Negyedével esett vissza a vendégéjszakaszám Romániában 

Romániában az első három hónapban csaknem 25 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma.

Február: 90 százalékkal kevesebb vendégéjszaka tavalyhoz képest 

A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések hatására a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 86%-kal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 94%-kal csökkent. Az összes vendégéjszaka 68%-át a belföldi vendégek töltötték el. A belföldi vendégéjszakák száma 8 ezerrel nőtt az előző hónaphoz mérten. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 90%-kal volt kevesebb az előző év februárinál.
Tavaly 60 százalékkal csökkent a szálláshelyek bevétele

Tavaly 60 százalékkal csökkent a szálláshelyek bevétele 

A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések hatására a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 89%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 96%-kal csökkent. Az összes vendégéjszaka 70%-át a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 93%-kal volt kevesebb az előző év decemberinél. A belföldi vendégéjszakák száma a szezonálisan és a naptárhatással kiigazított adatok alapján az előző hónaphoz mérten 53%-kal csökkent. 2020-ban a vendégéjszakák száma 58%-kal volt kevesebb, mint 2019-ben.
Megfeleződött a turisták száma Csehországban

Megfeleződött a turisták száma Csehországban 

Csehországban a turisták száma tavaly 10,8 millióra, a korábbi évek átlagának felére csökkent - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ).
Az osztrák turizmus 2022-ben találhat magára

Az osztrák turizmus 2022-ben találhat magára 

Az idei turisztikai forgalom a kétharmada lehet a járvány által nem érintett utolsó évinek, a 2019-esnek Ausztriában és legkorábban 2022-ben érheti el a megszokott szintet a bécsi Wifo gazdaságkutató intézet szerdán publikált elemzése szerint.

A hetvenes évek szintjére esett vissza az osztrák turizmus 

A Statistik Austria frissen publikálta az ausztriai turizmusgazdaság elmúlt évi teljesítményéről szóló adatait.

Drámai zuhanás Bécs turizmusában is 

Bécs turisztikai hivatalának, a Wien Tourismusnak friss jelentése szerint az elmúlt évben mindösszesen 4,6 millió vendégéjszakát könyveltek el a város szálláshelyein. Ez közel 74 százalékos visszaesés a rekordévnek számító 2019-es esztendő adataihoz, amikor 18,6 millió volt ugyanez a mutatószám.
Töredékére esett a Ciprusra látogató turisták száma tavaly

Töredékére esett a Ciprusra látogató turisták száma tavaly 

A koronavírus-járvány súlyos gazdasági következményeként meredeken, az előző évhez képest 84,1 százalékkal csökkent a Ciprusra látogató turisták száma tavaly.
Ilyen volt 2020 Horvátországban

Ilyen volt 2020 Horvátországban 

A kereskedelmi és nem kereskedelmi létesítményekben, valamint a hajós charterek (eCrew) által generált turisztikai forgalmat is magában foglaló eVisitor rendszer szerint 2020-ban 7,8 millióan látogattak el Horvátországba (ez a 2019-es turistaszám 37 százaléka), míg a vendégéjszakák száma 54,4 millió volt (a 2019-es eredmények 50 százaléka).
85 százalékkal kevesebb vendégéjszaka novemberben

85 százalékkal kevesebb vendégéjszaka novemberben 

A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezésére irányuló védelmi intézkedések hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 93%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 76%-kal csökkent. Az összes vendégéjszaka 76%-át a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 85%-kal volt kevesebb az előző év novemberinél. A belföldi vendégéjszakák száma a szezonálisan és a naptárhatással kiigazított adatok alapján az előző hónaphoz mérten 65%-kal csökkent, írja honlapján a KSH.

A maszkviselés megadta az éttermeknek a kegyelemdöfést 

Minden szigorítással kevesebb a vendég és a vásárló, a főváros legnépszerűbb utcáinak kereskedői úgy érzik, teljesen magukra hagyták őket a járványhelyzetben. A Bevásárlóutca menedzsment (BUM) érdekképviseletéhez tartozó 11 tematikus utcában készítettek felmérést a jelenlegi helyzetről, amelyből kiderült, a 23 órai zárás közel sem okozott olyan súlyos károkat, mint a szeptember 1-je óta fennálló határzár és amilyenekre a maszkviselés miatt számítanak. A legtöbben rövidített nyitvatartással, házhoz szállítással vagy bezárással vészelik át a következő heteket, hónapokat, a járulékcsökkentés, adómérséklés segíthetne a túlélésben.

