Itt a Budapest Airport téli menetrendje

Itt a Budapest Airport téli menetrendje 

A nyári időszak után a téli menetrend is teljes: kilenc új járat és sok más fejlesztés gondoskodik arról, hogy a novembertől március végéig tartó időszakban se múljon el az utazási kedv. 
Hurrikánveszély nehezíti Európa légi közlekedését

Hurrikánveszély nehezíti Európa légi közlekedését 

Az eddig mért legerősebb Európa felé tartó hurrikán az Ophelia miatt több járatát törölte többek között a Ryanair és az easyJet is.  
A járattörlések ellenére is nőtt az utasforgalom a Ryanairnél

A járattörlések ellenére is nőtt az utasforgalom a Ryanairnél 

Több mint egymillió utassal több választotta az ír fapadost 2017 szeptemberében, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. 
Hamarosan változnak a kézipoggyászra vonatkozó szabályok

Hamarosan változnak a kézipoggyászra vonatkozó szabályok 

A téli szezon kezdetével érdemes figyelni a repülőjegy foglalásnál, ugyanis két fontos változás már biztosan lesz a kézipoggyászokat illetően: a Wizz Air október végétől ingyenesen enged fel egy, a korábbinál nagyobb kézipoggyászt a fedélzetre, míg a Ryanair fejenként kettő helyett egy, kisméretű kézitáskát engedélyez az utastérben. A korlátozások nem érintik a repülőtéren vásárolt termékeket, amelyeket az utasok továbbra is ingyenesen felvihetnek az utastérbe.
Visszalépett a Ryanair az Alitalia vételétől

Visszalépett a Ryanair az Alitalia vételétől 

Visszalépett az Alitalia-vételtől a Ryanair, ezzel az ír diszkont légicég teljesen kiszorul az európai légitársaságok konszolidációjából. 
Eljárás indult a Ryanair ellen

Eljárás indult a Ryanair ellen 

Eljárást indított a Ryanair diszkont légitársaság ellen a brit Polgári Repülési Hatóság (CAA), mert álláspontjuk szerint az ír légicég félrevezette az utasokat a járattörlésekkel kapcsolatban.
Tovább dagad a Ryanair botrány

Tovább dagad a Ryanair botrány 

Újabb 400.00 foglalást töröl az ír fapados és csökkenti flotta méretét is a téli menetrendben. 
Több ezer eurós bónuszt kapnak a Ryanair pilótái, ha nem mennek szabira

Több ezer eurós bónuszt kapnak a Ryanair pilótái, ha nem mennek szabira 

Tizenkétezer eurós bónuszt és 10 ezer eurós fizetésemelést ajánlott a Ryanair ír fapados légitársaság azon pilótáinak, akik hajlandóak átütemezni szabadságukat.
Az érintett Ryanair-utasok 75 százaléka kért intézkedést szerdáig a járattörlések miatt

Az érintett Ryanair-utasok 75 százaléka kért intézkedést szerdáig a járattörlések miatt 

A Ryanair öthetes járattörlési időszakában érintett mintegy 315 ezer utasból szerdáig 238 ezren kérték a jegyük átfoglalását vagy az ár visszatérítését.
A Ryanair nem fog ráhordani a Norwegian járataira

A Ryanair nem fog ráhordani a Norwegian járataira 

Bejelentette a Norwegian és a Ryanair, hogy véget értek a tárgyalásaik, és nem fog ráhordani az ír fapados a norvég cég hosszú távú járataira. Utóbbiakra egy közelmúltbeli megállapodás révén az Easyjet szállítja majd az utasokat.

Ciprusi üdülőhelyre indít járatot a Ryanair 

A Ryanair, ír fapados légitársaság szeptember 19-én bejelentette, hogy a nyári szezonban új járatot fog üzemeltetni Budapest és Pafosz között. 

Budapesti járatokat is töröl a Ryanair 

Budapesti járatokat is töröl a Ryanair október végéig, derült ki az ír légitársaság által közzétett listából. 

Több mint kétszázezer utast érinthetnek a Ryanair járattörlései 

A fapados légitársaság bejelentette, hogy a következő másfél hónapban napi 40-50 járatot kell törölnie a személyzet beragadt szabadságai miatt. 280 ezer utas is érintett lehet.

Változások a Ryanair poggyász szabályzatában 

Novembertől lépnek életbe az ír fapados változtatásai. 

