Fapados légitársaságot alapít Dubai 

Az emirátus vezetése bejelentette, hogy új légitársaságot hoznak létre, amely a fapados modellt követi majd.

Lendületes fejlődésben az Emirates 

Szép számmal jelentek meg a meghívott partner-értékesítők a tegnapi „Emirates Reggelin” a Marriott Hotelben, ahol a légitársaság múltját, jövőbeni terveit, újdonságait ismertette Csényi Csaba, az Emirates légitársaság értékesítési igazgatója, Hajnal Zsófia sales executive pedig a dubai lehetőségekről tartott bővebb beszámolót.

Jelentős az érdeklődés az idei ITB-re 

Az idén március 5-9. között immár 42. alkalommal megrendezésre kerülő berlini ITB-t jelentős érdeklődés övezi.

Kiszáll a Srí Lankan irányításából az Emirates 

Az Emirates felbontja menedzsment-szerződését a Srí Lankan Airlinesszal. Ennek várható hatásairól kérdeztük Wimal Morapetiye-t, a Srí Lankan Airlines magyarországi képviseletének vezetőjét.

Lehotai Zsófia az Emirates képviseletén 

Lehotai Zsófia, aki az Air Málta légitársaság GSA operatív vezetőjeként több mint hét éve dolgozik a szakmában, az idei évtől az Emirates légitársaság képviseletén folyatja munkáját.

Emirates 

Az Emirates légitársaság és a bécsi repülőtér május végén hazai utazási irodák képviselőit látta vendégül. A repülőtéren Martin Gross, az Emirates régiós igazgatója köszöntötte a delegációt.

Sikeres üzleti évet zárt az AVIAREPS 

Az AVIAREPS a 2006–07-es üzleti évben 24%-kal növelte árbevételét. Új fiókirodákat nyitott Büsszelben, Budapesten, Prágában, New Yorkban és Torontóban.

Privilege Ecotours: Egyediség, luxus, egzotikus természet 

Tanzánia–Zanzibár–Dubai luxus körutazásának programját ismertette hétfőn a budapesti Kempinski Hotel Corvinusban a Privilege Ecotours.

A Leela Palace a Conde Nast Traveller olvasói kedvence 

A bangalore-i Leela Palace Kempinski szállodát szavazták meg a vezető brit utazási magazin, a Conde Nast Traveller olvasói a világ legjobb üzleti szállodájának.

Emirates: úton a bruttó árazás felé 

2006. november 1-jétől a „hagyományos” légitársaságok közül elsőként kínálja az Emirates légitársaság bécsi kiindulású jegyeit úgy, hogy a mára már sok esetben tetemes összeget kitevő üzemanyag pótlékot beépítette áraiba.

Pálya lesz, szállás és közlekedés nincs 

Bár a FIFA továbbra is kitart amellett, hogy 2010-ben Dél-Afrika rendezheti meg a labdarúgó-világbajnokságot, újabb gond vetődött fel.

Új tulajdonos az Airbus anyacégében 

A Dubai International Capital (DIC) kockázatitőke-befektető társaság 3,12 százalékos részededést váásárolt az Airbus anyavállalatában, az EADS-ban.

Jó évet zárt a Globair 

A Kelet-Közép-Európában tevékenykedő GSA képviseleti cég, a Globair négy irodája eredményes 2006-os évet tudhat maga mögött.

Sikeres üzleti évet zárt az AVIAREPS 

Az AVIAREPS a 2006/07-es üzleti évben 24%-kal növelte árbevételét.

Emirates Bécsben 

Az Emirates légitáraság és a bécsi repülőtér pénteken a hazai utazási irodák képviselőit látta vendégül. A repülőtéren Martin Gross, az Emirates bécsi, valamint régiós igazgatója köszöntötte a delegációt.

Emirates-Vienna Airport fogadás a Spoon hajón 

Az Emirates légitársaság és a Bécsi repülőtér a Spoon hajón megtartott közös fogadáson tájékoztatta a megjelent utazási ügynököket Dubai nagy projektjeiről, az Emirates légitársaság szolgáltatásairól, valamint az újdonságokról.

Több A380-ast rendel az Emirates 

A dubai székhelyű Emirates légitársaság elfogadta az Airbus kompenzációs ajánlatát, vagyis további négy A380-as típusú gépre tart igényt.

Az Emirates és a Cathay Pacific nem repül Srí Lankára 

Az arab Emirates Airline és a hongkongi bázisú Cathay Pacific ideiglenesen felfüggesztette Srí Lankára közlekedő járatainak üzemeltetését, tekintettel az országban egyre romló biztonsági helyzetre.

Az Austrian is felfüggeszti ausztráliai járatait 

A téli menetrendi időszak végével az Austrian Airlines felfüggeszti sydneyi és melbourne-i járatait.

