Rekordrendelést adott le az Emirates 

Dollárban mérve a Boeing történetének legnagyobb repülőgép megrendelését adta le az Emirates.

Sikeres volt az MT Zrt. és az Emirates közös tanulmányútja 

Az arab térségbe irányuló intenzív turisztikai marketingtevékenység újabb akciójának keretében, a Magyar Turizmus Zrt. és az Emirates Airlines együttműködésének köszönhetően, október 10-16. között zajlott Magyarországon a két társaság első közös tanulmányútja, amelyen vezető arab turisztikai cégek képviselői vettek részt. 
Több A380-ast szeretne az Emirates,

Több A380-ast szeretne az Emirates, 

2011 szeptembere és 2017 novembere között további 75 A380-as szállítanak le a légitársaságnak, de Clark 90 fölötti flottát látna szívesen a típusból.

Az Emirates nem lesz babamentes övezet 

Nem tervez az Emirates a Malaysian Airlines nyomdokaiba lépni és kitiltani a babákat az első osztályról, hiába a tanulmány, mely szerint az utasok ezt támogatnák.

Hatszáz pilótát vesz fel a közel-keleti fapados 

A következő négy év során 600 pilótát vesz fel a flydubai fapados légitársaság.
Közel-keleti légicsata Ausztria fölött

Közel-keleti légicsata Ausztria fölött 

Nehezen emészti az Austrian Airlines (AUA) az Emirates ausztriai térnyerését. A Lufthansa csoport tag osztrák zászlóvivő szerint a közel-keleti légitársaság akár az AUA bangkoki járatát is „kinyírhatja”. Munkatársunktól

Dupláz az Emirates 

Járatszámot, a hét majd minden napján, Bécsből Dubajba, március 27-től.

Bocs, túlzás volt a karácsonyfa 

Utóbb úgy gondolták a világ legdrágább karácsonyfájának otthont adó Emirates Palace vezetői, hogy amit tettek, kissé túllőtt a célon.

Téli charterkörkép 

Télen sem kell nélkülözniük a napsütést honfitársainknak, mivel az utazásszervezők az idén is bőségesen kínálnak számukra utakat. Az úti célok köre viszonylag állandónak tekinthető, a legnagyobb újdonság az Aeroviva két világjáró charterlánca, valamint az a tény, hogy a Best Reisen thaiföldi charteréra „felült” a Thomas Cook és a Kartago. A karib-térségbe az idén is csak átszállással juthatnak el az érdeklődők.
A kreol paradicsom

A kreol paradicsom 

Ha lassan is, de változik a világ legexkluzívabb úti céljai között számon tartott Seychelle-szigetek turizmusa. Míg az utóbbi két évtizedben jóformán csak a leggazdagabb európaiak engedhették meg maguknak, hogy eltöltsenek egy-két hetet ebben a trópusi paradicsomban, az utóbbi pár évben sorra nyílnak a kisebb panziók, vendégházak, és megjelentek az orosz, kelet-európai, dél-afrikai és arab vendégek is.

Európa pozíciót veszélyeztetik a közel-keleti légitársaságok 

Aggódik az Európai Légitársaságok Szövetsége (AEA), hogy az agresszíven terjeszkedő közel-keleti légitársaságok miatt elveszíti légi közlekedési pozícióit.

A Neckermann már a télre készül 

Teszi ezt a Neckermann például 320 ajánlattal a síutakat tartalmazó téli katalógusában, melyben Ausztriába, Svájcba, Olaszországba, Szlovákiába és Szlovéniába hirdet utakat.

Tíz kiló Boeingot kérnék! 

A Boeing büszkélkedhet eddig több megrendeléssel a vasárnap nyílt London melletti Farnborough-i légi vásáron - adta hírül az MTI.

Rekordmennyiségű A380-ast rendelt az Emirates 

Rekord, 11 milliárd dolláros megrendelést adott az Airbus A380-as repülőgépeire a dubai székhelyű Emirates légitársaság - jelentették be a berlini nemzetközi légi kiállításon kedden; erre a típusra egyszerre ekkora megrendelést még soha nem adtak fel.

New York-i merényletkísérlet - Sűrűbb repülési listaellenőrzést írnak elő 

A terrorellenes repülési tilalmi lista sűrűbb ellenőrzését írta elő szerdán a légitársaságok számára az amerikai belbiztonsági minisztérium a New York-i merényletkísérlet utáni intézkedésében.

Készül a hatezredik Airbus repülőgép 

Hamarosan átadják a hatezredik Airbust. A történelmi légi jármű egy A380 típusú óriás lesz, a világ legnagyobb utasszállító repülőgép típusának egy példánya, amelyet a dubaji Emirates légitársaságnak szállítanak le a jövő héten hétfőn.

