Közel 20 százalékkal növelte idén forgalmát az ETI

Közel 20 százalékkal növelte idén forgalmát az ETI 

Az Egyiptom-specialista utazásszervező kedden mutatta be partnereinek 2020-as árualapját és katalógusát a Silverline Cruises hajóján.
Közel 80 százalékkal több utasa volt idén az ETI-nek

Közel 80 százalékkal több utasa volt idén az ETI-nek 

Az Egyiptom-specialista utazásszervező kedden mutatta be partnereinek 2019-es árualapját és katalógusát a Westend City Hiltonban.
„A desztináció egyediségének és az árualap minőségének köszönhető”

„A desztináció egyediségének és az árualap minőségének köszönhető” 

Interjú Kerekes Gáborral, az ETI magyarországi irodavezetőjével.
Új helyre költözött az ETI székhelye

Új helyre költözött az ETI székhelye 

Az Express Travel International Kft. tájékoztatta partnereit, hogy megváltozott a székhelyük. 
Erősítette piacvezető pozícióját az ETI

Erősítette piacvezető pozícióját az ETI 

A viszonteladói hálózat partnerségének, munkájának és az árualap kiváló ár-érték arányának köszönhetően az Express Travel International megőrizte és erősítette piacvezető pozícióját – mondta Kerekes Gábor irodavezető november 29-én, a Duna Event-ben megtartott 2018-as katalógusbemutatóján.
ETI-tél: heti két járattal Hurghadára Budapestről

ETI-tél: heti két járattal Hurghadára Budapestről 

A sikeres nyár után, a téli szezonra az Air Cairo mindkét menetrendszerinti Budapest-Hurghada járatán lekötötte a helyek többségét az Express Travel International, így hetente akár 240-250 személy kiutazására is van lehetőség, szerdán és vasárnap. A járatok szépen telnek, az árak kedvezőek, beleértve a téli ünnepi időszakot is – közölte lapunkkal Kerekes Gábor irodavezető.
Télen is indít járatokat Hurghadára az ETI

Télen is indít járatokat Hurghadára az ETI 

Néhány napja már foglalhatóak az ETI budapesti indulású csomagajánlatai a teljes téli szezonra.

Az ETI-t már ne a Vörösmarty téren keressék! 

Mert elköltözött az iroda.
Sharm el-Sheikh, a nagy visszatérő

Sharm el-Sheikh, a nagy visszatérő 

Egyiptom turizmusa néhány nehéz év után végre újra fellendülőben van. Hurghadára egymás után indulnak az újabb üdülőjáratok, és a közelmúltban Sharm el-Sheikh is visszatért a magyar charteres úti célok körébe. Az ETI által indított lánc nyitójáratán kollégánk is ott volt június közepén. 

Új charterjáratot indít az ETI Hurghadára 

Az ETI új charterjáratot indít Budapestről Hurghadára, pénteki járatnapon, július 21-től. Ez már a negyedik gépük Budapestről az egyiptomi üdülőhelyre.

Elindult az ETI első charterjárata Romániából 

Június 21-én telt házzal szállt fel a kolozsvári repülőtérről az Express Travel International első romániai indulású charterjárata.

ETI: már heti három indulás Hurghadára 

Pénteken, június 16-án üzembe állt az Air Cairo harmadik menetrendszerinti Budapest-Hurghada járata, melyen - hasonlóan a másik kettőhöz - az ETI kötötte le a helyek kétharmadát.

Közvetlen charterjárat Budapestről Sharm el Sheikre 

Június 14-én este felszállt az ETI tervezett Sharm el Sheikh charterjárata, amely október végéig közlekedik szerdánként.

ETI-szezonkezdet: jöhet a Sharm el Sheikh-i járat és a Debrecen-Hurghada charter 

Június közepétől két fontos újdonsággal rukkol elő az Express Travel International (ETI): nagy esély van arra, hogy sikerrel elrajtoljon jó pár év szünet után az első közvetlen charterjárat Sharm el Sheikh-re (dobbantás nélkül), illetve Debrecenből a szintén közvetlen Hurghada-járat. A részletekről Kerekes Gábor irodavezetőt kérdeztük.

Hámorszky András új pozícióban 

A Joe24.at osztrák online utazási iroda operációs menedzsere lett Hámorszky András.

ETI - Air Cairo: áprilistól heti két járat Hurghadára 

A nyári szezon közeledtével élénkül az egyiptomi utazások iránti kereslet.

Új partnerkapcsolati menedzser az ETI-nél 

Patruna Róbert személyében új partnerkapcsolati menedzser kezdte meg munkáját az ETI-nél.

