Feketelista a légitársaságokról

Ezen a héten az Európai Parlament a légi forgalom biztonságát javító két tervezetet is tárgyal, tegnap az uniós lista megalkotásáról vitáztak a képviselők.

Az egységes lajstromon 2006 elejétől a biztonsági előírásoknak nem megfelelő légitársaságok szerepelnek majd, ezek nem használhatják majd az uniós légteret. A listát a bizottság honlapja mellett a EU Hivatalos Lapjában és a nemzeti légiközlekedési hatóságok és a repülőterek internetes oldalán tennék közzé. A légitársaságok nemzetközi szövetsége, az IATA ellenérzéssel fogadta a lista ötletét, a napokban kiadott közleménye szerint a légi közlekedés biztonságának folyamatosan javulása miatt sem indokolt ilyen büntető eszközökkel élni. A szabályozás szerint azonnal értesíteni kell majd az utasokat, ha a lefoglalt járatot üzemeltető cég megváltozik, és teljes összegű kártérítést kapnak, ha az új fuvarozó szerepel a feketelistán. A lista mellett szintén a biztonság javítását szolgálja majd a Sears program megindítása is, amely a légiirányítást helyezné új alapokra. A rendszer 2014-2020 között magánberuházók bevonásával épülne ki, a biztonság javítása mellett a repterek forgalmának növekedéséhez is hozzájárulna, ugyanis gyorsítaná a leszállást. A rendszer kiépítése 1,8 milliárd euróba kerülne, az indulásnál az unió 60 milliót fordítana a projektre - írja a Világgazdaság.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.
Csökkenő nyereség  és kihívások a Wizz Airnél

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél 

A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni? 

Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.