Változások az utaztatási piacon 

A június végén megjelent Turisztikai Értesítő szerint 2008. május 1. és május 31. között hét utazási irodát és ügynökséget jegyeztek be a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásába.

Elérhető a Turisztikai Desztinációmenedzsment E-learning tananyag tesztverziója 

A Turisztikai Szakállamtitkárság szakmai és az IQ Consulting Kft. informatikai fejlesztésével készített, a turizmus intézményrendszerének fejlődését segítő, interaktív, szimulációs elektronikus tananyag a TDM rendszer és a TDM szemlélet kialakulását és elterjedését szolgálja.

Elkészült az Országos ökoturisztikai stratégia 

A Kormány által az 1100/2005 (X.7) Kormányhatározattal jóváhagyott Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia a 2006-2013. közötti időszakra vonatozóan meghatározza a szektor fejlesztésének céljait, a megvalósítás feladatait, eszközrendszerét.

Magyarország az Egyesült Államok magazinjainak hasábjain 

A Magyar Turizmus Zrt. által szervezett tanulmányutak, illetve a Társaság által nyújtott információk nyomán az Egyesült Államokban az elmúlt néhány hónap során számos neves napilap, illetve magazin számolt be Magyarország turisztikai kínálatáról.

Csúcsgasztronómia Veszprémben, golf a Balatonnál 

A veszprémi Villa Medici Hotel**** és Étterem és a balatonudvari Royal Balaton Golf & Yacht Club partneri együttműködés keretében közös csomagajánlatokat kínál.

Jelöljön témát! 

A pozitív társadalmi változások elérését célul kitűző Médiaunió kuratóriuma 2008. július 11-ig várja a javaslatokat arra vonatkozóan, hogy mi legyen a 2009-es év társadalmi célú mega-kampány témája.

Budapestet és Magyarországot népszerűsítő plakátok Ferihegyen 

Budapest Főváros Önkormányzata Városarculati Tanácsnoki Irodája, a Magyar Turizmus Zrt, a Budapest Airport (BA) Zrt., és a repülőtéri médiafelületeket értékesítő Clear Channel Outdoor Kft. / DEFI Hungary Kft. közös akciót indított Budapest és Magyarország népszerűsítése céljából. A kampány keretében a ferihegyi repülőtér indulási és érkezési oldalain, valamint egyéb kültéri felületeken a fővárost és Magyarországot egyaránt népszerűsítő plakátok kerülnek kihelyezésére a turisztikai csúcsszezon idejére.

Másfél évtizedes az egri sportmúzeum 

A hevesi megyeszékhely egyik kulturális érdekessége a sportmúzeum.

Poroszló: Tisza-tavi ökocentrum épül 

A kormány döntött a Tisza-tavi ökocentrum-projekt támogatásáról. Ezt egy Egerben tartott sajtótájékoztatón jelentett be Godó Lajos, a Tisza-tavi Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke.

Várják a debrecenieket a BalaTone-ra 

A július 24-27. között megrendezendő zánkai BalaTONE Fesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy egy igazán vendégszerető hagyományt indítanak el, s eztán minden évben vendégül látnak egy-egy várost – az összes lakójával együtt. Az ötlet értelmében az adott település lakcímkártyájával rendelkezők INGYENESEN vehetnek részt a fesztiválon.

Növekvő érdeklődés az osztrákok részéről a Tisza-tó és a Hortobágy iránt 

A Magyar Turizmus Zrt. osztrák képviselete stratégiai feladatának tartja, hogy minél több Ausztriából érkező vendég látogasson el a “Dunától keletre”, ugyanis az osztrák vendégéjszakáknak csak töredéke realizálódik még az Alföldön.

Személyi hír 

2008. július 1-jétől Bácsi József a vezetője a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. Tourinform irodáinak.

Afrika jegyében zajlott a III. ÉjszakáZOO a Miskolci Állatkertben 

Több, mint 70 fő jelentkezett be előzetesen a Miskolci Állatkert ÉjszakáZOO programjára, amelyet most harmadik alkalommal rendeztek meg.

Fedélzeti-magazin kampány Magyarország népszerűsítésére 

Különböző légitársaságok fedélzeti magazinjainak hasábjain népszerűsíti Magyarország turisztikai kínálatát a Magyar Turizmus Zrt. idén nyáron indított kampányában.

Elismerés a Szakállamtitkárságnak 

2008. június 20-án az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkárságának interneten is elérhető Turisztikai Desztinációs Menedzsment E-learning programja Comenius-EduMedia díjban részesült. A díjat a szakállamtitkárság képviseletében Mányai Roland főosztályvezető és Harsányi Mónika vette át Berlinben.

Eger: lerótták kegyeletüket Dobó István földi maradványai előtt 

Az 1552-es hős egri várvédő Dobó István földi maradványait szombaton - június 28-án - temetik újra a szlovákiai Dobóruszkán.

