Ilyen volt a május Romániában

Májusban 97 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte a román országos statisztikai intézet.

Az ötödik hónapban 65 ezer vendégéjszakát töltöttek turisták a kereskedelmi szálláshelyeken a tavaly ugyanebben az időszakban jegyzett 2 millió 162 ezerhez képest. A vendégek száma is csaknem 97 százalékkal, 34 600-ra esett vissza a kereskedelmi szálláshelyeken a tavaly májusi 1 millió 103 ezerről. Májusban a határnál jegyzett vendégforgalom is jelentősen csökkent, a Romániába látogató külföldiek száma csaknem 82 százalékkal esett vissza, míg a külföldre utazó román turisták száma is csaknem 84 százalékkal csökkent.

Az első öt hónapban csaknem 58 százalékkal, 3 millió 574 ezerre csökkent a vendégéjszakák száma a tavalyi év azonos időszakához mérten. A román vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 55 százalékkal, 2,9 millióra esett, míg a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma 66 százalékkal, 617 ezerre mérséklődött. A kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma is csaknem 58 százalékkal, 1,814 millióra csökkent az első öt hónapban a tavalyi 4,307 millióhoz képest. 2019-ben 3,6 százalékkal több, 13,268 millió belföldi és külföldi vendég érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre, akik az előző évinél 5 százalékkal több, 29,870 millió vendégéjszakát töltöttek. A külföldi turisták száma 4,1 százalékkal, 2,671 millióra csökkent a 2018-as évhez mérten.

Forrás: MTI


MSZÉSZ: már lehet jelentkezni az Év Technológiai Újítása pályázatra

MSZÉSZ: már lehet jelentkezni az Év Technológiai Újítása pályázatra 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Designhotel a Lánchídnál – új szállodát nyitott a CPI Hotels

Designhotel a Lánchídnál – új szállodát nyitott a CPI Hotels 

A cseh anyacéggel rendelkező hotellánc új Mamaison szállodája már várja vendégeit Budapest szívében.
15 éve vörösben – a Kempinski ikonikus nagyköveteinek ünnepe

15 éve vörösben – a Kempinski ikonikus nagyköveteinek ünnepe 

Idén 15 éves a Lady in Red program, amely a Kempinski szállodalánc egyik legjellegzetesebb arculati eleme.
Friss, ropogós trendriport – 2025 májusi szállodai forgalomról

Friss, ropogós trendriport – 2025 májusi szállodai forgalomról 

Az idei év ötödik hónapjában Magyarországon 987 szálloda üzemelt.
Elégedett a szaktárca a tavasz utolsó hónapjában elért turisztikai eredményekkel

Elégedett a szaktárca a tavasz utolsó hónapjában elért turisztikai eredményekkel 

NGM: tovább dübörög a turizmus a hazai szálláshelyeken.
Négycsillagos reptéri szálloda Debrecenben

Négycsillagos reptéri szálloda Debrecenben 

Bemutatkozott az ibis Styles Debrecen Airport Hotel.
KSH-gyorsjelentés a hazai szálláshelyek májusi forgalmáról

KSH-gyorsjelentés a hazai szálláshelyek májusi forgalmáról 

Áprilisban a turisztikai szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
Új tulajdonosnál a Budapest Marriott Hotel

Új tulajdonosnál a Budapest Marriott Hotel 

Jó ideje árulták, mostanra megszületett a megállapodás: tulajdonost váltott a Duna-parti ötcsillagos szálloda.
Rangos nemzetközi minősítést zsebelt be a dél-balatoni szálloda

Rangos nemzetközi minősítést zsebelt be a dél-balatoni szálloda 

Elsőként a balatoni házak közül Green Globe-minősítést kapott a Mövenpick BalaLand Resort.
Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.