Hétfőn is folytatódik a sztrájk a brüsszeli reptéren 

Hétfőn is folytatódik a csomagkezelők sztrájkja a brüsszeli Zaventem repülőtéren, a tervezett 630 járatból mintegy 110-et töröltek - közölte a légikikötő szóvivője.
Zöld díjat nyert a Budapest Airport

Zöld díjat nyert a Budapest Airport 

A napokban adták át az Ozone TV „Zöld Díját” a budapesti repülőtérnek, korábban pedig a Telekom „Delfin Díját” vehették át a repülőtéri szakemberek. A Budapest Airport a tavalyi évben érte el egy szigorú nemzetközi ellenőrzés után az ún. karbon semleges státuszt, ami azt jelenti, hogy a budapesti repülőtér működése során különböző intézkedésekkel sikerült egyensúlyba hozni a repülőtér fosszilis energiafelhasználását. Ennek a nemzetközi mérőegysége a széndioxid-lenyomat, azaz a (angolból fordítva) karbon-lábnyom.

Kész a pálya, nyitva a reptér 

A kifutópálya újraépítése után hétfőn megnyitották a másfél éve bezárt marosvásárhelyi Transilvania nemzetközi repülőteret.
Harmadik kifutópálya a Heathrow-n

Harmadik kifutópálya a Heathrow-n 

A brit kormány kedden ismertetett döntése szerint megépülhet a súlyos kapacitásgondokkal küszködő londoni Heathrow repülőtéren a harmadik kifutópálya.

Új repülőtér Kambodzsában 

1,5 milliárd dolláros projekt keretében készítik elő a főváros, Phnom Penh új repülőterének építését a 30 kilométerre fekvő Kandal provinciában. Az új légikikötő átveszi Phnom Penh jelenlegi nemzetközi repülőtere helyét. – adta hírül a Kambodzsai Idegenforgalmi Minisztérium Magyarországi képviselete.
A Lufthansa és München „tízcsillagos” repülőtere

A Lufthansa és München „tízcsillagos” repülőtere 

Tavaly a Lufthansa és a müncheni repülőtér 2-es termináljának forgalma meghaladta a 30 millió utast.
Mintegy 250 millió utast fogadtak a spanyol repülőterek 2017-ben

Mintegy 250 millió utast fogadtak a spanyol repülőterek 2017-ben 

Mintegy 250 millió utast fogadtak a spanyol repülőterek 2017-ben - írta közleményében a légikikötők üzemeltetéséért felelős AENA vállalat.
Jelentősen nőtt a kolozsvári repülőtér utasforgalma

Jelentősen nőtt a kolozsvári repülőtér utasforgalma 

Csaknem ötven százalékkal, 2,69 millióra nőtt tavaly a kolozsvári repülőtér utasforgalma a 2016-os évhez mérten.
Francia kézben a belgrádi repülőtér

Francia kézben a belgrádi repülőtér 

A francia Vinci Airports irányíthatja a következő 25 évben a belgrádi Nikola Tesla repülőteret - ismertette a kormány döntését Aleksandar Vucic szerb államfő szombaton a szerb közszolgálati televízióban.
Ilyen lesz a világ legforgalmasabb repülőtere

Ilyen lesz a világ legforgalmasabb repülőtere 

Megjelent az első 3D-s animált promóciós videó, a jövő évben nyíló isztambuli új repülőtérről. 

Komoly fennakadásokat okoz a havazás Európában 

A havazás és szélviharok miatt lezárták a brüsszeli, eindhoveni és nizzai repülőteret, és Európa több fő gyűjtő-elosztó légikikötőjében is jelentős késésekkel kell számolni. Budapesti járatok is érintettek.

Ismét rekordot döntött a Liszt Ferenc repülőtér forgalma 

A dinamikusan növekvő forgalomnak köszönhetően novemberben is egymilliónál többen fordultak meg a ferihegyi terminálokon, amire még sohasem volt példa korábban.

A KKM a Balin tartózkodó magyarokat figyelmezteti 

Szerdán megnyitják Bali nemzetközi repülőterét, de az Agung vulkán környékét továbbra is el kell kerülni - figyelmeztette a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a Balin tartózkodó magyar állampolgárokat.

Jövőre átadják Isztambul új repülőterének első ütemét 

A tervek szerint jövőre, október 29-én átadják Isztambul európai oldalán a világ leendő legforgalmasabb repülőterének első ütemét - jelentette be Ahmet Arslan török közlekedési miniszter pénteken az Anadolu török állami hírügynökségnek adott interjújában.

Újranyithat a marosvásárhelyi repülőtér 

A Román Polgári Légiközlekedési Hatóság október 2-án bocsájtotta ki a Marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér új európai működési engedélyét a szeptember 28-30. között zajló ellenőrzést követően.

