Budapest Airport: több mint egymillió plusz ülőhely 2018-ban

Folytatódnak a járatfejlesztések a Budapest Airportnál: csak az eddigi előzetes bejelentések alapján, 2018 nyarán egymilliónál is több ülőhelyet kínálnak a légitársaságok a Budapestről induló járatokon, mint a tavalyi év azonos időszakában. A Wizz Air négy, a Ryanair egy új desztinációt jelentett be a nyári szezon közeledtével, és tavasszal indulnak az Észak-Amerikába közlekedő járatok a LOT lengyel légitársaság és az American Airlines színeiben is.

Már az év elején számos új járatról és járatsűrítésről számolhat be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, aminek köszönhetően nemcsak a Budapestről elérhető desztinációk palettája, hanem a repülőgépeken kínált ülőhelyek száma is jelentős mértékben bővül.

Ez idáig a Wizz Air árult el legtöbbet 2018-as terveiről: a légitársaság márciusban a norvégiai Stavanger városába heti két, Athénba heti négy járatot indít. Ugyancsak újdonság a Wizz Air palettáján a májustól elérhető Budapest-Bázel útvonal – a francia-német-svájci hármas határon fekvő nagyvárosba heti ötször lehet eljutni a légitársasággal.

A Ryanair ugyancsak egy várhatóan igen népszerű üdülővárost vesz fel budapesti menetrendjébe: március végétől ismét heti három alkalommal repíti az utasokat a ciprusi Paphosba és a spanyol baszkföldi tengerparti város, Santander lefedésével is bővíti a Magyarországról elérhető nyaralóvárosok számát, heti három járatindulással.

Május elején az új transzatlanti úticéloké a főszerep: A LOT május 3-án indítja New York JFK repülőtérre közlekedő járatát, amely heti négyszer szállít utasokat, 5-én pedig a heti két, Budapest-Chicago járatot üdvözölhetjük a LOT-nak köszönhetően. Ugyanezen a napon repül 2018-ban először az American Airlines napi rendszerességgel közlekedő philadelphiai járata, amely a nyári időszakban szolgálja ki az utasok igényeit.

Szintén fontos bejelentést tett a Qatar Airways: 2018 nyarától naponta két, nagyobb befogadóképességű Airbus A321 típusú géppel teljesíti a Qatar-Budapest távot, augusztus 1-jétől pedig ezek közül az egyik gépet egy jóval nagyobb típusra, Airbus A330-asra cseréli.

Bőven találunk példát idén arra is, hogy egy-egy légitársaság a már meglévő úticélokra közlekedő járatai számát vagy a gépek kapacitását növeli. A Lufthansa napi 5-ről 6-ra növeli a Frankfurtba közlekedő járatai számát, ami a nyári időszakot tekintve nem kevesebb, mint ötvenháromezer új ülőhelyet jelent. A brit Flybe pedig heti kettő helyett három gépet közlekedtet London Southend repülőtérre.

Napi járatait sűríti a lengyel LOT (Varsóba napi négy helyett öt járattal), a Finnair (napi 2 helyett 3 járattal Helsinkibe), és az Aeroflot is. Utóbbival napi három alkalommal lehet eljutni az orosz fővárosba. Szemben a tavaly nyári napi két járattal, a Turkish Airlines idén napi három repülőgépet indít Isztambulba a nyári időszakban. A 2017 októbere óta Budapestre állandó járatokat üzemelő spanyol légitársaság, az Iberia 2018-ban is szállít utasokat Madridba, kiegészítve ezzel a magyar és a spanyol főváros közötti utazások lehetőségét.

Mindez azt jelenti, hogy csak a nyári szezonban a Liszt Ferenc repülőtérről közlekedő járatokon egymillióval több ülés válik elérhetővé az utasok számára, mint 2017 azonos időszakában.

„Az új piacok megnyitását célzó erőfeszítéseinknek köszönhetően új légitársaságokat hozunk Budapestre 2018-ban is,” mondta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzátette, „Idén nyáron négy transzatlanti járat is közlekedik a budapesti repülőtérről, így a figyelmünket ismét az ázsiai desztinációkra fordíthatjuk, hogy újabb kínai, dél-koreai, thaiföldi, japán nagyvárosba, illetve Szingapúrba is indulhasson közvetlen járat. Az új járatok bevezetésének előkészítése mindig hosszú időt vesz igénybe, de bízunk benne, hogy a magyar piac meglévő lehetőségeit kihasználva hamarosan további új járatokat jelenthetünk be.”


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.