59%-kal csökkent a vendégéjszakák száma szeptemberben  

2020. szeptemberben a koronavírus okozta járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 91%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 16%-kal csökkent. Az összes vendégéjszaka 88%-át a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 65%-kal volt kevesebb. A vendégéjszakákat tekintve az áprilisi mélyponthoz képest 15-szörös volt a növekedés.

Így látja az augusztust az MSZÉSZ 

A koronavírusnak köszönhetően a szállodákban realizálódott vendégéjszakák száma 2020. augusztusban - az élénk belföldi kereslet ellenére is - 35,9%-kal elmaradt a tavalyitól. A külföldi vendégéjszakák száma 75,3%-kal volt alacsonyabb a tavaly augusztusi adatokhoz képest. A belföldi vendégéjszakák száma kismértékben (2,8%-kal) felülmúlta a tavalyit.

Mégsem dübörgött annyira az augusztus? 

A KSH adatai alapján 2020. augusztusban a koronavírus okozta járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 71%-kal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 2,1%-kal mérséklődött. Az összes vendégéjszaka 81%-át a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 33%-kal volt kevesebb. A belföldivendég-forgalom júniusban kezdődött előző hónaphoz viszonyított dinamikus növekedése augusztusban is folytatódott.

82 százalékos a visszaesés a bécsi szálláshelyeken 

Az osztrák statisztikai hivatal adatai szerint az idei szezonban (május-augusztus időszak alatt) 39 százalékkal csökkent a szálláshelyeken a vendégéjszakák száma.

Egy hónapnál is többet töltött idén a Balatonon a látogatók közel harmada 

Az odalátogatók számában az északi és a déli part versenyét, mintegy 30%-kal a déli part nyerte idén nyáron. A hétköznapok felzárkóztak a hétvégékhez, a különbség átlagosan csak 27%. A leglátogatottabb desztinációk sorrendben Siófok, Balatonfüred, Keszthely és Balatonlelle. Arányaiban a legtöbb, csak nappalra érkező látogatót Tihany vonzotta – derült ki a LocSight balatoni piacelemzéséből.

Történelmi augusztus az NTAK adatai alapján 

Soha nem látott csúcson a belföldi vendégéjszakák száma, és mélyrepülésben a fővárosi szálláshelyek forgalma külföldiek híján. Az MTÜ elemzése.

Nem fűz nagy reményeket a télhez egy osztrák szakértő 

A nyári szezonban a vártnál kevésbé esett vissza az osztrák turisztikai forgalom, júliusban egyes területeken már emelkedett is a vendégéjszakák száma a Wifo gazdaságkutató intézet szerint.

Több mint 70 százalékos a visszaesés a spanyol turizmusban 

A Turespana közzétette a legfrissebb adatait.

Hatalmas a veszteség az osztrák utaztatóknál 

Segélykiáltással érnek fel Georg Kadanka, az Osztrák Kereskedelmi Kamara (WKO) utazás irodai tagozat vezetőjének szavai, miszerint az osztrák utazásszervezési ágazat idén eddig 80 százalékos forgalom-visszaesést volt kénytelen elszenvedni - írja a GD Consulting. 

Szépen alakul a szezon a SZÉP kártyák alapján 

A legkedveltebb vidéki célpontok a Balaton, valamint az észak-alföldi és a dél-alföldi régiók voltak. A dél-dunántúli régió népszerűsége nőtt a legnagyobbat, ahol idén júniusban és júliusban 57%-kal többet költöttek a nyaralók, mint tavaly, de a Balatonon is közel másfélszeres volt a költés.

Az osztrákoknál is a főváros szenved a leginkább 

Májusban és júniusban, a nyári előszezonban 70 százalékkal csökkent a turisztikai ágazat forgalma Ausztriában az osztrák Wifo gazdaságkutató intézet felmérése alapján.

Mérséklődött a visszaesés júniusban 

Míg májusban 93 százalékkal, addig júniusban már csak 75 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma a tavalyi év azonos időszakaihoz képest - írja Gyorstájékoztatójában a KSH.

Ez lehet a kitörési pont a budapesti szállodáknak 

A járvány miatt az emberek többsége amellett döntött, hogy idén belföldön nyaral. A legnépszerűbb úti cél egyértelműen a Balaton, a legnagyobb veszteségeket pedig jelenleg Budapest szenvedi el. A főváros pont ezért sosem látott kedvezményekkel várja a turistákat, a szállodák és a szakmai szervezetek összefogásának eredményeként sokkal olcsóbb 2020-ban Budapesten nyaralni, mint a Balatonnál.

