Idén sem nyit meg az új berlini repülőtér

Tovább csúszhat az új berlini nemzetközi repülőtér átadása, technikai gondok miatt várhatóan az idén sem indul el a forgalom - jelentette kedden a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság.

Az RBB értesülése szerint a terminálon telepített 1400 automatikus ajtó csupán 20 százaléka működik hibátlanul. Tízből nyolc ajtónál át kell alakítani az irányítórendszert, és esetenként a berendezés vezetékhálózatának kicserélésére is szükség lehet. Az átalakítás időigényes és elengedhetetlen, mert az ajtók a tűzvédelmi rendszer részét is alkotják. Gondok vannak továbbá az egyik utasmólón a tűzoltó vizet permetező készülékekkel is.

A munkálatokkal január végéig kellene végezni, hogy még az idén elindulhasson a forgalom a berlin-brandenburgi Willy Brandt nemzetközi repülőtéren (BER). A beruházásért és az üzemeltetésért felelős állami cég ugyan hivatalosan még tartja magát ahhoz a tervhez, hogy 2017 második félévében elindul a forgalom, bár már decemberben látni lehetett, hogy tovább csúszik az átadás - áll az RBB beszámolójában.

Az egykori NDK területén kezdett eddigi legnagyobb beruházás befejezésére eddig négy határidőt tűztek ki és egyiket sem sikerült betartani. A tartományi rangú Berlin, Brandenburg tartomány és a szövetségi állam közös vállalkozásában épülő repülőtér kivitelezési munkálatai 2006-ban kezdődtek, és az első tervek arról szóltak, hogy 2011 novemberében megindul a forgalom a három kisebb berlini nemzetközi repülőteret kiváltó új légikikötőben.

A tervezési és kivitelezési hibák miatt az eredetileg 2,4 milliárd euróra becsült költségek legkevesebb a duplájára emelkednek, és a hiányosságok sora miatt az is szóba került, hogy elbontják a 280 ezer négyzetméteres terminált és újrakezdik az építkezést.

Meglehet, hogy a BER befejezése után rögtön hozzá kell majd kezdeni egy újabb terminál építéséhez, vagy üzemben kell tartani az egyik régi repülőteret, mert az évi 27 millió utas fogadására tervezett épületegyüttes szűkös lesz. Ezt jelzi, hogy a német főváros két működő repülőterén - Tegel, Schönefeld - tavaly 32,9 millió utas fordult meg, ami történelmi csúcs és 11,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

A BER a frankfurti és a müncheni után a harmadik legnagyobb németországi repülőtér lesz, amikor elkészül.

Forrás: MTI


 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.
Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye

Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye 

Egyre csökken az ingyenes parkolási lehetőség.
Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány

Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány 

Az ultrafapados légitársaság utasainak számát a jelenlegi évi 200 millióról 2034-re 300 millióra szeretné növelni, de ehhez szüksége lenne repülőgépekre.
Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság

Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság 

A légitársaság célja, hogy az új eszközök használatával 54 százalékkal növelje pilótaképzési kapacitását.
Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba

Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba 

Sőt, jövő év elején sem visz utasokat Izraelbe az ultrafapados légitársaság.
Durva büntetést kapott a Lufthansa

Durva büntetést kapott a Lufthansa  

Nem véletlenül.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.