Új, közvetlen repülőjáratát Budapestről az észak-spanyolországi Santanderbe

A légitársaság hetente kétszer közlekedik majd a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a santanderi Seve Ballesteros Repülőtér között.

Seve Ballesteros Repülőtér fejlesztésére az újabb úti célok és az így egyre növekvő utasforgalom miatt 6,6 millió eurót (2 milliárd forint) költenek 2021-ig. A beruházás egyebek mellett a reptér világítási, a kommunikációs, valamint tűzvédelmi hálózatának fejlesztését tartalmazza. 

A santanderi légikikötő tavaly 937 ezer utast fogadott. Dinamikusabban fejlődik a többi spanyol repülőtérnél, februári utasforgalma több mint 34 százalékos növekedést mutat az egy évvel korábbihoz képest, míg az országos átlag 9 százalékos bővülés volt ugyanebben a hónapban. 

A légiutas-forgalom a két ország között látványosan nő: tavaly mintegy 200 ezren érkeztek Budapestről valamelyik spanyolországi repülőtérre, a Budapestre érkező spanyol utasok száma mintegy 170 ezer volt 

Santander, a Vizcayai-öbölben található tengerparti város Kantábria fővárosa. Az autonóm régió Magyarország tizenegyedik kereskedelmi partnere, területe 5300 négyzetkilométer, lakosainak száma több mint 580 ezer. A térség világhírű természeti szépségeiről, tengerpartjai vonzzák a vízi sportok kedvelőit, hegyei a kirándulóknak, túrázóknak kínálnak kikapcsolódási lehetőséget. Gasztronómiája izgalmas és sokszínű.

Santander közelében található az UNESCO világörökség részét képező Altamira-barlang is, amelynek látogatása ugyan korlátozott, de a környék ezen kívül is gazdag a paleolitikumból származó archeológiai leletekben. Emellett Santanderből könnyen elérhető a többi észak-spanyolországi régió, keletre Baszkföld, nyugatra Asztúria.

Forrás: MTI


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.