Pang a frankfurti reptér is

Pang a frankfurti reptér is 

Nemcsak a miénk. Februárban csak az előző évi töredéke volt a frankfurti reptér forgalma, a cargo forgalom viszont havi rekordot ért el.
Elkezdődött a Székesfehérvár-Börgönd repülőtér fejlesztésének tervezése

Elkezdődött a Székesfehérvár-Börgönd repülőtér fejlesztésének tervezése 

Elkezdődött a Székesfehérvár-Börgönd repülőtér fejlesztésének tervezése, ahol a jövőben sport- és üzleti célú nyilvános polgári kisrepülőtér valósul meg, valamint a repülőtérhez kapcsolódóan ipari parki terület létesül - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szombaton, miután a helyszínen egyeztetett a város országgyűlési képviselőjével és polgármesterével.

Hetven százalékkal kevesebb utas volt 2020-ban az európai reptereken 

A koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások következtében tavaly összességében 70 százalékkal csökkent az érkező és induló utasok száma az európai repülőtereken, ezért számukra anyagi támogatást szeretne elérni a légikikötőket összefogó szakmai testület - írja az AIRportal.hu.
Akkreditált Ferihegyen a járványkezelési protokoll

Akkreditált Ferihegyen a járványkezelési protokoll 

.A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) megvizsgálta a Budapest Airport (BA) járványügyi intézkedéseit, és hivatalosan is akkreditálttá nyilvánította a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a tanács által alapított, a légiközlekedés újraindítását célzó programban.

Tizedére zuhant a német repülőterek utasforgalma 

Novemberben a tizedére, az év eleje óta pedig a negyedére csökkent a németországi polgári repülőterek utasforgalma a reptérüzemeltető társaságok szakmai képviseleti szervezete, a Flughafenverband ADV pénteken publikált legfrissebb havi jelentése alapján.
Ismét a Főtaxi a reptér hivatalos szállítója

Ismét a Főtaxi a reptér hivatalos szállítója 

A Főtaxi lett a befutó a Budapest Airport taxis személyszállítási tenderén, így a társaság 2020 decemberétől újabb öt évre a repülőtér-üzemeltető vállalat hivatalos taxis partnere.

Mentőcsomagot készít elő a repülőtereknek a német kormány 

Jelentős forrásokat szán a német szövetségi kormány a repülőterek megsegítésére, a pénzt a meglévő létesítmények fenntartására költhetnék el. A frankfurti repülőtér eközben veszteséget jelentett, Hamburgban pedig az eredetileg várt utasszám kevesebb mint harmadára számítanak idén - írja az AIRportal.hu.
Kutyák tesztelik az utazókat a finn reptereken

Kutyák tesztelik az utazókat a finn reptereken 

Finnország igencsak sajátos módszert választott az utasoknál a covid kiszűrésére induláskor és érkezéskor az ország repülőterein.
Ilyen az egységes EU-s reptéri tesztelés

Ilyen az egységes EU-s reptéri tesztelés 

Közös tervezettel állt elő a karantént és utazási korlátozásokat kiváltó egységes vírustesztelési eljárásról a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI), az Airlines for Europe (A4E) lobbiszervezet és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA). A három szakmai szervezet azonnali bevezetést kér, hogy a karácsonyi időszakban már könnyebben lehessen repülni - írja az AIRportal.hu.
Kutyákkal szűrik ki a koronavírusos utasokat Helsinki repülőterén

Kutyákkal szűrik ki a koronavírusos utasokat Helsinki repülőterén 

A járvány terjedésnek megfékezése érdekében speciálisan kiképzett kutyák segítik Helsinki repülőterének személyzetét, egyelőre tesztjelleggel, de a szakértők szerint a jövőben élesben is bevehetők a négylábúak - írja az AIRportal.hu.

Nemcsak Ferihegy pang az ürességtől 

Harmadára csökkent a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtér utasforgalma.

Új bázist nyit a Wizz Air 

A Wizz Air bejelentette, hogy új bázist nyit a Doncaster Sheffield repülőtéren, amely London-Luton mellett a Wizz Air UK, a csoport Egyesült Királyságban bejegyzett légitársaságának második bázisa lesz. A WIZZ egy Airbus A320 típusú repülőgépet telepít a Yorkshire-i repülőtérre, és hét új járattal bővíti jelenleg tíz útvonalból álló Doncaster Sheffield-i hálózatát.

Állami kézbe kerül a sármelléki repülőtér 

Állami kézbe kerül a sármelléki repülőteret üzemeltető Hévíz–Balaton Airport Kft. 90 százaléka, amely jelenleg Hévíz önkormányzatának tulajdonában van – a kormánydöntésről a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg határozat

Még mindig európai a világ legmenőbb repülőtere 

A Brand Finance idén is elkészítette a 25 legerősebb reptéri márka listáját. A Heathrow őrzi az első helyét.

