64 ezer forintért szállunk meg szilveszterkor

Átlagosan 64 ezer forintot fizetünk szálláshelyért szilveszterkor – a Szallas.hu foglalási adatai szerint. A vendégek ilyenkor akár 50 százalék felárat is megfizethetnek. A legtöbben 2 éjszakára utaznak el. Emilio, Radics Gigi, Kökény Attila és Kocsis Tibor is kiereszti hangját szilveszterkor. Siófok, Hajdúszoboszló, Szeged, Eger és Budapest a legfelkapottabb úti célok.

A karácsony után szilveszterkor is erős vendégforgalomra számíthatnak a szállásadók és vendéglátók. A Szallas.hu által közvetített pénzforgalom 10 százalékkal nő, a foglalások száma pedig közel 8 százalékkal bővül tavalyhoz képest. Az átlagos foglalási érték 64 ezer forint, alig két százalékkal kevesebb, mint előző évben. A foglalások 57 százaléka 50 ezer forint alatti, 26 százalékuk 50-100 ezer forintba kerül. A portál adatai szerint a legdrágább üdülés 885 500 forintba, a legkedvezőbb árú pedig 2950 forintba kerül. Az átlagos foglalási hossz 2 éjszaka.

„A vendégek 38 százaléka 2, míg 26 százaléka 1 estét tölt majd a szálláshelyen” – árulta el Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója. Jellemzően 71 nappal előre foglaljuk a szilveszteri kikapcsolódás helyszínét. Siófok, Hajdúszoboszló, Szeged, Eger és Budapest a legfelkapottabb úti célok, de sokan látogatnak el évet búcsúztatni Hévízre, Gyulára, Zalakarosra, Miskolctapolcára és Sárvárra is. „A vendégek többsége majd apartmanban (27%), vendégházban 19,35%, panzióban (17,76%) és három csillagos hotelben (17,5%) hajtja álomra a fejét az éjféli koccintást követően” – ismertette a részleteket Szigetvári József.

Aki külföldön tervezi köszönteni a 2020-as esztendőt és egyben az új évtizedet, jellemzően Ausztria, Szlovákia síparadicsomait keresi fel, de Lengyelországban, Csehországban és Romániában is lesznek magyar szilveszterezők. A szállásadók pezsgős koccintással, malacfogásokkal, gálavacsorával, esetenként tűzijátékkal csalogatják a vendéget. Mindezek mellett divatos ilyenkor aranytorkú sztárvendéggel garantálni az emelkedett hangulatot, így például Emilio, Radics Gigi, Kökény Attila és Kocsis Tibor is fellépnek majd az év utolsó éjszakáján.

A top 10 legnépszerűbb belföldi úti cél a magyarok körében:

1. Siófok

2. Hajdúszoboszló

3. Szeged

4. Eger

5. Budapest

6. Hévíz

7. Gyula

8. Zalakaros

9. Miskolctapolca

10. Sárvár

 

A top 10 legnépszerűbb külföldi úti cél a magyarok körében:

1. Lackenhof (Ausztria)

2. Mauterndorf (Ausztria)

3. Gröbming (Ausztria)

4. Zakopane (Lengyelország)

5. Smižany (Szlovákia)

6. Žilina (Szlovákia)

7. Odorheiu Secuiesc (Románia)

8. Prága (Csehország)

9. Kassa (Szlovákia)

10. Poprad (Szlovákia)

Forrás: Turizmus Online


Miért fontos az STR a szállodák napi működése során?

Miért fontos az STR a szállodák napi működése során? 

Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.
Friss trendriport :  hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.
Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.
Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra

Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra 

A budapesti Mövenpick Hotel Budapest Centre története mesébe illő, megjelenése lenyűgöző.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.