Heti öt járatot tervez Egyiptomba az idén az ETI 

A tavalyi sikerek után további utasszám-növekedésre számít az idén az Express Travel International, amely a nyári főszezonban öt járatot tervez indítani Magyarországról a Vörös-tenger partjára.

Új munkatárs az ETI-nél 

December 1-jétől Csaba-Simon Ildikóval bővült az ETI magyarországi csapata.

Közel tíz százalékos növekedés Magyarországról 

Bő két esztendeje, amikor a német alapítású, idén nagykorúvá lett, Egyiptom-specialista és Ausztriában piacvezető ETI (Express Travel International) megjelent hazánkban, sokan üdvözölték a közkedvelt Red Sea Hotels lánc újbóli magyarországi értékesítésének lehetőségét. Azóta eltelt három nyári szezon és az ETI megszilárdította a helyét a piacon. Az idei szezon alakulásáról és a jövő terveiről beszélgettünk Martin Hafnerrel, az ETI csoport közép-európai vezérigazgatójával és Kerekes Gáborral, a cég budapesti irodavezetőjével.

Az Air Cairóval repül az ETI Hurghadába 

A november 6-ától Budapest és Hurghada között közlekedő Air Cairo-járat ülőhelyeinek háromnegyede az ETI-é - tájékoztatott az utazásszervező.

ETI: saját Budapest-Hurghada charter a téli szezonra 

A kedvező nyári szezonra alapozva az Express Travel International télen is indítja közvetlen Budapest-Hurghada charterjáratát vasárnaponként, november 6-i kezdettel, a Fly Egypt üzemeltetésében.

Elindult az ETI második egyiptomi charterlánca 

A tervek szerint október közepéig közlekedik az ETI második, csütörtöki egyiptomi charterlánca.

ETI-újdonság: indul a második Hurghada-charter Budapestről 

Július 28-án, csütörtökön rajtol a fővárosból a cég új egyiptomi járata.

ETI: jelentős erősödés és új úti célok két évvel a piacra lépés után 

A hazánkban 2014 tavasza óta tevékenykedő osztrák utazásszervező Express Travel International (ETI) két év alatt jelentősen erősítette piaci pozícióit Magyarországon az Egyiptomba irányuló kiutaztatásban. A jelenleg Budapestről közlekedő két egyiptomi charterjárat egyike az övék: egyedül töltik, társbérlők nélkül. Közvetlen charterrel elérhető a két másik ismert egyiptomi üdülőhely is az ETI-vel: Sharm el Sheikh pozsonyi, míg Marsa Alam bécsi indulással. Ezen kívül a paletta egy sor új desztinációval bővült.

ETI – Marsa Alam, közvetlen járattal Bécsből 

Az ETI bécsi charterjáratával újra közvetlenül elérhető a még egzotikusnak számító Marsa Alam. A július elejétől, szombatonként közlekedő járatot a Fly Niki üzemelteti.

ETI – Sharm el Sheikh újra charterrel, Pozsonyból 

A népszerű vörös-tengeri üdülő július 3-től újra charterjárattal érhető el a „szomszédból”.

Grillpartival nyitotta meg a szezont az ETI 

Szezonnyitó grillpartit szervezett június 24-én az Express Travel International Tahitótfaluban, a Bodor Majorban. 

ETI: elrajtolt a cég első közvetlen hurghadai járata 

Június 11-ig még pozsonyi érintéssel közlekedett az ETI (Express Travel International) saját chartergépe, de június 19-én az első, immár közvetlenül Hurghadára közlekedő járata szállt fel Budapestről 180 utassal a fedélzetén, a Fly Egypt „gondozásában”. 

Egyiptomban az ETI-vel: Beyoncé, mélykék tenger, élő akvárium 

Nemrég érkezett haza Egyiptomból a cég saját budapesti charterjáratával az a harminc viszonteladó kolléga, aki az ETI idei egyhetes tanulmányútján vett részt. Hazatérve egytől egyig megerősítették: az úti cél csodálatos, nyugalom van, és a szokásosnál is jobban odafigyelnek az utasokra. 

ETI: május elején indul az első egyiptomi charterjárat 

A magyar utazóközönség a globális bizonytalanság miatt a telet és a tavaszt charterjáratok nélkül volt kénytelen elviselni, májusban viszont várhatóan több üdülőjárat is elindul végre, az elsők között az ETI egyiptomi chartere.

Hol fognak idén nyaralni a magyarok? 