Új terminálnak örülhetnek a légiutasok Nagyváradon 

A mintegy 26 millió lejes (1,87 milliárd forint) beruházással megépített közel háromezer négyzetméteres terminál három sávon óránként hatszáz utas kiszolgálására lesz képes, és mostantól a belföldi indulásokat és érkezéseket, valamint a külföldi érkezéseket szolgálja ki.

Nyitnak az afrikai repterek 

Újra megnyitnak több afrikai repteret a nemzetközi forgalom előtt.

Csak 2024-ben állhat vissza a légi utasforgalom szintje Európában 

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) európai divíziója szerint a korábban vártnál egy évvel később, csak 2024-ben állhat vissza a 2019-es szintre az utasforgalom az európai repülőtereken.

Júliustól Dubaj is nyitva 

Szigorú biztonsági intézkedések mellett Dubaj újranyitja kapuit a nemzetközi utazóközönség előtt július 7-től.

Végleg eltűnik a reptérről a Malév 

2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév. A nemzeti légitársaság utolsó járata, az MA745-ös Helsinkiből 3/4 10-kor landolt Budapesten. A cég felszámolása már befejeződött, most pedig már a neve is eltűnik a ferihegyi repülőtérről.

A debreceni repülőtér ismét nyitva 

A koronavírus-járvány miatti több hónapos leállást követően 2020. június 16-án újraindult a forgalom a debreceni repülőtéren - írja az AIRportal.hu.

Uniós tesztrepülőtér lesz a bécsi 

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség a koronavírus terjedése elleni irányadó légiforgalmi standardokat dolgoz ki. A bécsi Schwechat repülőtér a már korábban bevezetett szigorú vírusellenes intézkedésekkel bizonyította, hogy méltó alanya a szabályozások tesztelésének.

A Budapest Airport lépést tart az európai repülőterekkel 

A nemzetközi protokolloknak is megfelelnek a Budapest Airport járványintézkedései.

Éledezik Csipkerózsika-álmából a Budapest Airport  

Május elsejétől a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma újraindult; egyre több légitársaság jelenti be Budapestre újra üzemelő járatait.

Az osztrákok könnyítenek a beutazási szabályokon 

Amilyen kaotikusan és sietve zárkóztak be az országok a koronavírus elől, most ugyanolyan sokféleképpen nyitnak újra a nagyvilág felé.

Óvatos restartot vesz a Budapest Airport 

Újraindítja az utasszolgáltatásokat és új repülőtéri protokollt javasol a Budapest Airport.

Csoportos leépítés a Budapest Airportnál 

A Budapest Airport utasforgalma több mint 99 százalékát elveszítette, ezért elkerülhetetlenné vált a létszámcsökkentés, áll csütörtökön kiadott közleményükben.

Jelentés a reptérről: gyér forgalmat hozott a húsvéti nyúl 

Húsvéti forgalmi adatok, futópálya újranyitás, iskolakörök a parkolópályára küldött gépekkel.

Üres német repterek, ahol az államtól várnak segítséget 

A vírusjárvány miatt bevezetett utazási korlátozások szinte teljes egészében leállították a német repülőterek utasforgalmát a német Der Spiegel lap jelentése szerint.

Hőmérőzés, be- és kiléptetési szabályok, pályakarbantartás 

Egy csokorban a legfrissebb információk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jelenlegi működéséről, és tervezett munkálatairól.

Ha most indul a párizsi Orly-ra, egy járatot sem késhet le 

Ugyanis Franciaország legfőbb belföldi repülőtere március utolsó napjával ideiglenesen bezárt.

Rövidített munkaidő a frankfurti reptéren 

A korornavírus-világjárvány hatására minimálisra csökkenő forgalom miatt a kieső bér egy részének állami támogatásból finanszírozott pótlására épülő rövidített munkaidő intézményét vezetik be csaknem valamennyi dolgozónál a frankfurti repülőtéren, Németország legnagyobb légi közlekedési csomópontjában - jelentették pénteken német hírportálok.

Hamarosan leáll a légi utasforgalom Máltán 

2020. március 21-től ideiglenesen leáll a személyszállítás a máltai reptéren - tájékoztatta szerkesztőségünket Hangya Edina, a Máltai Idegenforgalmi Hivatal képviselője.

Rekordszámú utast kezelt tavaly a prágai repülőtér 

Rekordszámú 17,8 millió utast kezelt tavaly a prágai Václav Havel repülőtér. 2018-hoz viszonyítva majdnem egymillióval emelkedett az utasok száma - közölte pénteken a repülőteret üzemeltető Letiste Praha cég honlapján.

