Nem bír leállni a Ryanair vezérigazgatója

Nem bír leállni a Ryanair vezérigazgatója 

„A globális felmelegedés baromság” – fogalmazott Michael O’Leary, az ír fapados légitársaság vezetője.
Folytatódik a bohózat a Ryanair-nél

Folytatódik a bohózat a Ryanair-nél 

Legyen a légitársaság vezérigazgatója ezentúl egy légiutas-kísérő – javasolta a légitársaság egyik pilótája.

Pálfordulás a Ryanairnél? 

Nem tarthatók a jövőben az ír fapados átlagosan 40 eurós jegyárai - véli a cég vezérigazgatója.
A Ryanair újabb csacsi ötlete

A Ryanair újabb csacsi ötlete 

Ismét rendhagyó, de kevésbé komolyan vehető ötlettel rukkolt elő a Ryanair vezérigazgatója.

50 százalékkal nőtt a Ryanair utasforgalma Pozsonyban 

A Ryanair, ír diszkont légitársaság bejelentette, hogy 2010. elsõ hat hónapjában 50%-kal növelte utasforgalmát Pozsonyban.

A Ryanair elköltözteti flottáit Németországból, ha bevezetik a légiforgalmi adót 

Az ír fapados azzal fenyegetőzik, hogy megszünteti németországi hub-jait, ha a kormány kiveti a német repterekről induló és érkező járatokra a nemzeti ökológiai légiforgalmi illetéket.

Az easyJet félrevezető reklám miatt "felnyomta" a Ryanairt 

A brit reklámügyi hatóság szerint a Ryanair két hirdetésével félrevezette az utasokat, amikor 10 fontért kínált repülőjegyet, az ár azonban nem tartalmazta az illetékeket.

Nem kebelezheti be a Ryanair az Aer Lingust 

Az Európai Bizottság üdvözölte az Európai Bíróság keddi döntését, amely helybenhagyta Brüsszelnek a Ryanair és az ugyancsak ír Aer Lingus összeolvadását meghiúsító 2007-es határozatát.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!