Elérhetők a júniusi adatok a belföldi szezonról 

Májusban elindult a belföldi turisztikai szezon, amely júniusban további erősödést mutatott. Mivel a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) immár minden hazai szálláshelynek kötelező adatot szolgáltatnia, részletes és naprakész képet kaphatunk a január-júniusi forgalomról.

Nő a vendégforgalom Horvátországban 

Júniusban 892 ezer turistát regisztráltak Horvátországban, akik 4,79 millió vendégéjszakát realizáltak Habár ezek a számok csupán az egyharmadát teszik ki a tavalyi év júniusában regisztrált adatoknak, ez egy fantasztikus eredménynek tekinthető a Horvát Idegenforgalmi Közösség szerint. Mivel a turisták július beköszöntével is egyre nagyobb számban érkeznek az országba, mind a turisták, mind a vendégéjszakák számát tekintve dinamikus növekedés várható.

A vendégéjszakák száma májusban 93 százalékkal csökkent 

2020. májusban a koronavírus okozta járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 98, a belföldi vendégek által eltöltötteké 86%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. Az összes vendégéjszaka 88%-át a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 93%-kal kevesebb volt.

A tavalyi szint 80 százalékát elérheti a repülős vendégek száma  

Augusztusra. Mondta az MTÜ vezérigazgatója, Guller Zoltán, a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs ülését követő sajtótájékoztatón.

Ilyen volt a május Romániában 

Májusban 97 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte a román országos statisztikai intézet.

Horvátországnak is hatalmas érvágás a pandémia 

Az első félévben 1,6 millió turista látogatott Horvátországba és 7,6 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 70 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte szerdán Kristijan Stancic, a horvát Turisztikai Szövetség (TZ) igazgatója.

Amikor még minden szép volt 

Könnyen előfordulhat, hogy egy hosszú aranykor záróakkordjaként fog emlékezni a szakma 2020 januárjára a budapesti vendégforgalomban. Ha a KSH adatait tekintjük, azt látjuk, hogy az év első hónapjában a koronavírus-világjárvány még nem éreztette hatását Magyarországon. A világjárvány előtti utolsó békehónapban a budapesti statisztikák még bőven 25% feletti szállodai árbevétel-növekedésről árulkodnak, és a vendégéjszakák is tovább szárnyaltak. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ elemzése következik.

Januárban is a belföldi vendégek serkentették a romániai turizmust 

Januárban is a belföldi vendégek serkentették a romániai turizmust, a vendégéjszakák száma 7 százalékkal nőtt a tavalyi év első hónapjához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.

Utazás - Egerszalók megújuló központtal készül a szezonra 

Közel 10 százalékkal nőtt a vendégforgalom tavaly a Gyógyvizek völgyében.

Rekordév a tavalyi a szlovák turizmusban 

A legújabb statisztikai adatok szerint 2019-ben 6 432 934-en látogattak el Szlovákiába, ami 2018-hoz képest 15 %-os növekedést jelent. Ezek a számok arról tanúskodnak, hogy a szlovákiai idegenforgalom aranykorát éli. Mind a hazai, mind a külföldi turisták száma egyre növekszik - közölte a szlovák közlekedésügyi minisztérium.

Ilyen volt 2019 a Balatonnál 

Jelentős különbségekkel pörgött a turizmus 2019-ben a balatoni régió településeinek kereskedelmi szálláshelyein, derül ki a KSH-nál gyűjtött adatokból. A látható forgalmat bonyolító településekről készített összegzésünk szerint többség megőrizte korábbi pozícióját, de voltak durva visszaesések és markáns növekedések is.

Egy év alatt közel tíz százalékos bővülés Sárváron 

Ekkora vendégéjszaka-szám bővülésre nem sok hazai fürdőváros volt képes az elmúlt évben.

Csehországban is rekordot döntött a turizmus 

Rekordszámú, több mint 22 millió vendég szállt meg tavaly a csehországi szállodákban, panziókban és kempingekben, ami 3,5 százalékkal több, mint 2018-ban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában.

2019: nőtt a beutazás, csökkent a belföldi turizmus 

2019. decemberben a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőházakban, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 13%-kal nőtt, a belföldi vendégek által eltöltötteké 3,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A szezonális és naptárhatás figyelembevételével a külföldivendég-éjszakák száma 12%-kal több, a belföldivendég-éjszakáké 1,6%-kal kevesebb lett. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 16%-kal emelkedett. 2019-ben a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakában mért vendégforgalma 0,8, bruttó bevétele 8,8%-kal volt több, mint 2018-ban.