Bővülés a bukaresti reptéren 

Tavaly 6 százalékkal nőtt a bukaresti Henri Coanda-Otopeni repülőtér utasforgalma az előző évhez mérten, a légi kikötő 14,7 millió utast szolgált ki.

Felszámolás alatt a magyar autómegosztós siker-startup 

Bősze Botond és három barátja 2015-ben alapították a reptéri autómegosztót. Tesztüzemük Budapest volt, azóta Németország számos repterén megjelentek és két sikeres befektetési kör is mögöttük van - írja a Forbes.

Decembertől szigorított poggyászellenőrzés! 

A külföldre utazók nem gondolnák, hogy a csomagjaikba rejtett növényeken, növényi termékeken vagy terméseken jelen lévő nem-honos növénykárosítókkal mekkora veszélyt hozhatnak magukkal utazásaikról. Az Európai Unió tagállamai a 2019. december 14-től alkalmazandó szigorúbb szabályozással az utazóktól is felelős magatartást várnak el a növénykárosítók terjedésének megakadályozása érdekében. Az új előírások a növények, növényi termékek kis mennyiségű, saját célú behozatalát is korlátozni fogják.

Megszűnik a repülőgépek okozta éjszakai zajterhelés Budapesten 

A jogszabályi változásoknak köszönhetően éjfél és reggel öt óra között, a mélyalvási időszakban szinte teljesen megszűnik a repülőgép-forgalom Budapest felett, a Liszt Ferenc-repülőtéren tervezetten nem szállhatnak fel és le repülőgépek - jelentette be Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Elkezdték a nagyszabású reptérfejlesztést Bécsben 

Félmilliárd euróból 2023-ra Schwechaton jelentősen átalakítják a régi 2-es terminál belterét és keleti mólóját, valamint méretes bővítést kap a 3-as terminál - értesült az AIRportal.hu

Végleg bezárt Tel-Aviv belföldi repülőtere 

Végleg bezárták hétfőn a Tel-Aviv északi részén található Szdé Dov nevű belföldi repülőteret, ezentúl a Ben Gurion repülőtérről indulnak a belföldi járatok is, elsősorban Eilatra - jelentette a helyi média.

400 milliós támogatást ad Debrecen a reptérnek 

A debreceni repülőteret működtető kft. 427 millió forintos támogatásáról döntött a városi közgyűlése csütörtökön, miután a cég 428 millió forint adózás utáni veszteséggel zárta 2018-at.

Megnyílt a párizsi Orly új terminálja 

Forgalomba helyezték a párizsi Orly reptér két meglévő csarnokát összekötő épületet, egyúttal átnevezték a légikikötő most már egységes termináljait - írja az AIRportal.hu.

Repülőtér épült a teknős költőhelyére 

Repülőtér épül a Maldív-szigetekhez tartozó Maafarun, ami híres költőhelye a teknősöknek.

Fapadosok nélkül eltűnnek a turisták Budapestről? 

Léket kaphat a budapesti turizmus növekedése, a magyar főváros elveszítheti a legnagyobb konkurenseivel, Béccsel és Prágával szemben megszerzett pozícióját, ha a fapadosokat vidéki repülőtérre száműzik - vélik a Világgazdaság által megkérdezett piaci szereplők.

Március 3-án indul a forgalom az új isztambuli repülőtéren 

Március 3-án és az azt követő napokban megtörténik a forgalom átköltözése a régi Atatürk repülőtérről Isztambul új óriásrepülőterére. Az Istanbul Airport (ISL) immár készen áll a tényleges megnyitásra, ezt Kadri Samsunlu a repülőteret üzemeltető cég vezérigazgatója is megerősítette - írja az Airportal.hu

Nőtt a spanyol repülőterek utasforgalma 

A spanyol repülőterek utasforgalma 5,8 százalékkal nőtt tavaly, és meghaladta a 263,7 milliót  - közölte a légikikötők üzemeltetéséért felelős AENA vállalat.

Így fog kinézni a ferihegyi repülőtér 2024-ben 

Az AIRportal.hu birtokába került egy tervrajz, amelyen tisztán látszik, mit szeretne megvalósítani a múlt héten bejelentett 225 milliárd forintos beruházásból a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője.

Nyolc németországi nemzetközi repülőtéren lesz sztrájk kedden 

Nyolc németországi nemzetközi repülőtéren tartanak sztrájkot kedden a biztonsági szolgálatok dolgozói, Frankfurt és Hamburg mellett Münchenben, Hannoverben, Brémában, Drezdában, Lipcsében és Erfurtban is - közölte hétfőn a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi).

Több száz járatot töröltek  

Több száz járatot töröltek Németországban a düsseldorfi, a köln-bonni és a stuttgarti nemzetközi repülőtér csütörtöki menetrendjéből a biztonsági szolgálatok dolgozóinak egész napos sztrájkja miatt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!