Az Austrian is felfüggeszti ausztráliai járatait 

Külföldi sajtóértesülések szerint a téli menetrendi időszak végével az Austrian Airlines felfüggeszti Sydney-i és Melbourne-i járatait.

Kapacitásnövelés várható Dubaiban 

Dubai 32 ezer szállodai szobája 100 százalékos kapacitáskihasználtságot ért el az idén az Emirates Today riportja szerint.

Heathrow-ra repül az A380-as 

Május 18-án próbarepülést tart az új Airbus A380-as repülőgép London Heathrow repülőterére, hogy a gyakorlatban is kipróbálja a létesítmény kompatibilitását.

Marriott-Emirates együttműködés 

A Marriott International és az Emirates Légitársaság a 2006-os németországi FIFA világbajnokság idejére együttműködést írt alá, miszerint a vb hivatalos partnereként az Emirates 200 repülőjeggyel támogatja a Marriott szállodalánc promócióit, valamint további 30 jegyet bocsát a promóciós játékok nyertesei számára.

Eladó az Aer Lingus 

Zöld utat adott az ország nemzeti légitársaságának eladásához az ír állam. A jelenlegi 85 százalékos részesedéssel szemben a jövőben a kormány 25,1 százalékot kíván megtartani.

Fedett sípályás szálloda nyílik Dubaiban 

A 48 ezer négyzetméteres exkluzív szálloda az első Kempinski ingatlan az Emirátusok fővárosában.

Dubaiban bővít a Kempinski 

A Kempinski-lánc fogja üzemeltetni a 2008-2009-re Dubai-ban felépülő Palm Jumeirah és Emerald Palace nevű szállodákat a Palm Jumeirah elnevezésű mesterséges szigeten.

Srí Lanka 

Partnertalálkozón látta vendégül a Srí Lankát programozó irodákat a Jetwing Travel.

Élesedik a Boeing-Airbus verseny 

Piaci elemzők szerint várható, hogy az Airbus az idén ismét több repülőgépet ad át a megrendelőknek, mint a Boeing, de a megrendelések számát illetően jelenleg a Boeing vezet.

A világ legjobb légitársaságai 2005-ben 

Több mint 12 millió utazó véleményét összesítve 2005-ben a világ legjobb légitársaságának címét a Cathay Pacific nyerte el a Skytrax független felmérésén.

Túlzsúfolt repülőterek Európában 

Látszólag minden rendben, a Malév budapesti járatára időben kezdődik a beszállás a frankfurti repülőtéren. Már a felszálláshoz készülünk, amikor megáll a repülő, és a légtér zsúfoltsága miatt pihenőre kényszerülünk. Végül 40 perces késéssel érkezünk meg Budapestre. Ismerős jelenet? A jövőben a forgalom növekedése miatt még gyakrabban kényszerülhetünk haszontalan várakozásra a legforgalmasabb európai repülőtereken.

2005-ben a legjobb légitársaság a Cathay Pacific 

Több mint 12 millió utazó véleményét összesítve 2005-ben a világ legjobb légitársaságának címét a Cathay Pacific nyerte el a Skytrax független légitársasági felmérésén.

Hat légitársaság az Öböl-mentén 

A 61 repülőből álló flottával rendelkező Emirates, a 35 repülőt üzemeltető Gulf Air és a 32 gépes Qatar Airwas és az Oman Air mellett két új légitársaság is megjelent az Öböl-mentén.

A világ egyik legnagyobb szállodáját építené meg az Emirates 

A dubai tulajdonú Emirates a világ egyik legnagyobb szállodájának megépítését tervezi, hogy kiszolgálja a Arab-öbölbe érkező vendégeket.

Várható tendenciák az üzleti turizmusban   

A globális terrorizmus, a magas olajárak és a közel-keleti konfliktusforrások ellenére a közeljövőben folytatódik a világgazdaság és az üzleti turizmus robusztus növekedése – derül ki abból a kutatásból, amelyet 2004. november végén hoztak nyilvánosságra a barcelonai EIBTM vásáron. Rob Davidson, az University of Westminster professzora, az EIBTM által felkért szakértő a következő öt év trendjeit próbálta meg feltérképezni.      

Lehullt a lepel   

Ötezer fős közönség előtt fergeteges hang- és fényjáték köszöntötte a szerelőszalagról legördülő vadonatúj Airbus A380-ast a dél-franciaországi Toulouse-ban idén januárban. Az ünnepségen részt vett az Airbus vállalatban érdekelt négy európai nemzet államfője is.  

A Kempinski üzemelteti a világ legdrágább szállodáját 

A Kempinski Hotels & Resorts üzemelteti majd az idén márciusban nyíló Emirates Palace luxusszállodát az Egyesült Arab Emirátusokban, Abu Dhabiban.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!