elkészült az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet műemlék épületeinek értékbecslése. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a napokban veszi tulajdonába a Lipótot. A II. kerületi önkormányzat nem támogatja, hogy a területen lakások épüljenek.

Új aranykort hoz a gyenge forint a Balatonnál 

Húsvétkor nemcsak a balatoni szállodákban, hanem több ingatlanközvetítő irodában is meghosszabbított műszakban dolgoztak. A gyenge forint lökést adott a jó ideje agonizáló tóparti ingatlanpiacnak, s a vevők között jelentős számban vannak olyan magyarok is, akik a közelmúltban euróba fektették pénzüket.

Április 29-én borszerda 

A Magyar Bormarketing Kht. idén először rendezi meg a Borszerda akciót a Nemzeti Bormarketing Program keretében, az immár hagyománnyá vált Torkos Csütörtök mintájára. Az akció – amely szorosan kapcsolódik a Kulturális Turizmus Éve „Bor és gasztronómia” pilléréhez – célja, hogy ösztönözze a minőségi magyar bor mértékletes fogyasztását.

A Mercure kiváló borai 

Az Accor szállodavállalat Mercure márkájához tartozó szállodákban világszerte különös gondot fordítanak arra, hogy kiváló borokat kínáljanak a vendégeknek elérhető áron. Egy 1983-ban indult kezdeményezés nyomán ma már 18 országban állítják össze a Grand Vins Mercure borlapot a helyi borok legjobbjaiból.

Megérkezett az első, fapados légitársasággal közös hitelkártya 

Közös, úgynevezett co-branded hitelkártyát dobott piacra 2009. április 14-től az Erste Bank Hungary Nyrt. és a Wizz Air diszkont légitársaság.

Hátszél Boglárnak: támogatják a kikötőfejlesztést 

Negyedmilliárd forintból lesz a harmadik legnagyobb balatoni vitorláskikötő a boglári, a bíráló bizottság zöld utat adott a Balatoni Hajózási (BH) Zrt. beruházásának.

Újra béke Bangkokban 

A napokig tartó, három halálos áldozatot követelő és 110 sebesültet számláló zavargások után újra elcsendesült a thai főváros.

Célpontban a szenior korosztály 

A gazdasági válság ellenére vágott bele az utaztatásba egy frissen alakult, de „régi motorosokat” felvonultató utazási iroda, a Harmony Tours.

Helyesbítés 

A Napi Turizmus 2009/70-es számában helytelenül írtuk, hogy a Magyar Vendéglátók Ipartestülete bojkottot hirdetett a "Borszerda" rendezvénnyel kapcsolatban. "Az, hogy nem értünk egyet a rendezvény meghirdetett szabályaival, még nem jelenti azt, hogy bojkottot hirdetünk ellene" - szögezi le Háber Tamás, az MVI elnöke.

TDM pályázatok. Hamarosan meghirdetik? 

Jóllehet április 14-e volt a turisztikai desztináció menedzsmentek legutóbbi pályázat-meghirdetési határideje, az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottságának szerdai ülésén Varjú László a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára arról tájékozatott, hogy éppen az utolsó simításokat végzik a pályázati kiírásokon, azok legkésőbb pénteken felkerülnek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapjára.

Vidékfejlesztő turisztikai pályázatok 

Az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottsága szerdai ülésén a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője tájékoztatott az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) turisztikai pályázatainak eredményeiről.

Az önkormányzati miniszterjelölt és programja 

Nehéz helyzetbe hozták az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottságának ellenzéki tagjai mai ülésükön a Bajnai-féle válságkezelő kormány az idegenforgalmat is felügyelő önkormányzati miniszterjelöltjét, Varga Zoltánt.

Békés megye a marketingre esküszik a válságkezelésben 

Gyengére sikerült a Békés megyei turisztika első két hónapja a legfrissebb adatok szerint. A szakemberek ennek ellenére, ha óvatosan is, de bizakodnak; Gyulán pedig nem mondtak le egy erős szezonról.

Tisza-tó: turistáknak készül a digitális kalauz 

A tavalyi egri és az idei gyöngyösi digitális térkép elkészítése után jelenleg a Tisza-tó hasonló kalauzának kialakításán dolgoznak a turistákat segítve a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál.

