A Ryanair elnézést kért az Alitaliatól

A Ryanair elnézést kért az Alitaliatól 

Az ír diszkont légitársaság elismerte, hogy 2011-es utasszámának adatait hibásan publikálta. Az Alitalia továbbra is vezeti az Olaszországban működő légifuvarozók top 50-es listáját. Az ír fapados célja két éven belül az élre törni.

Ryanair: 6 hét alatt 100 000 utas 

A Ryanair április 5-i bejelentése szerint több, mint 100 000 utas repült velük Budapestről és Budapestre. 

Mégsem indul charter Ciprusra 

Sok izgalmat éltek át idén az utazási irodák a nyári kínálat tervezésekor a Malév kiesése miatt.

Megállapodott a ferihegyi rendőrség és a Ryanair 

Pénteken megállapodott a Ryanair és a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság a személyzet útlevélellenőrzéséről - tájékoztatta a Turizmus Online-t közleményében az ír fapados.

A repülőterek csak felesleges bevásárlóközpontok 

- véli Michael O’Leary Ryanair-vezér a CNN-nek adott interjújában.

Négy járatát már meg is szünteti a Ryanair 

Még mielőtt elindult volna. Na jó, másik kettőt meg majd megnyit a „Magyar Turizmus” megmentője.
Hé, már vonul is ki a Ryanair?!

Hé, már vonul is ki a Ryanair?! 

A magát Magyarország kedvenc légitársaságának beállító Ryanair sajtóközleményben jelentette be, hogy törölni „kényszerül” 13 budapesti járatát, mivel szerintük a „Budapesti Repülőtéri Hatóság” megtagadta a járatok indulási engedélyét.

Újabb ingyenjegyek a Ryanairtől 

Nálunk is megünnepli Szent Patrik napját a Ryanair légitársaság február 22-én, melynek alkalmából 500 ingyenjegyeket oszt szét.

Nem tudott megegyezni a Ryanair a skót repülőtérrel 

Több járatát megszünteti a Ryanair az edinburghi repülőtéren, mivel nem tudott egyezségre jutni a repülőtér-használati díjakról a skót főváros légikikötőjét üzemeltető céggel.

Zűr van a Ryanair-ingyenjegyekkel 

A Valentin-nap apropójából kiosztott Ryanair-ingyenjegyekre jogosító utalvány után sokan hiába várják a repülést lehetővé tevő visszaigazolást. A légitársaság szerint 97 százalékos a feldolgozottság, ma estére mindenki választ kap, írja az Index.hu.

Új litván légitársaság indulhat jövőre 

Litvánia fővárosának, Vilniusnak a polgármestere,  Arturas Zuokas bejelentette, hogy új helyi légitársaság indítását tervezik, airLituanica névvel.

Felszálltak a Ryanair első járatai 

Péntek reggel a London-Stanstedbe és Barcelonába tartó járattal tért vissza Budapestre a Ryanair ír diszkont légitársaság. Először 6 új járatot indítottak, amelyek közül kettő újnak számít, hiszen Stanstedbe és a németországi Karlsruheba eddig nem volt járat Budapestről. A másik négy desztináció: Barcelona, Madrid, Dublin és Stockholm. További 26 járatot a következő hetekben indít el a Ryanair Budapestről.

Szexizmus vádja miatt tiltották le a Ryanair hirdetéseit 

Letiltották a Ryanair fapados légitársaság hirdetéseit két brit napilapban, miután az olvasók szexizmussal és a nők tárgyként való ábrázolásával vádolták meg az ír vállalatot - adta hírül szerdán a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja.

1000 jegyet osztott szét a Ryanair 

Ezer ingyen repülőjegyet ajándékozott Valentin-nap alkalmából a Ryanair, amely jövő héttől 32 új útvonalat üzemeltet.

Wizz Air: Nem felelnek meg a valóságnak a Ryanair állításai 

A Ryanair állítása a Wizz Air tulajdonosi struktúrájával kapcsolatosan – számos egyéb állításához hasonlóan – nem felel meg a valóságnak, közölte lapunkkal a légitársaság.

Ryanair-Wizz Air: nemtelen küzdelem 

Az utóbbi két hétben egymás kezébe adja a kilincset a budapesti Intercontinental szállodában a Malév „hagyatékáért” küzdő két fapados, a Ryanair és a Wizz Air, hogy aktuális terveiről beszámoljon. Ezúttal a Ryanairen volt a sor, egy nappal azt követően, hogy a Wizz Air bejelentette Debrecen-London Luton járatának júniusi megnyitását.

