A fény és árnyék országa, Egyiptom

Magyar és román értékesítő partnereinek és újságíróknak szervezett tanulmányutat Hurghadára az Express Travel International (ETI). Az Egyiptom-specialista utazásszervező, amelynek budapesti leányvállalata 2014-ben jött létre, a tulajdonában lévő Red Sea Hotelláncot mutatta be a résztvevőknek. 

Egyiptom egyik legszebb üdülőhelye, Hurghada a Vörös-tenger partján, a fővárostól mintegy 500 km-re található. Hurghada nemcsak a várost foglalja magába, hanem azt a 25 km hosszú, finomhomokkal borított, strandokkal szegélyezett partszakaszt is, amely csodálatos koralljairól és a szivárvány minden színében pompázó élővilágáról lett méltán híres.

Közel 30 éve már, hogy az első Red Sea Hotel, egy 3 csillagos szálloda megkezdte működését. A lánc ma már 17, kizárólag 4 és 5 csillagos, minőségi szolgáltatást nyújtó hotelből áll. A közelmúltban tovább gyarapodott a Red Sea Hotel birodalom, amikor a Marsa Alamhoz közeli Port Ghalib középső részén három szállodát nyitottak meg.

Luxus mór stílusban

Hurghadán a magyarok egyik kedvenc Red Sea-szállodája, a mór stílusban épült 5*-os Grand Resort szolgáltatásait próbálhatta ki csoportunk. Az 1998-ban épült 828 szobás hotelnek ugyan nincs saját tengerpartja, de vendégei a 150 méterre lévő Grand Hotel partját használhatják. Cserébe a Grand Resortban három édes vízi és két gyermekmedence közül is lehet választani, amelyből egyet-egyet télen fűtenek is. Alap, delux, junior suite, grand junior suite és sokak által keresett családi szoba típus között mindenki megtalálja a neki leginkább megfelelőt. A szórakozni vágyók sem panaszkodhatnak, nappal számtalan animátor biztosítja a változatos programokat, éjszaka pedig egyebek mellett a Pergola bárban élő zenés műsor nyújtja a szórakozást.

Az üdülőközpontban három all inclusive és öt á la carte étterem kínálja számos ízvilág remek ételeit. Mi igyekeztünk mindent kipróbálni, ugyanakkor eljutottunk a város egyik legjobbnak tartott éttermébe, a Siva Grand Beachnél található, libanoni ételeiről híres Mandarinba, amelynek ízeire ma is szívesen emlékezünk.

Osztrák, német vendégkör

Csók Csilla - Csók István festőnk leszármazottja - közel tíz éve él Egyiptomban, három és fél éve a Grand Resort guest relation managereként felel a vendég tökéletes nyaralásáért.

Elmondása szerint a Red Sea-lánc szállodáiban a vendégkör 75-80 százaléka német és osztrák, 10 százalékuk orosz, a fennmaradó rész pedig megoszlik az angolok, a skandinávok, a szlovákok, a szlovénok, valamint a magyar vendégek között.

Több órát is eltöltöttünk a Grand Hotel tengerpartján, ahol a hosszan elnyúló homokos part nem csak nekünk, hanem a gyermekes családoknak is kényelmessé teszi a fürdőzést.

Ők itt is, akárcsak a legtöbb Red Sea Hotelben, igénybe vehetik az ETI Maxi Gyerekklub és ETI baby-szerviz szolgáltatásait is.

A végtelennek tűnő bazársorokhoz közel található lassan mélyülő strandjával a Siva Grand Beach 550 szobás 4+*-os szálloda. Számos szobatípusa közül különösen kedveltek a 16 négyzetméteres, kétszintes bungalók, amelyek a szálloda két szélén helyezkednek el.

A Siva Grand Beachnél egy olyan kis üzletben is jártunk, ahol természetes alapanyagokból, alkohol nélkül, növényekből készítenek olajat és abból parfümöt. Megannyi apró, ezer színben játszó üvegcse sorakozott a polcokon, közben az üzlet vezetője hamisítatlan arab szívélyességgel tárta fel előttünk az Ezeregyéjszaka édes-fűszeres illatvilágát.