Lehet-e Lellén lídó? 

Balatonlelle az idén is ragaszkodik homokkal feltöltött, népszerű lídós strandjához, amelyet a zöldhatóság már negyedik éve nem hajlandó legalizálni. A vita lezárásától is függ, lesz-e több fövenyes strand a Balaton mentén.

Szollár Domokos lehet az új kormányszóvivő 

Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője lehet az új kormányszóvivő Budai Bernadett mellett - értesült kormányzati forrásból az MTI kedden.

A Green Travel és a Club Magic Life stratégiai partnersége 

Stratégiai szövetséget kötött a török be- és kiutaztatással egyaránt foglalkozó Green Travel és az all inclusive üdülések piacán Európában piacvezető, 18 évvel ezelőtt alapított Club Magic Life.

Ami erősebb a „Magyarország” márkánál 

Formálódik a Budapest-márka; most vagyunk abban a szakaszban, hogy a márkapiramis alján álló értékhalmazt négy-öt elemre szűkítették, amelyek további elemzésével létrejöhet az „igazi” Budapest-szlogen.

A régióban terjeszkedik a Triplanet 

Még a nyáron Szlovákiában, Csehországban és Romániában is elindul a Triplanet Utazási Szolgáltató Kft. online irodája.

A KLM a nevét adta egy új tulipánfajtának 

A KLM Holland Királyi Légitársaság az idén ünnepli 90. évfordulóját. Mivel a Keukenhof virágpark is éppen most 60 éves, felmerült annak az ötlete, hogy egy különleges tulipánt nevezzenek el a KLM után.

A BTH még nem tudja mennyiből gazdálkodhat az idén 

Mivel márciusban nem fogadta el a Fővárosi Közgyűlés az önkormányzat ez évi 531 milliárd forintos büdzséjét, többek között a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. is átmeneti forrásból fedezi kiadásait.

Javul a helyzet Bangkokban  

A katonaság határozott fellépése hatására a tüntetők mind kevesebben tombolnak a thaiföldi főváros utcáin.

Kétszámjegyű visszaesés a vendéglátásban 

A hazai turizmus és vendéglátás válságformálta jövőképéről, a szállodaipar jelenlegi kihívásairól lesz szó többek között a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara által rendezett konferencián 2009. április 20-án.

Megnyílt a megújult gyöngyösi Orczy-kert 

Mostantól már csak belépőjeggyel látogatható, igaz, a korábbinál sokkal több látnivalót ígér a gyöngyösi Orczy-kastély megújult parkja.

Lázas készülődés az Equifest-re 

A lovas cégeknek a kedvezményes bemutatkozás lehetőségét, a látogatóknak Oscar-díjasok produkcióit is kínálja idén az Equifest a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban 2009. november 6. és 8. között. Több mint harmincezer látogató várható az egyedülálló programokat is kínáló nemzetközi lovas fesztiválra és kiállításra.

Az MVI bojkottálja a borszerdát 

Nagyon jó kezdeményezésnek tartjuk, de nem ebben a formában! – írja állásfoglalásában a Magyar Vendéglátók Ipartestülete az április 29-én tartandó országos gasztroakcióról, a Borszerdáról.

Új értékesítési munkatárs a Memento Parkban 

A Memento Park üzemeltetői csapata 2009 áprilisától új munkatárssal erősödött.

Terjed a dengue-láz Dél-Amerikában – figyelmeztet a külügy 

A Külügyminisztérium felhívja az Argentínába, Bolíviába és Paraguayba utazók figyelmét a dengue-láz egyre nagyobb mértékű terjedésére. A térségbe utazóknak tanácsolja, hogy kerüljék el a fertőzött területeket, illetve tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket.

Az osztrákok utazási terveit nem befolyásolja a válság 

A „profil” hírmagazin felmérést készíttetett arról, hogyan befolyásolja az osztrákok utazási terveit a gazdasági válság. Az eredmények biztatóak.

Zuhannak a magyar szállodai mutatószámok  

2009. január–februárban a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek száma 19, illetve 9 százalékkal maradt el az előző évben mért értéktől. A külföldi vendégéjszakák száma 14, a belföldieké 8 százalékkal csökkent. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 11 százalékkal maradt el a tavalyitól – derül ki a KSH legfrissebb adataiból.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!