A görög kormány a következő hónapokban az Európai Bizottsággal szoros együttműködésben keres megoldást a légitársaság megmentésére, mindazonáltal a görög közlekedési miniszter kedden nem rejtette véka alá, hogy a társaság 7 ezer dolgozójára nehéz idők várnak. A kormány sajtójelentések szerint várhatóan 2006 áprilisáig egy utód-légitársaságot hoz létre, a jelenlegi alkalmazotti létszám felével, és az Olympic Airlines jelenlegi flottájánál lényegesen kisebb repülőgép-állománnyal. Az állam megtartana magának egy részt az új légitársaságból, az azonban egyelőre nem világos, hogy az Olympic Airlines adósságait ki törlesztené. Az Európai Bizottság szeptember közepi döntése alapján a görög nemzeti légitársaság, az Olympic Airways és utóda, az Olympic Airlines méltánytalanul kapott körülbelül 700 millió eurónyi állami támogatást az utóbbi években, és az összeg nagy részét vissza kell térítenie a görög kormánynak, ami nagyon megnehezítette a légitársaság privatizációját - tájékoztat a FigyelőNet.
Ismét meghiúsult az Olimpic Airlines eladása
Ismét zátonyra futott a görög Olympic Airlines (korábbi nevén Olympic Airways) eladása, amelyet egy amerikai-görög konzorcium vett volna meg.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél
A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.

Miképp lehet kerekesszékeseknek Amerikába utazni?
Nem csak az idősekről van szó: az Egyesült Államokban több százezren szenvednek fiatalon is olyan kórokban, amelyek – sokszor egész életükre – akadályozzák a mozgásukat vagy tájékozódásukat.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.