Hajózás a Níluson

Kirándulásaink során eljutottunk az egyiptomi kultúra bölcsőjének számító Nílus folyóhoz is, ahol a szintén a cégcsoporthoz tartozó, 9 hajóból álló nílusi hajóflotta egyikén, a Grand Preziosan töltöttünk egy éjszakát. A hurghadai kellemes 28 fok után jól esett a luxori 38 fokban, hogy a személyzet illatosított vizes kendőkkel és frissítőkkel várt minket. Este a hétfogásos lukulluszi élvezetek után hastáncbemutatóra és dervispartira invitáltak minket, az utóbbi során az iszlám misztikus irányzatát, a szúfizmust gyakorló szerzetesek furcsa keringő meditációjában gyönyörködhettünk.

A világ legnagyobb temploma

Az ETI nílusi hajóútjai Luxorban kezdődnek, mi is innen indultunk el megnézni Karnak szövevényes templomegyüttesét. A 2 négyzetkilométernyi területen lévő ókori komplexum kialakulásához nagyjából harminc fáraó járult hozzá, amíg elérte azt a semmihez sem fogható különleges építészeti csodát, amit az Újbirodalom legszentebb helyeként tiszteltek.

Ámon temploma a legnagyobb, imádságnak szentelt épület, amelyet valaha a világon emeltek. Mellette két másik hatalmas templom emelkedik, az egyiket Ámon feleségének, Mutnak, a másikat fiának, Honszunak szentelték. Bár az idő vasfoga Karnakot sem kímélte, számos jellegzetessége még mindig Egyiptom egyik legnagyobb ókori látványosságává teszi. Lenyűgöző volt a hatalmas épületmaradványok között állni, és szinte hangyaként nézni fel a hieroglifákkal tele oszlopokra.

Luxorhoz központjától nem messze található „A Királyok Völgye”. Mintegy fél évezreden át, az i.e. 16-11. század között királyok és nemesek számára épültek itt sírok. A feltárások a 18. század óta folynak, és feltáratlanságát mi sem bizonyítja jobban, hogy a közelmúltban egy amerikai kutatócsoport egy több mint 3000 éves, gazdagon díszített fáraókori sírra lelt.

Ellátogattunk egy alabástromgyárba is, ahol a zsírkőt dolgozzák fel és ajándéktárgyakat varázsolnak belőlük. A New Hamees Papyros látogatóközpontban megnézhettük, hogy készül a papiruszból a pergamen.

Mecset és aquapark

Visszatérve Hurghadára, felkerestük a 3 éve épült hatalmas kéttornyú mecsetet. Hogy bemehessünk, a csoportunk női tagjainak fejtől lábujjig el kellett takarniuk magukat.

Folytatva a szállodákkal való ismerkedést, Makadi Bay üdülőhelyet kerestük fel, amely Hurghadától 25 km-re fekszik, és csodálatos strandjairól és saját korallzátonyairól híres.

Makadi Bayen a Red Sea szállodák egy gyönyörű parti sétánnyal vannak összekötve. Az egyik nagy kedvenc, a családok körében legnépszerűbb Sunwing Waterworld. Ebben az ötcsillagos szállodában aztán minden a gyermekek és a szülők kedvéért van.

A Sunwing Waterworld szálloda Aquaparkja mesterséges szörfhellyel, hullámfürdővel, csúszdákkal és gyermek és felnőtt medencékkel a legkedveltebb a gyerekekkel utazók körében.

A Makadi Spa Hotel valamennyi Red Sea Hotel közül a legelegánsabb és egyben a legdrágább is, mivel a szálloda vendégei valamennyi Makadi Bay-en lévő Red Sea Hotel éttermét kipróbálhatják. A legfontosabb, ami ezt a szállodát az elegancia és a minőségen kívül jellemzi, az a nyugalom és a csend, mert ide csak 18 éven felüli vendégek jöhetnek!

A mór stílusban épült Makadi Mall szórakoztató központ az öt hotelből álló Makadi bay-i Red Sea Hotel komplexum részeként üzemel. Itt ötféle konyha specialitásaiból és számos üzlet portékai közül válogathatunk kedvünkre.

Hurghada belvárosába naponta többször ingyenes transzferbusz közlekedik a Makady Bay-en található Red Sea szállodáktól.

