Rekordév a tavalyi a szlovák turizmusban

A legújabb statisztikai adatok szerint 2019-ben 6 432 934-en látogattak el Szlovákiába, ami 2018-hoz képest 15 %-os növekedést jelent. Ezek a számok arról tanúskodnak, hogy a szlovákiai idegenforgalom aranykorát éli. Mind a hazai, mind a külföldi turisták száma egyre növekszik - közölte a szlovák közlekedésügyi minisztérium.

„A legújabb adatok azt mutatják, hogy nemcsak a látogatottság 5 milliós határát sikerült megugranunk, hanem az elmúlt évhez képest jelentősen nőtt a hozzánk látogató turisták száma is. Ez az eredménye annak, hogy intenzíven népszerűsítjük hazánkat és rendszeresen igyekszünk növelni a pénzügyi támogatásokat, hogy a turisták jobb szolgáltatásokat kapjanak, és hogy tartani tudjuk a tempót a konkurenciával” – mondta Érsek Árpád szlovák közlekedésügyi miniszter.

 

A külföldi turisták száma a tavalyi évhez képest 9,7 százalékkal nőtt, idén összesen 2 475 094-en látogattak Szlovákiába. Jelentősen nőtt a hazai turisták száma, ez 2019-ben majdnem 4 millió (3 957 840) látogatót jelent, ami 18,5 százalékkal több, mint az elmúlt időszakban. 2019-ben a Szlovákiába látogatók 17 703 695 vendégéjszakát töltöttek el, ez 14,1 százalékos növekedést jelent. Átlagosan tehát 2,8 éjszakára foglaltak szállást, ez a tavalyi szinthez képest nem nőtt.

Szlovákiát leginkább a közeli országok turistái látogatják. A csehországi látogatók száma 10,8 százalékkal, a lengyelországiaké 6,2 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest, míg a német turisták száma 2,3 százalékkal nőtt. A magyarországi látogatók száma jelentősen megnövekedett, 2019-ben 11,2 százalékkal látogattak többen a szlovákokhoz, mint 2018-ban. A legjelentősebb növekedés – 33,4 százalékos – az ukrán turisták számát tekintve észlelhető. A közlekedési minisztérium már jelenleg is intenzíven dolgozik a fenntartható idegenforgalom 2030-ig szóló fejlesztési stratégiáján, amelynek célja nemcsak Szlovákiába csalogatni a turistákat, hanem elérni, hogy az egyes régiókban és városokban a leghosszabb időt töltsék el.

Forrás: parameter


Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor

Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor  

És erről egy igencsak szokatlan módszerrel a turistákat is tájékoztatják.
Az őszi szünet top 10-es úti cél listája

Az őszi szünet top 10-es úti cél listája 

A top 10 ország közé Törökország és az Amerikai Egyesült Államok is bekerült.
A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek

A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek 

Ausztria mutatós vendégszámainak alakulásához a magyarok téli sportok iránti vonzódása és a házigazdák vendégszeretete is hozzájárul.
Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife

Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife 

Agatha Christie nagykedvenc pihenőhelyén egy ideje komoly tüntetésekkel tiltakoznak az "őslakosok" a tömegturizmus ellen.
Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka

Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka 

David Nash újravizsgálta a Stonehenge-ből vett 1950-es mintákat, és nem várt bizonyítékokra bukkant a kövek származási helyét illetően.
Páratlan élmény Gömör szívében

Páratlan élmény Gömör szívében 

Megnyitották a nagyközönség előtt a még mindig élő magnezitbánya lenyűgöző folyosóit. Ez az egyedülálló élmény egy üdülési csomag része, amely bányászati témákat és Gömör felfedezetlen területeit mutatja be.
Heves esőzések és özönvíz Franciaországban

Heves esőzések és özönvíz Franciaországban 

Franciaországban hat megyére adták ki a vörös riasztást az áradások miatt többek között Cannes-ban és Lyonban.
Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.
Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése

Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése 

A következő év legfontosabb utazási trendje a természethez való visszatérés lesz.
Repülőtér fejlesztés Gozo szigetén

Repülőtér fejlesztés Gozo szigetén 

A Máltai Tervezési Hatóság jóváhagyta a gozói regionális repülőtér fejlesztését.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.