Minőségi ugrás történt a kárpátaljai magyar turizmus fejlődésében 

Hatalmas minőségi előrelépés történt a kárpátaljai magyar turizmus fejlődésében azáltal, hogy a falusi turizmusban működő 400 vendégház kapott a magyarországi értékelési rendszernek megfelelő minősítést Ungvártól Kőrösmezőig - jelentette ki Grezsa István miniszteri biztos szerdán Beregszászon, ahol minősített vendégházak számára adott át okleveleket.

Miskolc ukrán sikerei 

Miskolc az új városarculati elemekkel készült magyar, orosz és angol nyelvű kiadványaival először az Ungváron megrendezett „Toureurocentr – Kárpátalja 2018” turisztikai kiállításon és vásáron mutatkozott be. A nemzetközi rendezvényen való részvétel tovább erősítette a város pozícióját az ukrán turisztikai piacon - közölte a Miskolci TDM - MIDMAR Nonprofit Kft.
Több mint egymillió turista kereste fel idén Kárpátalját

Több mint egymillió turista kereste fel idén Kárpátalját 

Több mint egymillió, főleg belföldi turista fordult meg idén Kárpátalján, míg a külföldiek közül elsősorban a cseheket, lengyeleket és románokat vonzotta az ukrajnai régió - tájékoztatott kedden a Kárpátalja megyei gazdaságfejlesztési és kereskedelmi főosztály.

Svájci kocsik állnak forgalomba a kárpátaljai kisvasúton 

Öt éven belül teljesen felújítják a kárpátaljai Borzsa-völgyi vasút mentén található állomásokat. Az útvonalon svájci kocsik állnak forgalomba - számolt be a tervekről a karpatinfo.net.

Kárpátaljai utazások szervezéséhez lehet támogatásért pályázni  

A Kárpátalja turizmusáról tartott előadást a téma avatott szakértője, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács elnöke az Utazás kiállításon március 2-án.

Beregdarócnál lépi majd át a határt az M3-as 

A magyarországi M3-as autópályát és a kárpátaljai Kijev–Csap autóutat egy határátkelővel kötik össze hamarosan – írta meg a karpataljalap.net hírportál.

Jelentős támogatásban részesül a kárpátaljai turizmus 

A kárpátaljai Tiszapéterfalván 2016. július 16-17-én rendezték meg a kárpátaljai magyar vállalkozók legnagyobb kiállítását, a III. Turul Expót.  A rendezvény keretében turisztikai fórumra is sor került, melynek szakmai partnere a Kárpát-medencei Turizmus Egyesület volt.

Kárpátalja középső területeit mutatja be egy most megjelent könyv 

Kárpátalja középső területeit részletesen bemutató kötet jelent meg Verecke - a honfoglalás kapuja címmel a Romanika Kiadó gondozásában.
Háromezer kárpátaljai gyerek a Balatonon

Háromezer kárpátaljai gyerek a Balatonon 

Háromezer kárpátaljai magyar gyerek táborozhat idén a Balatonon az Erzsébet-program pályázatának köszönhetően - közölte Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár pénteken.
Kárpátalján is lesz Torkos csütörtök

Kárpátalján is lesz Torkos csütörtök 

Február másodikán veszi kezdetét a „III. Magyar Konyha Hete Kárpátalján” elnevezésű rendezvénysorozat, melynek szervezője a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT). A február 8-áig tartó kezdeményezés keretén belül lehetőség nyílik a magyar konyha legjobb ételeinek megkóstolására 25, illetve 50 %-os kedvezménnyel.

Nem fenyegeti veszély a Kárpátaljára érkező turistákat 

Kárpátalja továbbra is biztonságos, ezért arra kéri a Kárpátaljai Magyar TDM Szövetség a magyar turistákat, ne mondják le ide tervezett utazásaikat.

Megalakult a Kárpátaljai Magyar TDM Szövetség 

A kárpátaljai Beregszászon magyar turisztikai szervezetek 2014. július 11-én megalakították a Kárpátaljai TDM Szövetséget.

Fel kell mérni a határon túli magyar értékeket 

Fontos faladatunk, hogy felmérjük a trianoni békediktátum által elszakított területek magyar értékeit – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön Jánoshalmán, a Hungarikumok, helyi értékek című rendezvényen.

Nem tetszik a fejed, felgyújtom a kocsid! 

Több mint száz üzletember, hivatalnok és politikus autóját gyújtották fel az elmúlt két évben Kárpátalján, ahol kedden egy munkácsi vállalkozó, egy nappal korábban pedig egy ungvári közéleti szereplő személygépkocsiját lobbantották lángra ismeretlen elkövetők.

17 ezer diák utazhat majd a Határtalanul programban 

Több mint 17 ezer diák utazhat a Határtalanul tanulmányi kirándulási program keretében a következő tanévben - mondta el az idei pályázati eredményeket ismertetve a nemzetpolitikai helyettes államtitkár pénteken az MTI-nek.

Középkori templomok útja 

Nagyszabású program köti össze Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kárpátalja és a romániai Szatmár megye középkori templomait.

Új határátkelőhelyek nyílnak Kárpátalján 

Az ukrán külügyminisztérium támogatja hét új határátkelőhelynek a megnyitását Kárpátalján, köztük három létesítését az ukrán-magyar határon - közölte szerdán a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) sajtószolgálata.

Kárpátaljára mennek a Királyi Szakácsok 

A kárpátaljai Mezőgecsén hetedik alkalommal rendezik meg a hét végén, szombaton a böllérfesztivált.

Új kapukat nyit Ukrajna 

Hat új nemzetközi - köztük négy ukrán-magyar - határátkelőhely megnyitását kérte pénteki ungvári ülésén a Kárpátalja megyei tanács az ukrán kormánytól.

Hat új határátkelőhelyet szeretne nyitni Kárpátalja 

Hat új nemzetközi - köztük négy ukrán-magyar - határátkelőhely megnyitását kérte pénteki ungvári ülésén a Kárpátalja megyei tanács az ukrán kormánytól.

Kárpátaljai képeslap 

Budapestről Nyíregyháza is meglehetősen messze van, hát még az onnan 80 kilométerre, a határ túloldalán fekvő Kárpátalja. Pedig érdemes felkeresni ezt a vidéket, mert a magyar történelem több száz éves, jeles emlékei, gyönyörű erdők és hegyek, kiváló borok és valódi, őszinte vendégszeretet fogadja az erre járót. Arra is felkészülhetünk, hogy egy néhány napos kiránduláson csak a látnivalók töredékét sikerülhet felfedezni.

A TDM nem ismer határokat Kárpátalján 

Egy sikeres európai uniós pályázat eredményeként egy évvel ezelőtt indult a Határon átnyúló desztináció-menedzsment Kárpátalján és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elnevezésű projekt. A hamarosan véget érő program keretében a napokban magyar újságírócsoport járt Beregszászon, Ungváron és környékén.

Börtön a vereckei honfoglalási emlékmű megrongálásáért 

téletet hirdetett a vereckei honfoglalási emlékmű idén februári megrongálása ügyében a helyileg illetékes Volóci Járási Bíróság, amely bűnösnek találta az elkövetőket, a nacionalista Szvoboda (Szabadság) párt Kárpátalja megyei vezetőit – adta hírül csütörtökön megjelent számában a beregszászi Kárpátalja című hetilap.

Végleg eltűnhet a keskeny nyomtávú vasút Kárpátaljáról 

Kárpátalján megszűnhet a Borzsa-völgyi keskeny nyomtávú vasút, amelynek egyik, privatizált szakaszán az új tulajdonos felszedte és vashulladékként eladta a síneket.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!