Heti öt járatot tervez Egyiptomba az idén az ETI

A tavalyi sikerek után további utasszám-növekedésre számít az idén az Express Travel International, amely a nyári főszezonban öt járatot tervez indítani Magyarországról a Vörös-tenger partjára.

Kiváló évet zárt 2016-ban az Egyiptom-specialista ETI Magyarországon – közölte a társaság katalógusbemutatóján Kerekes Gábor irodavezető. A szakember felidézte a tavalyi, fordulatokban gazdag év legfontosabb eseményeit. Az úti cél megítélésének romlása és a közvetlen járat hiánya miatt nehezen indult a 2016-os év, május 7-én aztán a magyar piacon elsőként indítottak saját chartert Egyiptomba, amely a szezon elején pozsonyi dobbantással közlekedett. Kezdtek egyenesbe jönni a dolgok, majd június 19-től elindult a közvetlen járat indult. Július 28-tól beállítottak egy második Hurghada-chartert Pozsony érintésével, ez szeptember végéig járt. Októbertől újra jár a Bécs-Sharm charter, és van közvetlen Bécs-Marsa Alam járat is. Novembertől az Air Cairo menetrendszerinti járatán kötötték le a kapacitások háromnegyedét, az értékesítés várakozáson felüli. Mindezek eredményeként 2016-ban a 2015-ös 6000 után közel 7000 fő utazott az ETI-vel Magyarországról, és az egy utasra eső áltagos bevétel is nőtt. Ily módon egyiptomi charteres utak vonatkozásában az ETI két év jelenlét után piacvezetővé vált.

Elhangzott, hogy az ETI 20 éve alakult Németországban, az osztrák leányvállalat pedig 10 éves múltra tekint vissza. A társaság Ausztriában is piacvezető Egyiptom vonatkozásában. Az ETI Magyarország az osztrák ETI GmbH nevében szervezi az utakat regisztrált határon átnyúló szolgáltatás keretében, így az utasokra az osztrák cég 2,9 millió euró összegű felelősségbiztosítása érvényes. Az ETI csoport Közép-Európából és Nagy-Britanniából tavaly összesen kb. 360 000 főt utaztatott.

A vállalatcsoporthoz tartozik az egyiptomi Red Sea Hotels, a Cairo Express Travel beutaztató cég és a Níluson kilenc hajót üzemeltető Grand Cruises, és mivel minden turisztikai szolgáltatás egy kézben összpontosul, ezért tud olcsó és rugalmas lenni a cég – emelte ki Kerekes Gábor.

Az ETI ajánlatai a társaság honlapjának partnerzónáján túl a Start, Cets, Traffics és más rendszereken keresztül is foglalhatók. Az irodának ausztriai (jobbára bécsi) indulással vannak török, görög, bolgár, spanyol, olasz, ciprusi, és horvát útjai is.

Az idei évvel kapcsolatban elhangzott, hogy egész évben közlekedik a tervek szerint a vasárnapi Budapest-Hurghada közvetlen járat az Air Cairo üzemeltetésében, majd május 3-ától indul és október 25-ig közlekedik egy szerdai hurghadai járat is, szintén az Air Cairóval. A tervekben szerepel egy harmadik, pénteki Air Cairo-járat is Budapestről, amely június 16-án indulna és október 27-ig közlekedne.

Több éves kihagyás után a tervek szerint lesz egy Sharm-el-Sheikh-i járat is szerdánként június 14-től. Ez „valódi” charterként üzemelne, szintén az Air Cairóval, ezért a többi járat 30 kilogrammos poggyászkeretével szemben csak 20 kilós lehetne a feladható bőrönd súlya. Mindezeken túl terveznek június 21-től szeptember végéig egy Debrecen-Hurghada-járatot is, amely szintén Air Cairo-charterként üzemelne.

Kerekes Gábor megjegyezte, hogy Sharmra Bécsből és Szlovákiából már tavaly is volt egy charterláncuk. Az irodavezető felhívta a figyelmet a társaság szállodakínálatára Marsa Alamon, amely a cég Bécsből induló járataival (vagy budapesti indulással és Hurghada repteréről buszos transzferrel) érhető el.

A Hurghada, Makadi Bay, Sharm-el-Sheikh és Marsa Alam / Port Ghalib üdülőhelyeken található, összesen 17 Red Sea szálloda előnyei közé tartozik, hogy a vendégek érkezéskor azonnal be tudnak jelentkezni és csak a transzfer indulásakor kell kicsekkolniuk. Az utasok közvetlen transzfert kapnak a reptérről, és nem kell fizetni a napágyakért, napernyőkért. A hotelek többségének all inclusive az ellátás, de három helyen félpanziós ellátás is kérhető.

A nílusi hajóutakkal kapcsolatban elhangzott, hogy a társaság hajóin is all inclusive az ellátás, a (legtöbb) program ára pedig a látványossághoz szóló belépőket is tartalmazza, ugyanakkor a hajókon csak német és angol nyelvű asszisztencia van. Kerekes Gábor szerint a hajóutakat érdemes egy hetes tengerparti üdüléssel kombinálni a tökéletes pihenés érdekében. A viszonteladókat kiemelt, nettó 11%-os jutalékkal díjazzák, amely a teljes részvételi díjból jár. 2016-ben ötven utazási irodával bővült hazai viszonteladóik köre.

Az est végén több kiemelt partner munkáját ismerték el oklevéllel. A legnagyobb növekedést elérő irodák közül elismerésben részesült a Proko Travel békéscsabai irodája, a budapesti Utazzlastminute, a pécsi R-Tours, a miskolci Viva Travel, a kecskeméti Utazásparadicsom és a budapesti Alfa Fly Travel. Három nagydíjat is kiosztottak a legtöbbet foglaló irodáknak, az Invia, a Dive Hard Tours és az Eurotravel kapott oklevelet. Az estet hastáncos show, vacsora és nyereménysorsolás zárta.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.