Wizz Air: nem folytatunk nyilatkozat-háborút 

Reagált közleményében a Wizz Air a Ryanair csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakra. A légitársaság azt követően adott ki közleményt, hogy a Ryanair vezér Michael O'Leary légitársasága csütörtöki sajtótájékoztatóján az egybegyűltek számára kiosztotta a Wizz Air 2011. március 11-én kiadott pénzügyi jelentését, amelyből – O’Leary elmondása szerint - kiderül, hogy a Wizzair egy, az Egyesült Királyságban, az adóparadicsom Guersney szigetén bejegyzett társaság. Bár nem ért el eddig nyereséget – jegyezte meg a piaci verseny módszereit sajátosan értelmező O’Leary malíciózusan.

Ryanair-Wizzair: kard ki, kard! 

Egy új útvonalat és járatsűrítést jelentett be me a Ryanair Budapesten, amely első ízben támad nyíltan a fapados versenytárs Wizzairre.

A Budapest Airport levelet írt a Financial Times-nak 

Egészen pontosan Jost Lammers vezérigazgató, mert úgy véli: túl sok a találgatás a Ryanair-rel kapcsolatban.

Letisztul, koncentrálódik az európai légi piac 

A fapadosok mellett három nagy légitársasági csoport maradhat fenn Európában - állítják a Financial Times által megkérdezett szakértők.

Több légitársaság is érdeklődik a Malév-pilóták iránt 

Több légitársaság is érdeklődik a Malév-pilóták iránt, ezért kedden állásbörzét is tartanak, a szakszervezet szerint is fontos, hogy minél hamarabb munkába állhassanak a pilóták, mert repülés nélkül gyorsan elveszíthetik engedélyeiket.

Elment a Malév, csak nehogy a fapadon végezzük! 

Sokszor vagyok bajban, ha külföldieknek magyar vállalatokat kell említenem. És most nem a tulajdonosi szerkezet szempontjából „vérmagyar” cégekre gondolok, hanem amelyek valamilyen formában az ország arcai, termelnek és nem csak, mondjuk, kész árukat adnak-vesznek üzletláncukban. Nem tudok már nagyon mit említeni (Ikarus, MGM, MOM, cukorgyárak stb). Február 3-a óta még annyira sem, amióta nincs „Malévünk”.

Derült égből Ryanair 

Pénteken, a déli harangszót követően nem sokkal a Ryanair egy gépe jelent meg a magyar légtérben, leszállt. Sokan csodálkoztak: elvileg csak márciustól indul újra a Ryanair forgalma Budapestről, mit keres itt egy gépük? A magyarázatot egy váratlanul beharangozott sajtótájékoztató adta, melyen bejelentették, hogy a fapados két héten belül megnyitja budapesti bázisát, 31 új járatot indít, 2 milliós utasforgalmat és 2000 munkahelyet ígér.

A szállodaszövetség örül a Ferihegy eredményeinek 

Az MSZÉSZ elismerését fejezi ki a budapesti nemzetközi repülőtér 2011. évi kiemelkedő eredményeihez, a Ryanair-rel való új megállapodás megkötéséhez - tájékoztatta közleményében a Turizmus Online-t a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ),

Öt járattal tér vissza Budapestre a Ryanair 

Az ír fapados légitársaság vezérigazgatója, a kőkemény tárgyalási stílusáról és botrányos kijelentéseiről is híres Michael O’leary személyesen jelentette be Budapesten, hogy öt járatot indít a Ryanair márciustól a Liszt Ferenc repülőtérről.

1000 új munkahelyet hoz létre a Ryanair 

Több új európai bázis nyitását tervezi az idei évben a Ryanair, mellyel közel 1000 új munkahelyet teremt a diszkont légitársaság.

Emisszió kereskedelem: a Ryanair, a Lufthansa és a Delta emel 

A Malév vizsgálja, hogy milyen hatással lesz az emisszió kereskedelem a Malév árazási politikájára 2012-ben, valamint a nemzetközi iparági reakciókat is értékeli - mondták el a légitársaságnál az MTI kérdésére.

Újra vetkőznek a Ryanair stewardessei 

Az idei évben is megmutatják magukat fehérneműben  a Ryanair légiutaskísérői. 