Két újabb posztot töltöttek be az Alta Moda Fashion Hotel**** superior-ban 

2010 áprilisában nyílik a Mellow Mood Hotels legújabb és legexkluzívabb szállodája a belvárosi Nádor utcában, melynek csapata két újabb taggal bővült.

Az Air France első A380-asa 

November 20-án, 25 hónappal az első A380-as forgalomba állítása után a világ negyedik légitársaságaként az Air France flottájában is megjelent az új óriás-repülőgép, amely a Párizs–New York útvonalon közlekedik. Az Air France az első európai légitársaság, amely forgalomba állította a világ jelenlegi legnagyobb utasszállítóját, és elsőként ő köti össze e géptípussal Európát az amerikai kontinenssel.

20 százalékot spórol az Air France-nak az új A380-as 

November 20-án, 25 hónappal az első A380-as forgalomba állítása után, a világ negyedik légitársaságaként az Air France flottájában is megjelent az új óriás-repülőgép, amely a Párizs–New York útvonalon közlekedik. Az Air France az első európai légitársaság, amely forgalomba állította a világ jelenlegi legnagyobb utasszállítóját, és elsőként ők kötik össze e géptípussal Európát az amerikai kontinenssel.

Óvatos duhajok 

A tavalyihoz hasonlóan az idei téli szezont is óvatosan tervezték meg a túraszervezők, a maroknyi charterjárat többsége közeli úti célokba repül. Az egzotikus utakra vágyók a Travel Service járatain Thaiföldre, Kenyába és a Zöldfoki-szigetekre juthatnak el, más távoli úti célokba menetrend szerinti járatokat kínálnak a tour-operátorok.

Légyügyi nyitás Belgrádban 

Délkelet-Európa egyik utolsó jelentős nagyvárosa, Belgrád is hamarosan felkerülhet a fapados légitársaságok útvonaltérképére, miután a szerb légügyi hatóság bejelentette: minden fapados szállító, aki engedélyt kér járat indítására Belgrádba, illetve Nisbe, meg fogja kapni.

Nagy sikerrel zajlott az STR CEE workshopja 

A hazai kiutaztatók részéről komoly érdeklődés kísérte az STR CEE Turisztikai Képviselet road show-jának budapesti állomását, amelyet 2009. november 17-én rendeztek meg a Budapest Ramada Plazában.

Workshopot szervez az STR CEE 

Az STR CEE Turisztikai Képviselet 4 Közép-Kelet Európai várost – Bukarestet, Budapestet, Prágát és Varsót - érintő road show-ja 2009. november 17-én érkezik Budapestre.

Az Air France színeiben repül az első "európai" Airbus A380-as óriásgép 

Az eruópai légitársaságok késésben vannak: több mint két évvel az első Airbus A380-as átadását követően a Singapore Airlines légitársaságnak, az Air France az európai légitársaságok sorában elsőként forgalomba állíthatja saját első óriásgépét.

TUI, Magyarország: sikeres nyár, téli tervek 

A TUI két magyarországi leányvállalatának szerdai katalógus-bemutatóján Csákány Csaba, a TUI Magyarország kft. ügyvezetője korábbi szóbeszédre hivatkozva kijelentette, hogy – mint az ábra mutatja – a TUI nem vonult ki Magyarországról, mi több, komoly terveket sző a jövőre nézve.

2009: a bevált desztinációk éve 

Az eddig szokásos, évi 6-7 desztinációval történő bővítés helyett idén inkább a jól bevált úticélok hatékonyabb kiszolgálására koncentrált az Emirates légitársaság - hangzott el a csütörtöki, kitűnő séfek remekeivel kísért Emirates partner partin.

A legnagyobb légitársaságok a CO2 feketelistán 

2012 január 1-től korlátozhatják azoknak a légitársaságoknak a működését, amelyek nem csökkentik széndioxid-kibocsátásukat.

Lezárult a nyári study tour szezon a Green Travelnél 

A Green Travel Nemzetközi Utazási Iroda felkészülten várja a főszezont – 3 sikeres Study Tourt bonyolított le az utóbbi pár hétben.

BA: Ingyen reptéri transzfer a prémium utasoknak 

Amióta beütött a válság, a légitársaságok lasszóval fogják az utasokat az első osztályra. A British Airways-nek ennél konstruktívabb ötletei is akadnak: felújított prémium osztályait egyet fizet kettőt kap kedvezményes akciókkal népszerűsíti, új business lounge-ot alakított ki a Heathrow-n, ahonnan most ingyen taxi transzfert is biztosít.

Ingyen szállást adnak a légitársaságok 

Az Emirates ingyenes szállodai tartózkodást fizet business és első osztályon utazó utasainak, ha az Egyesült Királyságból vagy Írországból foglalnak helyet a légitársaság bármely járatára. Hasonló szolgáltatást kínál a Thai Airways is.

