A biztonsági helyzet és a turizmus erősödésére számít az ETI a Sínai-félszigeten

A biztonsági helyzet további javulására, és ezzel együtt a turizmus újbóli fellendülésére számít az Express Travel International (ETI) utazási iroda a Sínai-félszigeten, és azt is remélik, hogy 50 százalékkal bővíthetik az Egyiptomba utazó magyarok számát.

Andreas Hamorszky, az ETI magyarországi igazgatója az MTI-nek azt mondta, az emberekben még mindig megvan a félelem Egyiptommal kapcsolatban, ha bármilyen negatív hír érkezik, az egyből meglátszódik a turizmusban is. Ugyanakkor azok, akik kiutaztak az országba, a biztonságra nem panaszkodnak.

Hangsúlyozta, eddig, ha bármi történt Kairóban, sem Hurghadában, sem Sharm el Sejkben nem érzékeltek belőle semmit az emberek, egyszer volt egyórás kijárási tilalom. Ugyanakkor az ETI, mint német cég, igazodik a német és osztrák kormány hivatalos álláspontjához, ha megtiltják az utaztatást az országba, akkor a magyar utasokat sem fogják elvinni.

Mivel az Egyiptomba irányuló utasforgalom a 2014-eshez képest volt már magasabb szinten, az ETI, amely a Red Sea Hotelek magyarországi képviselője, arra számít, hogy 50 százalékos forgalombővülést érnek el 2015-ben az előző évhez képest. Az ETI Európából évente több mint 200 ezer turistát visz a Vörös-tenger partjára.

Az Egyiptomi Turisztikai Hivatal adatai szerint 2014-ben 34 ezer magyar turista látogatott Egyiptomba, az eddigi legnagyobb forgalmú évben, 2010-ben 68 ezren látogattak oda. Az utasok 70 százaléka a Vörös-tengerhez érkezik, ebben a régióban Hurghada és Sharm el Sejk a legnépszerűbb a magyar turisták körében.

Forrás: MTI


A világ legjobb helyeinek egyike, történelmi múltja páratlan

A világ legjobb helyeinek egyike, történelmi múltja páratlan 

Rász el-Haima (Ras Al Khaimah) 7 ezer éves történelme, 64 kilométer hosszú tengerpartja, a területén áthúzódó vörösen izzó sivatag és a Hadzsar-hegység sziklás vonulatai egyre több látogatót vonz a világ minden tájáról.
Újra pandás övezet a bécsi állatkert

Újra pandás övezet a bécsi állatkert 

A pandák 2020-ban születtek a kínai óriáspanda kutató központban.
Erős földrengés Isztambulban

Erős földrengés Isztambulban 

Tucatnyian megsérültek, miközben épületekből ugrottak ki.
Végveszélyben a világ korallzátonyai

Végveszélyben a világ korallzátonyai 

A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy ez és a mögötte álló jelenség teljesen megváltoztatja bolygónk ökoszisztémáját.
Hazai utazási irodások  Hajnanban – helyszíni tudósítás

Hazai utazási irodások Hajnanban – helyszíni tudósítás 

A MUISZ tavaszi tanulmányútján a kínai nyaralósziget, Hajnan volt az úti cél. Háromrészes tudósításunk első részét közöljük.
Bécsi szigor az illegális lakáskiadások ellen

Bécsi szigor az illegális lakáskiadások ellen 

Bécs városvezetése határozott lépésekkel igyekszik visszaszorítani az illegális rövid távú lakáskiadásokat.
Visszaesett az Egyesült Államokba érkező turisták száma

Visszaesett az Egyesült Államokba érkező turisták száma 

Csak márciusban az érkezők száma globálisan közel 12 százalékkal (11,6%) zuhant.
Róma: rendkívüli intézkedések a pápa temetése miatt

Róma: rendkívüli intézkedések a pápa temetése miatt 

Egyeztettek a rendkívüli biztonsági és logisztikai intézkedésekről, amelyekkel Ferenc pápa szombati temetésére készülnek.
Szigorítások és új szabályok a Cinque Terrén

Szigorítások és új szabályok a Cinque Terrén 

A helyi nemzeti park hatósága szigorításokat vezet be a biztonság és a természeti környezet védelme érdekében.
A DHL korlátozza amerikai kiszállításait

A DHL korlátozza amerikai kiszállításait 

A DHL Express április 21-től ideiglenesen felfüggeszti a 800 dollárt meghaladó értékű, magánszemélyeknek szóló csomagok kiszállítását az Egyesült Államokba.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.