Kiemelt üggyé vált a kecskeméti repülőtér fejlesztése 

A kormány öt és fél milliárd forintot biztosít a Modern városok program keretében a kecskeméti repülőbázis polgári célú fejlesztésére. 

Késések várhatók az egyes európai repülőtereken 

Az Airlines for Europe (A4E) lobbiszervezet adatai szerint egyes európai repülőtereken 300 százalékkal nőttek a késések a lassú utasbiztonsági és határellenőrzések miatt.

Bécs után Csehországban is szigorúbb ellenőrzések várhatók a nemzetközi repülőtereken 

Arcfelismerő kamerarendszereket szerelnek fel az összes nemzetközi repülőtéren Csehországban - döntött hétfőn a cseh kormány.

Szigorúbb ellenőrzések várhatók a bécsi repülőtéren decembertől 

Az európai terrortámadások miatt a Bécs közelében fekvő schwechati repülőtéren decembertől bevezetik a biometrikus arcfelismerő rendszert, amellyel a schengeni térségen kívülről érkező utasokat fogják vizsgálni - írta a Kurier című osztrák lap szerdai számában.

Repülőtér és szálloda fejlesztés közös koncepció alapján 

A Hilton Hotels and Resorts jelentős repülőtéri szálloda kapacitás bővítést tervez az elkövetkező években, azon repülőterek környékén, ahol az állami támogatásnak köszönhetően is, a légi forgalom nagyobb mértékben növekszik.

Főszerepben Frankfurt 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) június 6-ai rendezvényén mutatkozott be Frankfurt városa és a frankfurti repülőtér továbbá a repülőtér megújult VIP szolgáltatása is. 

Robot segíti az utasokat a brüsszeli repülőtéren 

A brüsszeli Zaventem repülőtéren már munkába is állították a BRUce Peppernek nevezett serdülő fiatal fiú méretű „robotkát”. 

2019-ben nyílik a világ legnagyobb repülőtere 

A Peking Daxing kerületében nyíló repülőtér lesz a világ legnagyobb repülőtere. 700 ezer négyzetméteren, eleinte 4 kifutópálya üzemel majd és több mint 100 millió utas befogadására lesz képes évente. 

A Deák tértől indul a BKK új, közvetlen repülőtéri járata 

Július 8-tól indul az új járat és 900 forint lesz a jegy egy útra. 

Gyorsan véget ért a romániai légiforgalom-irányítók sztrájkja 

Több mint háromórás munkabeszüntetés után kedden kora délután felfüggesztették a reggel kilenc órakor határozatlan időre meghirdetett sztrájkot a romániai légiforgalom-irányítók, miután követeléseik egy részének teljesítéséről megállapodást írtak alá a bukaresti közlekedési miniszterrel.

Eszékről indított új járatot a Wizz Air 

Május 19-én új járatot indított Basel és a horvátországi Eszék között a Wizz Air légitársaság.

Rekordforgalom a debreceni repülőtéren 

Jelentősen, 12 százalékkal nőtt az utasforgalom a debreceni repülőtéren áprilisban, egy hónap alatt 24.910-en vették igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét - közölte a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója.

Szigorítják az ellenőrzést a csehországi repülőtereken 

Megszigorítják a csehországi nemzetközi repülőterek őrzését, a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap keddi kiadása szerint az új intézkedéscsomagot szerdán fogadja el a kormány.

Nagyon pörögnek a romániai repterek 

Bukarest mellett a román vidék nagyvárosainak repülőterei is jól teljesítettek 2016-ban. 

Kiderült, melyek a legpontosabb repülőterek 

A Paris Beauvais-Tille reptér lett a világ legpontosabb repülőtere 2016-ban a világvezető légipiaci elemző, az OAG Aviation Worldwide felmérése szerint. 

8,2 milliárd euróból épül új repülőtér Lengyelországban 

Új nemzetközi repülőtér épül Lengyelország központjában Varsó és Lodz között félúton mintegy 8,2 milliárd eurós beruházással - számolt be csütörtökön a Puls Biznesu lengyel napilap. 

Okos repülőtéri gurulóutakkal csökkenthető a környezetszennyezés 

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsának (ACI) tanulmánya szerint akár 40 százalékkal csökkenthető a környezet terhelése azokon a repülőtereken, ahol a gurulóutakba épített okos fényjelzések segítik a repülők földi mozgását.

Ezek lettek 2017 legjobb repülőterei 

A Skytrax idén is közzétette felmérésének eredményét, melyben a világ repülőtereit rangsorolják számos kategória szerint. A Budapest Airportot ismét elismerésben részesítették.