Erdőbényei Kádárnapok - idén először borlovag avatással 

Most hétvégén rendezik meg az Erdőbényei Kádárnapokat. A program 11 évvel ezelőtt szakmai találkozóként indult, az elmúlt években azonban Tokaj-Hegyalja jelentős fesztiváljává nőtte ki magát.

A szándékolatlan roaming megelőzhető 

A mobiltelefon egyik előnye a roaming (barangolás) lehetősége, azaz, hogy külföldön is használhatjuk telefonunkat. A külföldi telefonhasználat tarifáiról az utóbbi hónapokban sok szó esett. Lassan egy éve, hogy az Európai Unión belül jelentősen csökkentek a beszéd-célú roaming tarifák, napjainkban pedig az SMS és más adat-roaming árak csökkentése van napirenden. Sokkal kevesebb szó esik azonban a szándékolatlan roamingról, arról a jelenségről, amikor mobiltelefonunk már a határ hazai oldalán is átvált egy külföldi szolgáltató hálózatára.

Hétvégén kezdődik a Gyopárosi Nyár 

Június 16-ával az Orosháza-Gyopárosfürdőért Idegenforgalmi Egyesület hivatalosan átvette a helyi Tourinform iroda üzemeltetését.

Business Travel Community 

Új német platform - akár egy "Business IWIW"- jött létre azon üzleti utazók számára, akik hasznosan akarják üzleti útjuk minden percét eltölteni.

Ismét fedélzeti-magazin kampány Magyarország népszerűsítésére 

A Magyar Turizmus Zrt. idén nyáron indult kampányában - az új turisztikai arculatot alkalmazó hirdetésekkel -  különböző légitársaságok fedélzeti magazinjainak hasábjain népszerűsíti Magyarország turisztikai kínálatát.

Ülésezett az OIB 

Izgalmas témákról tárgyaltak az Országos Idegenforgalmi Bizottság csütörtöki ülésén.

Egy pályázat érkezett a Tüskecsarnok befejezésére  

Egyetlen pályázat érkezett határidőre arra a felhívásra, amelyet az Infopark mellett álló Tüskecsarnok funkcióváltására írt ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

Lassan stabilizálódik a kiskereskedelem  

A kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok alapján az év első négy hónapjában még 2,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől, áprilisban azonban már csak 1,5 százalékkal. A kiskereskedelmi eladások volumene az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal növekedett – áll a KSH legújabb gyorsjelentésében.

Közel 70 utazási iroda a 3 Plusz programban 

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal április végén indította el a „A 3Plusz Program: Megbízhatóság, Egészség és Biztonság az utazásban” elnevezésű, egyéves programot, amelynek célja motiválni az utazási irodákat arra, hogy egyre nagyobb hangsúlyt helyezzenek az egészséggel kapcsolatos tájékoztatásra, és a szükséges szaktanácsok átadására az utasok felé.

A Vacansoleil három éves főszponzori szerződést írt alá 

A június 24-i ünnepélyes szerződés-aláírással új holland pro-continental kerékpárcsapat alakult meg: a Vacansoleil Cycling Team.

A Budai Palota kulturális-turisztikai fejlesztése c. UMFT KMR OP kiemelt projektről 

A háborús károkat szenvedett Budai Palota újjáépítésének első szakasza 1984-ben befejeződött, ekkor került a mai helyére a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapesti Történeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár. Ezzel az épületegyüttes az ország kiemelkedő kulturális turisztikai központjává vált.

Fórumra invitálja a szakmát a MATUR Ifjúsági tagozata 

Pár hónappal ezelőtt megalakult a Magyar Turisztikai Egyesület Ifjúsági tagozata, amely aktív munkával töltötte a megalakulása óta eltelt időszakot.

Nyílt levél 

A Magyar Kerékpárosklub és több civil szervezet nyílt levélben fordult Szabó Pál miniszterhez, amelyben rámutatnak: érzékenyen érinti mindannyiukat, hogy a miniszter nem kívánja megtartani a kerékpáros ügyekért felelős miniszteri biztos intézményét. Alábbikaban közöljük a nyílt levél teljes tartalmát.

Idén is lesz VOLT! 

Július 2-án immár 16. alkalommal nyitja meg kapuit a soproni VOLT fesztivál, amelyen a látogatókat ismét nemzetközi sztárdömping fogadja az OFFSPRING-től MANU CHAO-n és a CYPRESS HILL-en át SHANTEL & BUCOVINA CLUB ORKESTAR-ig.

A BTH aktuális újdonságai 

Fekete László, a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatója sajtóreggeli alkalmával mutatta be a Sütő utcai Tourinformban kialakított, és a meghívottak jelenlétében átadott nyilvános internet szobát, amellyel a turisták régi vágyát teljesítették.