Írország: marad a 3 eurós légi adó 

Az ír kormány úgy döntött, megtartja a 3 eurós, légi utasokra kivetett adót, miután képtelen volt megállapodni a légitársaságok képviselőivel a törölt útvonalak újranyitásáról illetve a lecsökkent kapacitások növeléséről.

Bedurvított a Ryanair Gironában 

Felére csökkenti a spanyolországi Gironából induló járatainak számát a Ryanair, miután nem tudott megegyezni Katalónia tartomány önkormányzatával

Kínai repülőgépekre cseréli Boeingjeit a Ryanair? 

Elképzelhető, hogy a jövőben olcsóbb kínai gyártmányú repülőgépekkel tölti fel flottáját a Ryanair, a mostani Boeingek helyett. 

Bevállalta a Ryanair, de nem zuhant le 

Kétség fért a Ryanair részéről az idei vulkáni hamu miatti légtérzárlat megalapozottságához, ezért tesztrepülést hajtott végre - sikerrel.

Vigyázat, csalók! 

A Ryanair közelmúltban indított nyereményjátékára hivatkozva próbálnak meg pénzt kicsalni a gyanútlan internetezőktől a felbukkant csalók. 

A vártnál nagyobb a Ryanair nyeresége 

A vártnál nagyobb nyereséggel zárta 2010-es üzleti évét a Ryanair, a legnagyobb európai diszkont légitársaság.

Jövőre visszatérhet a Ryanair 

Hosszú távú együttműködésre készül az MT Zrt. a Ryanairrel - közölte a Turizmus Online-nal a Magyar Turimzus Zrt.

Bécsből csábítaná vissza légi utasait Pozsony 

Júniustól bővül a pozsonyi légikikötő kínálata. A cseh CSA légitársaság hat új járatot indít. A cég bízik benne, hogy visszacsábítják a pozsonyi repülőtérre azokat a szlovákiai utasokat, akik jelenleg inkább Bécsből utaznak - írja az Új Szó című pozsonyi napilap keddi számában.

Bikinis nővel tévesztette meg az utasokat a Ryanair 

A brit Advertising Standards Authority (ASA) reklámhatóság betiltotta a Ryanair légitársaságnak azt a hirdetését, amely olcsó jegyeket kínált olyan napos helyekre, ahol a hőmérséklet legfeljebb nulla és 14 Celsius fok között mozog.

Megérkeztek a szezon első charterei Sármellékre 

Hamburgból érkezett meg szombat kora délután a nyári repülési szezon első charterjárata a sármelléki FlyBalaton repülőtérre, amelyet a nap folyamán düsseldorfi, berlini és frankfurti járat is követett.

120 utasát rakta ki gépéből a Ryanair 

Egy a csomagok miatti vita miatt 120 utasát kirakta egyik gépéből a Ryanair és a spanyol Lanzarote szigeten hagyta őket.

Veszteséges a Ryanair 

Veszteséges volt a tavalyi utolsó negyedévben a Ryanair, a legnagyobb európai diszkont légitársaság.

Ez történt a turizmusban 2010-ben - április 

Nem múlt el az április sem események nélkül; volt szállodanyitás, vulkáni hamu, sztrájk és sok minden más.

Három bázist nyit a Ryanair a Kanári-szigeteken 

Spanyolországi terjeszkedési terveinek megfelelően három új bázist nyit a Ryanair a Kanári-szigeteken – jelentették be szerdán.

Tamás László búcsúzik a Ryanairtől 

Búcsút vesz a Ryanairtől Tamás László, térségünkért is felelős értékesítési és marketing igazgató.

Fapadosodnak a „hagyományos” légitársaságok? 

A tendenciák szerint a fapadosokhoz hasonlóan a „hagyományos” légitársaságok is egyre több, korábban nem fizetős szolgáltatásért számolnak fel díjat.

Aeroflottal Sármellékre 

Jelentések szerint tavasztól a Ryanair, Germanwings és az Aeroflot is indíthat járatot Sármellékre.

A Ryanair nem tréfált - faképnél hagyja a Ferihegyet 

A Ryanair pénteken induló dublini járata lesz az idén az utolsó ferihegyi járat.

A Ryanair ismét büntet 

Járatai 30%-át megszünteti, 1000 munkahelyet felszámol Frankfurt Hahn repülőterén a Ryanir 2011 nyarán válaszképpen a német kormány „turista” adójára.

Bezárja Marseille-i bázisát a Ryanair 

Szerdán bejelentette a Ryanair, hogy 2011. január 11-től bezárja Marseille-i bázisát.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!