Halászfaluból búvárparadicsom

Hurghadától jó 200 kilométerre délre egyre népszerűbb üdülőhely Marsa Alam és Port Ghalib környéke. A nyugalmat keresők számára ideális az utóbbi, amely csak egy kis halászfalu búvárkodásra alkalmas tengerparttal. Az innen 60 kilométerre található Marsa Alam ellenben egy valódi luxus üdülőövezet. Számunkra az ötcsillagos Palace Fort Ghalib vált emlékezetessé, mert itt, a szálloda partjához közel lévő korallzátonyt egy, a tengerbe benyúló stégen keresztül értük el, és itt szemlélhettük meg búvárszemüveggel és pipával felszerelkezve egészen közelről a tenger világát, a sokszínű halakat és a korallokat. Mint megtudtuk, az ötcsillagos Port Ghalib a közelben lévő két testvérszállodával együtt alkot egy létesítményt.

Hogy miben különböznek a Red Sea szállodák a többitől? Szerintem az ápolt és buja kertek, az éttermek építészeti megoldásai, a szelektív hulladékgyűjtők és a változatos ételek jellemzik a Mohamed Samir és Maja Jennifer Köhl tulajdonában álló, ETI birodalomhoz tartozó szállodákat. De ami az utasok körében is népszerűvé teszi az az, hogy érkezésnél egyből elfoglalhatjuk a szobát és akár a késői repülőjáratnál is egészen estig bent maradhatunk a szobában. Emellett ingyenes és közvetlen a transzfer a repülőtértől a szállodáig és vissza, valamint díjmentesek a napágyak és a strandtörölközők használata is.

A helyi programokat az ETI egyiptomi partnere, a Cairo Express Travel (CET) szervezi, azok a CET-képviselőknél foglalhatók a Red Sea hotelekben.

A Red Sea-szállodákban nem találtam órát, mire azt a választ kaptam: a svájciaknak órájuk van, az araboknak idejük. Érdemes tudni, hogy idén nem állítják át az órákat, tehát az egyiptomi időzóna jelenleg megegyezik a magyar idővel.

A Red Sea hotelek megközelítését megkönnyíti a magyar utasok számára, hogy május 3. óta repül az ETI saját charterlánca Budapest és Hurghada között.

A meghívást köszönjük az Express Travel Internationalnak.



Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.
Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál 

2024 nyarán Törökország volt a legnépszerűbb úti cél, a távoli célállomások között Dubai és a Maldív-szigetek voltak az élen.
A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak

A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak 

A két név ugyanazt a várost takarja: Opatija korábban Abbáziaként volt ismert. Opatija Horvátország vezető turisztikai desztinációja.
Növekedésben a Mount Everest

Növekedésben a Mount Everest 

A folyóerózió felfelé tolta a hegyet, és az elmúlt 89 000 év során további 15-50 méterrel növelte a magasságát.
Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt

Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt 

A határok tisztázása mindkét ország számára segít meghatározni, mely természeti területek fenntartásáért felelősek.
Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport

Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport 

Az alsó-ausztriai szálláshelyekkel együtt a cégcsoport kínálata 22 hazai és 12 határon túli szállodára, valamint rendezvényhelyszínre bővült.
Új Hampton by Hilton ház Erdélyben

Új Hampton by Hilton ház Erdélyben 

A kolozsvári cég már tavaly bejelentette az együttműködést a nemzetközi szállodalánccal, ám az eredetileg 2025-re bejelentett beruházás egy évvel később készül el.
Rekordmagas turisztikai bevétel a horvátoknál

Rekordmagas turisztikai bevétel a horvátoknál 

Horvátországban nőtt a turizmusból származó bevétel.
Szlovákia ékszerdoboza, ahol nem csak síelni lehet

Szlovákia ékszerdoboza, ahol nem csak síelni lehet 

Donovalyt nem csak télen lehet élvezni, hiszen itt egész évben izgalmas kalandok várnak és a környék számtalan felfedeznivalót tartogat.
Bezárhat Berlin két ikonikus éjszakai klubja

Bezárhat Berlin két ikonikus éjszakai klubja 

 A híres Watergate és Renate klubok bezárása gondot okozhat a város éjszakai életében.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.