Reneszánsz Napok Kunhegyesen 

A FATOSZ (Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége) szervezésében zajló Reneszánsz Falusi Ízek rendezvénysorozat legutóbbi állomása Kunhegyesen volt június 21-én.

Hivatásturisztikai találkozó Londonban 

Hivatásturisztikai szakmai találkozót tartottak június 24-én, a londoni Magyar Nagykövetségen a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében.

Összefogás a mozgáskorlátozottak aktív nyaralásáért 

Nemzetközi szinten is példaértékű programot mutattak be kedden Balatonfüreden, amely három minisztérium (az Önkormányzati Minisztérium Sport Szakállamtitkársága valamint Turisztikai Szakállamtitkársága, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium) összefogásával valósul meg a Balatoni Régióban.

Egymilliomodik vendégét köszöntötte az Aquaticum 

A 2003 júniusában nyitott debreceni Aquaticum Mediterrán Élményfürdő 2006. március 17-én köszöntötte 500 ezredik vendégét, a napokban pedig egymilliomodik vendége lépte át a létesítmény kapuit.

Ősi magyar címertár a golopi Vay-kastélyban 

Újabb turisztikai attrakcióval gazdagodott Zemplén: a Tokaj-Hegyalján található 600 fős Golop településen egyedülálló történelmi emlékhelyet alakítottak ki.

Balaton és Hévíz a német sajtóban 

Nagyszabású PR kampányt indít a német sajtóban a Magyar Turizmus Zrt. frankfurti külképviselete, az MT Zrt. Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Irodája és a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület június utolsó két hétvégéjén.

Egy pályázó van a Tüskecsarnokra 

Ketten vásárolták meg az 1,2 millió forintos dokumentációt, azonban a megadott határidőig csak egyetlen pályázat érkezett a Tüskecsarnok üzemeltetésére, értesült a Világgazdaság.

Új értékesítő csarnok nyílt a fővárosi Nagybani Piacon  

A múlt héten ünnepélyes keretek között megnyitották a Budapesti Nagybani Piac közel ötezer négyzetméteres, új értékesítő csarnokát. Az egymilliárd forintos beruházás keretében megépült csarnokban 21 vállalkozás értékesíti termékeit.

Szeptembertől indul a Zwack Liqueur bevezetése az USA-ban 

A Zwack bejelentette, hogy az amerikai piacon folyó termék bevezetési teszt sikeresen lezárult. A Diageo észak-amerikai cég ez év szeptemberétől megkezdi az Egyesült Államokban a Zwack Liqueur bevezetését és a márka felépítését.

Megújult a MaReSz elnöksége 

Június elején tartotta tisztújító Közgyűlését a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetsége (MaReSz).

Magyar vezetés a Reini Apátságban 

A Magyar Turizmus Zrt. osztrák külképviselete kiemelt figyelmet fordít a kulturális és vallási témán alapuló turizmus Ausztria és Magyarország közötti előmozdítására. Idén tavasszal osztrák újságírók és kolostorok egyházi képviselői számára rendezett dunántúli tanulmányút eredményességének, valamint a Klösterreich Kulturális Egyesülettel való jó kapcsolatnak köszönhetően mostantól magyar nyelvű idegenvezetéssel is várja látogatóit a Graztól 15 km-re lévő Reini Apátság.

Bankjegy helyett érme lesz a kétszázas 

A Monetáris Tanács úgy döntött, hogy a jelenlegi kétszázforintos bankjegyet érme váltja fel, az érme leghamarabb 2009 első félévében kerülhet forgalomba. A kétszáz forintos bankjegy – várhatóan 2009 végéig – szintén törvényes fizetőeszköz marad.

Guinness-rekord készül Balatonfüreden 

216 órán keresztül zenélnek Balatonfüreden, ahol új Guinness-rekordot szeretnének felállítani.

Budapest Porta 

Július elsején nyílik Váci Sándor Pál magyar származású angol építész fotókiállítás Budapest Porta címmel a Gödör Klub kiállító termében.

Tisza-tavi Polgármesterek Randevúja 

Pénteken tartották Tiszaújvárosban a Tisza-tavi Polgármesterek Randevúja című konferenciát, amely idén ötéves jubileumához érkezett.

Megtörtént a fordulat a Balatonnál 

Több szerencsés tényezőnek köszönhetően a Balaton a belföldi és a külföldi vendégek szemében is egyre vonzóbb célponttá válik, és ez már a számokban is megjelenik. Több jel utal arra is, hogy az új beruházások révén sikerült elnyújtani a szezont.

Atlasz: 388 millió forint adózott eredmény 

A QBE Atlasz Biztosító a múlt évet csaknem hat és fél milliárd forint díjbevétellel zárta, ebből az utasbiztosítás 2,7 milliárdot tett ki.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!