Légicégek ranglistája 

Megint egy év, megint egy szavazás a londoni székhelyű SkyTrax-nál, amelyik újból megszavaztatta a légi utasok millióival, hogy melyik céget vélik a legjobbnak.

Új szelek fújnak kelet felől 

A globális gazdasági krízisre fittyet hányva ambiciózus növekedési terveket dédelget a Turkish Airlines: tíz éven belül a világ tíz legjelentősebb légitársasága közé szeretne tartozni. Erről kérdeztük Levend Arisoyt, a társaság bő fél éve kinevezett magyarországi igazgatóját.

Majdnem minden hely elkelt a berlini ITB-re 

Már hat héttel a rendezvény megnyitója előtt igen sokan regisztráltak a világ egyik legnagyobb utazási vásárára, a március 11. és 15. között megrendezendő berlini ITB-re. A szervezők 11 ezer cég és szervezet képviselőjét várják több, mint 180 országból.

Csökken az üzemanyagpótdíj 

Ha óvatosan is, de egymás után jelentik be a légitársaságok az üzemanyagpótdíj csökkentését, miután a nyersolaj ára a nyár eleji hordónkénti 140 dollárról 80 dollárra esett októberben. Egy felmérés szerint azonban a pótdíj csökkenése sok esetben együtt jár a jegyárak növekedésével, vagyis megtörténhet, hogy az utazók végül mégsem fizetnek kevesebbet a repülőjegyért.

A legnagyobb gép Ausztriában 

Október végétől az Emirates légitársaság új Boeing 777-300 típusú gépeket állított üzembe a Dubai - Bécs - Dubai útvonalon.

Szezonzárás Karya-módra 

Nyárbúcsúztató partit rendezett a múlt hét végén a budapesti Moulin Rouge mulatóban a Karya Tour.

Skytrax World Airline Awards 

A Skytrax brit közvélemény-kutató szervezet idén is kiosztotta a World Airline-díjakat, amelyeket 95 ország több mint 15 millió utasának online értékelése alapján ítélt oda.

Munkatársakat toboroz az Emirates 

Az Emirates Group folyamatos globális terjeszkedése miatt újabb toborzó körútra indult idén augusztusban.

Emirates golfparti 

Dubai golfnagyhatalom, az Emirates pedig Dubai légitársasága, így nem csoda, hogy az Emirates hazai képviseletét ellátó Globair Kft. az Óbudai-szigeten fekvő Golftanyára hívta bulizni értékesítő partnereit június elején.

A világ legjobbjai 

Az idén is kihirdették a Skytrax World Airline Awards nyerteseit.

Teljes a létszám és új a honlap a Globair-nél 

Felállt a Globair végleges csapata – tájékoztatott Csényi Csaba ügyvezető.

Nyitott égbolt megállapodás az Unió és Ausztrália között 

A jövő hónapban uniós hivatalnokokkal igyekszik véglegesíteni az ausztrál közlekedési miniszter, Anthony Albanese az Európai Unió és Ausztrália között tervezett Nyitott égbolt-megállapodást.

Elismerés a Kempinskinek 

A Kempinski Hotel Corvinus Budapest, a Kempinski Spa és a Ristorante Giardino Magyarországon elsőként vehette át a luxuskategóriás szolgáltatások egyik legmagasabb elismerését a „Seven Stars and Stripes” díjat. A díj megalapítója Thorsten Buehrmann ennek tiszteletére pénteken Budapestre látogatott.

Emirates golfparti 

Dubai golfnagyhatalom, az Emirates pedig Dubai légitársasága, így nem csoda, hogy az Emirates hazai képviseletét ellátó Globair Kft. az Óbudai-szigeten fekvő Golftanyára hívta bulizni értékesítő partnereit kedd este.

New Yorkba repül az Emirates első A380-asa 

Az Emirates Airlines első Airbus A380-as repülőgépe Dubai és New York JFK között közlekedik majd idén augusztustól.

Tovább késnek az A380-asok 

Az A380-as óriásgépei átadásának újabb halasztását jelentette be kedden az Airbus nyugat-európai repülőgépgyár.

Új felállás a Globairnél 

Lehotai Zsófia, aki az Air Málta légitársaság GSA operatív vezetőjeként több mint hét éve dolgozik a szakmában, az idei évtől a Globair Hungary Kft.-nél, az Emirates légitársaság képviseletén folyatja munkáját.

Személyszállító repülőgépet épít a Mitsubishi 

A Thomson Financial értesülései szerint az Emirates légitársaság komolyan érdeklődik a Mitsubishi Heavy Industries által kifejlesztett új személyszállító repülőgép iránt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!