Sztrájk miatt törölték az összes Budapest-Berlin járatot

A Berlin és Budapest között közlekedő öt járat mindegyikét törölték hétfőn a berlini reptéri dolgozók sztrájkja miatt - mondta Hardy Mihály, a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója.

A berlini repülőtereken a földi kiszolgáló személyzet mintegy kétezer tagja újabb sztrájkot kezdett a bérkövetelések miatt.

A német főváros mindkét repterét - a schönefeldi és a tegeli repülőteret is - érintő munkabeszüntetés hétfőn hajnali 4-kor kezdődött, és az éjszakai műszak befejeztével, kedden reggel 5-kor ér véget. A hétfői menetrendből több mint 650 járatot kellett törölni, de a többi járatnál is késésekkel kell kalkulálni.

Hardy Mihály hangsúlyozta: a jelenlegi információk szerint kedden újra elindulnak a járatok, de egy sztrájk után akár fél, vagy egy napig is eltarthat, amíg a légitársaságok szokásos menetrendje helyreáll. Így kedden még fennakadásokra, késésekre lehet számítani akkor is, ha valóban nem folytatják a munkabeszüntetést - hívta fel a figyelmet.

Forrás: MTI


Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera

Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera 

2024 után júniustól ezúttal Róma és Marseille között közlekedik majd.
Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában

Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában 

A Wizz Air a világon az első diszkont légitársaság, amely forgalomba állítja az Airbus legújabb típusát.
Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál

Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál 

Terminál Parkolóban, a terminálhoz legközelebbi 30 kijelölt parkolóhelyen új utasfelvételi- és kiszállítási zóna került kialakításra.
MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében

MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében  

Az Air Belgium csődje ismét rávilágított az utazási irodák, utazásszervezők és utasok kitettségére.
airBaltic: jelentés az idei első negyedévről

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.