A Ryanair letett az Air Berlin megszerzéséről 

A Ryanair vezérigazgatója letett arról, hogy megkaparintsa az Air Berlint. Egy német turisztikai szövetség szerint a légiközlekedési szabályok is hozzájárultak a légitársaság csődjéhez. 

Az easyJet, a Lufthansa és a Ryanair is vinné az Alitaliát 

Lapjelentések szerint eddig összesen kilenc cég érdeklődött az Alitalia különböző üzletágainak megvásárlása iránt, a válságban lévő olasz légitársaságra október 2-ig kell kötelező vételi ajánlatot tenni. 

Néhány hónap múlva nyílik az új eilati nemzetközi repülőtér  

Budapestről is indulnak majd járatok az új izraeli légikikötőbe. 

Újabb spanyol üdülőhelyre indít járatot a Ryanair 

Az észak-spanyolországi Santanderbe indítja új járatát az ír fapados. 

Az egész Air Berlint megvenné a Ryanair 

Egy az egyben vinné az ír fapados a német légitársaságot. Arra várnak, hogy további pénzügyi információt kapjanak az Air Berlinről. 

Tényleg vegyék már komolyan a kézipoggyászra vonatkozó szabályokat! 

Mint arról egy hónapja beszámoltunk, a Ryanair arra kérte utasait, hogy feleljenek meg a kézipoggyászra vonatkozó elvárásoknak. Újabb felszólításuk arra enged következtetni, hogy az elvárások teljesítése nem erőssége a légitársaság utasainak.

Összeesküvéssel vádolja a német kormányt, Lufthansát és az airberlint a Ryanair 

Kartellgyanús lenne a Ryanair diszkont légitársaság szerint, ha a Lufthansa átvenné a kedden csődöt jelentett Air Berlin légitársaságot, ezért a cég a német és az európai versenyjogi hivatalhoz fordul.

Átszálló légitársasággá válik a Ryanair 

Ugyan nem fellegzett be a point-to-point repülésnek a Ryanairnél, de keményen rágyúrnak az átszálló forgalomra. Budapestről két desztináció érhető el milánói csatlakozással.

Budapesten is toboroz az ír fapados 

Bővíti alkalmazottainak számát a Ryanair, ennek keretében a légitársaság Európa-szerte toborzónapokat hirdetett, többek között Budapesten is.

Jár a kártérítés a rossz helyre szállított utasoknak 

Több mint száz fogyasztót hagyott ott Pozsonyban a Ryanair – a légitársaságnak meg kell téríteni az utasok kárát a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) szerint. 

Ajánlatot tett a Ryanair az Alitaliára 

Nem kötelező érvényű vételi ajánlatot tett az Alitaliára a Ryanair - jelentette be az ír légitársaság pénzügyi vezetője. 

Árháború jöhet a fapados légitársaságoknál 

Akár 9%-os árcsökkenés jöhet néhány járaton a közeli jövőben- közölte a Ryanair. Ugyanígy nyilatkozott nemrég az easyJet és a Wizzair is.

A Ryanair üzeni: tessék betartani a kézipoggyászra vonatkozó szabályaikat! 

Bár a légitárasaág magabiztos véleménye szerint a Ryanair Európa legnagyvonalúbb fedélzeti poggyászokra vonatkozó szabályait kínálja, nyári járatai 95%-os kihasználtsága miatt mértéktartásra kéri utasait.

Menesztik a kijevi reptér igazgatóját a Ryaniarrel meghiúsult megállapodás miatt 

Volodimir Omeljan ukrán infrastrukturális miniszter a kormány elé terjeszti Pavlo Rjabikinnak, a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér igazgatójának a menesztését, amiért a Ryanair ír diszkont légitársaság mégsem indít járatokat Ukrajnából számos európai városba, köztük Budapestre - közölte kedden a tárcavezető az Ukrajinszka Pravda hírportál érdeklődésére.

Törölte kijevi járatát a Ryanair 

A Ryanair törölte az ukrán piacra történő belépésének terveit, miután nem tudtak a kijevi repülőtérrel megyegyezni a fizetendő díjakról.  

Többségi részesedést venne a Ryanair az Alitaliában 

Készen áll arra a Ryanair, hogy megvegye a csődközelben lévő Alitaliát - írja az Airportal az aerotelegraph.com-ra hivatkozva. 

6,6 milliárd euró bevétellel zárta az üzleti évet a Ryanair  

Hat százalékkal nőtt a Ryanair ír diszkont légitársaság adózott eredménye a március 31-én zárult pénzügyi évben az előző évihez viszonyítva.

