Az elhatározást az indokolja, hogy a Tamil tigrisek legutóbbi akciójuk során Colombo nemzetközi repülőtere ellen is támadást intéztek, az összecsapások során a Srí Lanka-i biztonsági erők többször a levegőbe lőttek. A tűzharcok így a polgári repülés biztonságát is veszélyeztetik. A Tamil tigrisek repülőgéppel is rendelkeznek, így a légtér emiatt sem tekinthető jelenleg biztonságosnak. A vasárnapi kollonnawai támadás már a második incidens volt a múlt héten, ezt követően döntöttek a légitársaságok a beszüntetés mellett. Az Emirates honlapján megjelent közlemény szerint a Colombóban fennálló helyzet miatt ideiglenesen beszünteti járatainak közlekedtetését, de 24 órán belül módosulhat a döntés. A Cathay Pacific az első támadások után leállította Srí Lanka nemzetközi repülőterére közlekedő járatait, majd két hete újraindította őket. Most a járatot határozatlan időre újra felfüggesztették.
Az Emirates és a Cathay Pacific nem repül Srí Lankára
Az arab Emirates Airline és a hongkongi bázisú Cathay Pacific ideiglenesen felfüggesztette Srí Lankára közlekedő járatainak üzemeltetését, tekintettel az országban egyre romló biztonsági helyzetre.

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná
Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.