2019-ben ismét rekordot döntött a magyar turizmus 

2019-ben ismét rekordot döntött a magyar turizmus, a főbb mutatószámokat vizsgálva túlszárnyaltuk az előző évet – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adataiból. Kiegyensúlyozott külföldi és belföldi vendégforgalom, magas bevételek, dinamikusan emelkedő Szép-kártya forgalom jellemezte 2019-ben az ágazatot. A korábbi évek decembereiben önmagában is rekord hónapnak nevezhető a külföldi vendégforgalom szempontjából, hiszen soha ennyi külföldi vendég nem volt még Magyarországon, mint az év utolsó hónapjában.

Rekord-sikeres turisztikai év volt 2019 Spanyolországban 

Az eddigi legsikeresebb évet zárta tavaly Spanyolország idegenforgalmi szempontból. A most közölt összesítések némileg ellentmondanak annak a ténynek, hogy a tavalyi évben hat hónapon át visszaesés volt érezhető a turizmusban 2018-hoz képest.

Több külföldl turista érkezett tavaly Romániába 

Romániában 3,6 százalékkal nőtt a turisták száma tavaly, ezen belül azonban 4,1 százalékkal csökkent a külföldiek száma; az összes vendég által eltöltött vendégéjszakák száma 5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a román országos statisztikai intézet hétfőn.

Dugig voltak decemberben a budapesti fürdők 

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. által üzemeltetett fürdőket és strandokat 2019-ben több mint 5 millió vendég kereste fel. Ez a kitűnő eredmény elsősorban a folyamatos fürdőfejlesztéseknek és a Budapestre irányuló, folyamatosan növekvő turisztikai forgalomnak köszönhető. Ennek megfelelően különösen magas volt a decemberi forgalom, amikor a 11 fürdőt 430.000 vendég kereste fel. Megvizsgáltuk, hogy mely fürdőket milyen országból látogatták.

Rekordárbevételek a budapesti szálláshelyeken 

Léptékét tekintve, régen látott élénkülésnek lehet tanúja a szakma, miközben a budapesti szálláshelyek 2019. november havi forgalmát veszi nagyító alá: a kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevételei a 20 Mrd Ft-ot ostromolták, ami a 2018. év utolsó őszi hónapjával összevetve kétszámjegyű növekedést hozott. A másik szenzáció, hogy – az októberi és a novemberi adatok kiértékelése után – mostanra úgy tűnik, a vendégforgalom is jócskán erőre kapott, pedig a 2019-es év túlnyomó részében ennek ellentmondó számok érkeztek. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) elemzése.

Rekordév volt 2019 a budapesti fürdőkben 

A Budapest Gyógyfürdői (BGYH) Zrt. által üzemeltetett fürdőket és strandokat 2019-ben több mint 5 millió vendég kereste fel, ami az előző évi forgalomhoz képest közel 13 százalékos növekedést jelent - közölte a BGYH az MTI-vel pénteken.

64 ezer forintért szállunk meg szilveszterkor 

Átlagosan 64 ezer forintot fizetünk szálláshelyért szilveszterkor – a Szallas.hu foglalási adatai szerint. A vendégek ilyenkor akár 50 százalék felárat is megfizethetnek. A legtöbben 2 éjszakára utaznak el. Emilio, Radics Gigi, Kökény Attila és Kocsis Tibor is kiereszti hangját szilveszterkor. Siófok, Hajdúszoboszló, Szeged, Eger és Budapest a legfelkapottabb úti célok.

A karácsony is élénkíti a turizmust 

30 százalékkal nő a közvetített forgalom karácsonykor a Szallas.hu adatai szerint és 24 százalékkal nő a foglalások száma tavalyhoz képest. Az átlagos foglalási érték 97 ezer forint, de akadnak kirívó esetek is. Hajdúszoboszló, Hévíz és Gyula mellett Zalakaros, Eger és Szeged a legcsábítóbb úti célok.

Októberben is jól teljesített a magyar turizmus 

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiazt mutatják,hogy októberben is jól teljesített a magyar turizmus. Erős külföldi vendégforgalom, stabil belföldi kereslet, magasabb bevételek, és jelentősen emelkedőSzép-kártya forgalom jellemezték októberbenaz ágazatot.

Vendégforgalom - eddig nagyjából úgy állunk, ahogy tavaly 

A kereskedelmi szálláshelyek által regisztrált vendégéjszakák száma január-októberben 0,2%-kal nőtt, és összesen 27,2 millió volt. A külföldi vendégek 1,0%-kal több, a belföldi vendégek 0,5%-kal kevesebb (13,5 millió, illetve 13,7 millió) vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken az előző év azonos időszakához képest.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!