Sztrájk miatt törölték az összes Budapest-Berlin járatot 

A Berlin és Budapest között közlekedő öt járat mindegyikét törölték hétfőn a berlini reptéri dolgozók sztrájkja miatt - mondta Hardy Mihály, a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója.

Repülőtéri biztonsági ellenőrök keltek versenyre Ferihegyen 

Öt uniós ország hat repülőtéri utasbiztonsági ellenőr csapata mérte össze tudását a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megtartott II. Nemzetközi Védelmi Ellenőr versenyen. Az egész Európában egyedülálló megmérettetés a Budapest Airport biztonsági igazgatóságának munkatársainak kezdeményezése alapján valósult meg már második alkalommal. A Budapest Airport csapata ismét az egyik legjobb eredményt érte el.

Ezerrel pörögnek a romániai repterek 

A Romániai Repterek Szövetségének most nyilvánosságra hozott adatai szerint 2016-ban a 17 légikikötő utasforgalma 23,6 százalékkal volt nagyobb, mint egy esztendővel korábban. A 16,4 millió utast ráadásul csak 15 reptér teljesítette, miután a nagybányai felújítás alatt áll, Aradon pedig 2015 óta nem landol menetrend szerinti járat.

Budapesti gépindulással nyílt meg a Charleroi repülőtér 2-es terminálja 

Egy Budapestre induló repülőgép utasainak fogadásával megnyílt a fapados járatokat fogadó dél-belgiumi Charleroi repülőterének 2-es terminálja - közölte a repülőtér igazgatósága hétfőn.

Jelentősen csökkenhetnek a spanyolországi repülőjegyárak 

A repülőtéri illeték csökkentéséről döntött pénteki ülésén a spanyol kormány, amely hatással lehet a jegyárakra is - közölte Ínigo de la Serna, fejlesztési miniszter a tanácskozást követő madridi sajtótájékoztatón.

Idén sem nyit meg az új berlini repülőtér 

Tovább csúszhat az új berlini nemzetközi repülőtér átadása, technikai gondok miatt várhatóan az idén sem indul el a forgalom - jelentette kedden a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság.

Rúzsba rejtett kés, fűrész és fegyverek az amerikai repülőtereken 

Jelentősen emelkedett az Egyesült Államok repülőterein elkobzott fegyverek száma, 28 százalékkal több lőfegyvert foglaltak le 2016-ban, mint egy évvel korábban.

Rekord utasforgalom a spanyol repülőtereken 

Rekord utasforgalommal zárták a 2016-os évet a spanyol repülőterek; az országban 46 légikikötőt üzemeltető Aena vállalat szerdán közzétett jelentése szerint több mint 230 millió utas vette igénybe szolgáltatásaikat tavaly.

Nyolcéves maximumon a pozsonyi repülőtér utasforgalma 

Mind a teher-, mind az utasforgalom nőtt tavaly a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik (BTS) repülőtéren, az utóbbi nyolcéves maximumára emelkedett - derült ki a légikikötő közleményből.

Ingyenes reptéri wifi: itt a globális lista 

Egyetlen térképen a világ összes fontos repterének wifikódja. 

Rekordforgalom a szófiai repülőtéren 

Csúcsot döntött a forgalom a szófiai repülőtéren 2016-ban - közölte a bolgár állami tulajdonú Letiste Szofija EAD csütörtökön.

Nagyot nőtt a kolozsvári repülőtér utasforgalma 

Csaknem 1,9 millió utast szolgált ki 2016-ban a kolozsvári Avram Iancu nemzetközi repülőtér - mondta David Ciceo, az intézmény igazgatója szerdán.

Hitelből újul meg a marosvásárhelyi repülőtér kifutópályája 

Bankkölcsönből építik újjá a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér kifutópályáját.

Repülőtéri robbanóanyag-kereső kutyákat képeznek Sármelléken 

A légiforgalom kiszolgálásában résztvevő járművek, a teherszállítmányok és az utaspoggyászok mellett a légi utasok személyes átvizsgálására is alkalmas robbanóanyag-kereső kutyák kiképzését kezdik meg a sármelléki repülőtéren, ahol egy nemzetközileg is új program keretében összehasonlíthatóvá teszik a kutyák és a mérőműszerek hatékonyságát.

Mégsem sztrájkolnak a brit repülőtereken karácsonykor 

Lefújták kedden azt a kétnapos sztrájkot, amelyet a földi kiszolgáló személyzet hirdetett meg a múlt héten 18 brit repülőtérre, közvetlenül a karácsony előtti időszakra. A British Airways (BA) légitársaság utaskísérőinek karácsonyi sztrájkterve ugyanakkor még érvényben van, bár a tárgyalások erről is folynak.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!