A Ryanair 5 pontja a turizmus fejlesztéséért 

A Ryanair 5 pontban fogalmazta meg a Máltai Turisztikai Konferencián, hogyan lehetne az európai turizmus növekedését megduplázni. 

Tovább bővül a Ryanair átszállós jegyértékesítési szolgáltatása 

Több újdonsággal is előrukkolt a Ryanair: az átszállós jegyek értékesítésének szolgáltatását kibővítenék Londonra és Dublinra is, járatokat állítanának az Alitalia helyére illetve új együttműködési megállapodást is kötöttek.

Már foglalhatók átszállásos jegyek a Ryanairnél 

Elindította az átszállásos repülőjegy értékesítést a Ryanair. Egyelőre még tesztüzem zajlik, de hamarosan akár a tengerentúlra is lehet majd jegyet foglalni. 

Az első európai fapados, amely biztosítja a csatlakozásokat 

Biztosítja a csatlakozásokat a Ryanair a jövőben saját járatai között - jelentette be Kenny Jacobs, a légitársaság marketingigazgatója.

Jelentősen bővít Budapesten a Ryanair 

Több mint 25 százalékkal növeli a Ryanair budapesti kapacitásait a 2017-es téli menetrendben az előző évihez képest, és Palermóba is indít járatokat - mondta Horváth Evelin, az ír diszkont légitársaság magyar piacért felelős menedzsere.

Ukrán nagyvárosba indít új budapesti járatot a fapados 

A Budapest-Lviv járat októberben startol a Ryanair színeiben.

Nem csalás, nem ámítás: 669 Ft-ért oda-vissza Izraelbe 

A Ryanair rendszerhibájának köszönhetően a közelmúltban egy rövid ideig 669 forintért lehetett retúr repülőjegyet vásárolni Business Plus osztályon Eilatba, az Ovda repülőtérre. Munkatársunk lecsapott a lehetőségre.

Nápolyba indít járatot a fapados Budapestről 

A Ryanair bejelentette, hogy a téli szezonban hetente kétszer indít járatot Budapestről Nápolyba. 

Újabb meglepetés a Ryanairtől 

A Ryanair bejelentette, hogy Budapestről a marokkói Marrákesbe indít járatot novembertől.

Ismét Budapesten toboroznak légiutas-kísérőket 

Több száz fővel bővíti alkalmazottainak számát a Ryanair.

Budapest-Prága járatot indít a Ryanair 

Prága mellett még két másik városba is indít téli járatot a diszkont légitársaság.

Tovább gyengíti a Tarom pozícióját a BlueAir Romániában 

A Tarom légitársaság monopóliumát a belföldi járatok tekintetében a Wizz Air és a Ryanair már megtörte egy-egy – Bukarest-Kolozsvár és Bukarest-Temesvár – járattal, most azonban a román tulajdonú BlueAir diszkont légitársaság is kiélezi a belföldi járatok versenyét.

Elveszítheti az uniós szabad légi piacot az Egyesült Királyság 

Európa legnagyobb diszkont légitársasága, a Ryanair attól tart, hogy a Brexit miatt két éven belül az Egyesült Királyság elveszítheti a hozzáférést az uniós közös légipiachoz, amit a Nyitott Égbolt megállapodás biztosít.

2016 Németország számára is bonyolult év volt 

Összetett és bonyolult évként jellemezte évnyitó sajtótájékoztatóján, Budapesten Czeiszing Miklós, a DZT, Német Turisztikai Hivatal budapesti képviseletének vezetője 2016-ot, de leszögezte: a német turizmus jól van, Németország továbbra is biztonságos úti cél.

Lehet, hogy hamarosan Debrecenből Dublinba repülhetünk 

Dublinból érkezett Debrecenbe a Ryanair repülőgépe, könnyen lehet, hogy ez már az előszele a ír légitársaság debreceni járatindításának.

Kiváló évet zártak az európai fapadosok 

Növelték utasforgalmukat Európa nagy diszkont légitársaságai 2016-ban az egy évvel korábbihoz képest, decemberben a Ryanair, az easyJet és a Wizz Air is átlagon felüli bővülést produkált - derül ki a légitársaságok honlapján közölt utasforgalmi statisztikákból.

Budapesten toboroz légiutas-kísérőket a fapados légitársaság 

Több mint kétezer fővel bővíti alkalmazottainak számát a Ryanair.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!