Bíztató szezonkezdet, bővülő kínálat az ETI-nél

Május elején indul az ETI első egyiptomi charterjárata Budapestről, bécsi indulással pedig egy sor, a magyar piacon újdonságnak számító repülős desztináció válik elérhetővé, például az olaszországi Szardínia és Calabria, vagy a bulgáriai Várna.

Kerekes Gábor, az Express Travel International magyarországi irodavezetője lapunknak elmondta, hogy előzetes terveik szerint május 7-étől október végéig közlekedik charterjáratuk Hurghadára. A régió több városából – Pozsony, Ljubljana, Kassa, Sliac - lesz még charterjáratuk Egyiptomba, ezek közül az első kettő májustól, a másik kettő júniustól közlekedik.

A tervek között szerepel egy különlegesnek ígérkező kombinált járat is, amely Budapest (Debrecen) - Kolozsvár – Hurghada útvonalon fog közlekedni június 18-tól szeptember közepéig.

Bécsből jelenleg is közlekedik egy charterlánc Hurghadára, emellé a nyári szezonban bejön még egy, illetve indul egy Bécs-Marsa Alam-, illetve egy Bécs-Sharm-el-Sheikh-járat is. Ugyanakkor Grazból és Linzből lesz járat Hurghadára és Sharmra egyaránt, míg Salzburgból indul egy járat Hurghadára.

Egyiptom mellett egyre hangsúlyosabbak az utazásszervező kínálatában az olyan mediterrán desztinációk, mint Görögország, Olaszország, Horvátország és Bulgária. Bécsből charteres utazással kínálnak csomagtúrákat Korfura, Krétára, Rodoszra, Koszra, Thassoszra. Szardínia, Szicília és Calabria is szerepel a repülős úti célok között. Ciprusra, a török tengerpartra és a bulgáriai Várna környéki szállodákba is foglalhatnak náluk az utasok üdüléseket bécsi indulással.

Az egyénileg utazóknak változatos horvát árualap várja, ahol a cégnek kizárólagossága van több jó minőségű szállodára.

Kerekes Gábor végezetül hangsúlyozta, hogy elégedettek az előszezonnal, mert jelentősen nőtt az előfoglalások száma tavalyhoz képest, a budapesti indulású egyiptomi utak esetében is. A viszonteladó partnerek körében sikert aratott az ETI Cafe nevű rendezvénysorozat, ahol irodájukban bemutatják partnereiknek az árualapot, miközben lehetőség van kötetlen beszélgetésre is egy kávé mellett. 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.