Több médium is lehozta annak a nem reprezentatív felmérésnek az eredményét, mely szerint idén Törökországnak le kell mondania a magyar utasokról, mi több, honfitársaink Egyiptomot, Tunéziát és Görögországot sem fogják választani a nyári szezonban. A kutatás legfőbb állításainak közlésén túl megkérdeztünk néhány hazai utazásszervezőt, akik szerint a kép ennél jóval árnyaltabb.

Bíztató szezonkezdet, bővülő kínálat az ETI-nél 

Május elején indul az ETI első egyiptomi charterjárata Budapestről, bécsi indulással pedig egy sor, a magyar piacon újdonságnak számító repülős desztináció válik elérhetővé, például az olaszországi Szardínia és Calabria, vagy a bulgáriai Várna.

Születésnapi kedvezménnyel ünnepel az ETI 

2016. február 3-án két éve, hogy az ETI elindította magyarországi leányvállalatát és megnyitotta budapesti foglalási központját.

ETI 2016: bővülő kínálat és szenzációs előfoglalási árak 

A hazánkban 2014 tavasza óta Egyiptom-specialistaként jelen lévő Express Travel International (ETI) sikeres évet zár, és gőzerővel készül az új esztendőre.

Új irodavezető az ETI-nél 

Andreas Hamorszky, az ETI magyarországi country managere megköszönve partnereinek az eddigi együttműködést, búcsúzik a turisztikai szakmától és mostantól zenei pályafutására koncentrál.

Az ETI magyarországi igazgatója lép fel a Harlem Gospel Choir előtt 

Andreas Hámorszky The Bandys nevű együttese lesz a világhírű gospelkórus előzenekara.

Napfény, luxus, múlt és jelen - Egyiptomban az ETI-vel 

A sivatagi hangulathoz illően kijelenthető, hogy Rejtő Jenő légiósainak erőltetett menete sem tehetett volna meg ekkora utat, mint az Express Travel International tanulmányútjának résztvevői egyiptomi kalandozásuk hete során.

Ingyenes koncertet ad az ETI magyarországi ügyvezetője 

Andreas Hámorszky zenekarának számai először hallhatók Magyarországon.

ETI: Teli charterek nyáron, bővülő téli menetrend 

Andreas Hámorszky, az Express Travel International (ETI) magyarországi country managere büszke rá, hogy másfél éves piaci jelenlét után hazánkból is teli chartergépekkel repülhetnek Hurghadára.

Új kolléga erősíti az ETI Magyarország csapatát 

Kovács Georgina kezdte meg munkáját az Express Travel International budapesti irodájában.

A biztonsági helyzet és a turizmus erősödésére számít az ETI a Sínai-félszigeten 

A biztonsági helyzet további javulására, és ezzel együtt a turizmus újbóli fellendülésére számít az Express Travel International (ETI) utazási iroda a Sínai-félszigeten, és azt is remélik, hogy 50 százalékkal bővíthetik az Egyiptomba utazó magyarok számát.

A fény és árnyék országa, Egyiptom 

Magyar és román értékesítő partnereinek és újságíróknak szervezett tanulmányutat Hurghadára az Express Travel International (ETI). Az Egyiptom-specialista utazásszervező, amelynek budapesti leányvállalata 2014-ben jött létre, a tulajdonában lévő Red Sea Hotelláncot mutatta be a résztvevőknek. 

Három új Marsa Alam-i szálloda az ETI kínálatában 

Marsa Alam Port Ghalib üdülőövezetében két új négycsillag pluszos, illetve egy ötcsillagos szálloda várja a vendégeket.

Téli napfürdő az óriás akvárium partján 

Üvegfenekű hajónk kapitánya boszorkányos ügyességgel navigál a korallszirtek között. Ahogy karnyújtásnyi közelségben úsznak el előttem a színes halrajok, úgy érzem magam, mintha óriási akváriumban lebegnék. A Sínai-félsziget déli csücskén, a sivatag és a tenger találkozásánál fekvő Sharm el-Sheikhen vagyunk, ahol kristálytiszta víz, ragyogó napsütés, kényelem és európai igényekhez igazított szolgáltatások várják a nyaralókat.

ETI: heti 22 charter Egyiptomba a régióból 

Az Express Travel International az idei nyári szezonban 22 charterjáratot indít Ausztriából és Közép-Kelet-Európa nagyvárosaiból Egyiptomba.

Országjáráson az ETI 

Hurghada és Sharm el Sheikh saját charterrel, 2015 nyarán Budapestről - vidéken is bemutatta kínálatát az ETI.

Egészéves katalógus és partnerparti az ETI-nél 

Nagyszabású, katalógusbemutatóval egybekötött partnerpartit szervezett az ETI október 8-án, szerdán.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!