Friss
A hajójáratok nem érintik a Haller utcai kikötőt
A Duna alacsony vízállása miatt a hajójáratok utasbiztonsági okokból nem érintik a Haller utcai kikötőt.
Extrém futóversennyel nyílik a kalandpark Sárváron
Péntektől vehetik birtokba a fürdő vendégei az új fejlesztésű élmény- és kalandparkot Sárváron.
Drágább lesz az alkohol
(MTI) - Benyújtotta a kormány kedden az egészségügy többletforráshoz juttatása érdekében szükséges törvényjavaslatokat, ezen belül emelik egyes termékek jövedéki adóját.
Kész a miskolci Aranycsillag homlokzat felújítása
Néhány évvel ezelőtt kezdődött, és július végére véget is ér az egykor szebb napokat is látott belvárosi Aranycsillag szálloda Széchenyi utcai homlokzatának felújítása. Az épületben hosszú idő óta jelenlévő drogéria a tulajdonossal és a szakhatóságokkal együttműködve állítja helyre a földszinti homlokzatot ezekben a hetekben - adta hírül a minap.hu.
Zacskós Coca-Cola
Közép-Amerika nagy részében a palackozott üdítők túl drágák az átlag fogyasztóknak, akik sokkal szívesebben veszik az eldobható zacskókban kapható helyi italokat - írja a Marketinginfo.
Joghurtban utazik a Pepsi
A joghurtot a Muller Quaker Dairy névre keresztelt leányvállalat fogja forgalmazni. A Pepsi ezzel egy gyors ütemben növekedő, rendkívül kompetitív piacra teszi be a lábát - adta hírül a Marketinginfo.
Luxus hotelláncot alapítana a Harrods
A felső tízezernek szóló hotelláncot alapítana a Harrods katari tulajdonosa, a tervek szerint ugyanezen a néven futó szállodák egyebek mellett New Yorkban, Párizsban, Kínában épülnének majd - írja a hotelem.hu.
Magyarországon toboroz az Emirates
Budapesten toboroz kollégákat az Emirates légitársaság.
Kukkantás az ajtó mögé
Új időszaki kiállítás nyílik a Néprajzi Múzeumban "Casa mare" címmel. Frank Gaudlitz fényképein Délkelet-Európa lakóinak otthonaiba nyerhetünk pillantást.
Tiranába indított járatot a CSA
Az albán fővárossal gazdagodott a CSA cseh légitársaság kínálata.
Malmö visszahívta a szörföst
Egy svéd utazási iroda ingyen utat kínál annak a 19 éves szörfös fiúnak, akit a múlt héten a Ryanair nem arra a gépre szállított be, mint ami a jegyén szerepelt.
"Bringakút" nyílt az Erzsébet téren
Ingyenes szerviz és tanácsadás a bringaKúton, valamint új, kerékpárosoknak szóló mobilalkalmazás is szerepel a MOL bringaProgramban, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten.
Együtt zuhanyzási rekord dőlhet a Hegyalján
Több száz, a Tisza-parti forróságban bulizva hűsölni vágyót vár az AXE július 20-án délután 3-kor a Borsodi Hegyalja Fesztiválon lévő partyállomásánál felépülő óriástusolóhoz, ahol remélhetőleg megdől az együtt zuhanyzás világrekordja.
Leárazta olimpiai csomagjait a Thomas Cook
Négynapos akciót hirdetett a Thomas Cook, melyben féláron vásárolhatták meg olimpiai csomagjait az utasok.
Ötezer turistát hagyott külföldön a becsődölt lengyel utazási iroda
Július 4-én csődöt jelentett a Sky Club lengyel utazásszervező, tíz országban közel ötezer kárvallott utast hagyva maga mögött.
Túraútvonalak is a Mapy-ban
Újdonsággal lepte meg a Csehországba látogató turistákat idei nyáron a cseh Google, a Seznam.
Alabárdos városőrök járják Torunban
Alabárdos városőrök járják az észak-lengyelországi Torun óvárosát minden nyári hétvégén.
Győr idegenforgalma lekörözte Sopronét
Győr idegenforgalma lekörözte Sopronét
Új hosszú távú fapados indul
Európa kétség kívül jól el van látva „olcsó” légitársaságokkal, melyek folyamatosan fejlesztik útvonalhálózatukat és növelik a frekvenciájukat. Ezek eddig az öreg kontinensen belül üzemeltek.
Keresse a megújuló energiákat!
2012. az ENSZ felhívására a Megújuló Energiák Éve. A cél, hogy ismételten felhívják a világ figyelmét a környezetszennyezésre, a fosszilis energiák pazarló használatára és a természeti erőforrások végességére.
Féláron a Rockmaratonra
A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. 50 százalékos, alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a teljes árú menetjegyek árából a július 9. és július 15. közötti XII. Rockmaraton Fesztiválra utazóknak.
Ismét a Green Travel utaztatta haza a hoppon maradt utasokat
Több tucat török utas maradt Hollandiában, Csehországban és Magyarországon, miután csődöt jelentett egy kiutaztatással foglalkozó török utazásszervező iroda.
Elfogytak a bérletek a Soundra
Elfogytak a bérletek a Soundra
Imázsváltás Észak-Alföldön
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-alföldi Operatív Program támogatási rendszere keretében 63.277.064 Ft támogatást nyert a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület „Helyi TDMSZ kialakítása Debrecen-Hortobágy turisztikai versenyképességének erősítése céljából” elnevezésű projekt megvalósítására, melynek elszámolható költsége 74.443.605 Ft. A pályázatot Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata készítette el és nyújtotta be. A megvalósításhoz Debrecen önkormányzata 11.066.541 Ft, míg Hortobágy község önkormányzata 100.000 Ft önrészt biztosított.
Matyó Korzó és információs terminálok
Mezőkövesden is lezárult a helyi TDM pályázat megvalósítása.
500 000. látogató a FÁNK-ban
Idei félmilliomodik látogatóját fogadta hétfőn a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK), Magyarország leglátogatottabb intézménye.
Elhalasztják a fedélzeti folyadéktilalom eltörlését
Az Európai Unió tagországaiban a korábban tervezett 2013 helyett csak 2016-ban törlik el azt a szabályt, hogy a repülőgépek utasterébe nem szabad bevinni egy deciliternél több folyadékot, leszámítva a reptéri biztonsági zóna üzleteiben vásárolt italokat és egyéb folyadékokat - írta hétfőn a Financial Times Deutschland (FTD).
Óvatosan a webkettővel!
Káoszt okozott egy házibuli, amit az egyik internetes közösségi portálon hirdetett meg egy 16 éves fiú Ausztriában - közölte hétfőn az osztrák rendőrség.
Több mint nyolcezer baleset az osztrák Alpokban
A tapasztalatok szerint Ausztriában egyre többen vállalkoznak olyanok is alpesi síelésre, illetve hegyi túrára, akik vagy nincsenek erre kellően felkészülve, vagy pedig nem elég körültekintőek a tevékenység során.
Luxusmuffin
Organikus vaj és liszt az Egyesült Királyságból, Amedei Porcelena luxuscsokoládé Toszkánából, ugandai vanília és 23 karátos, ehető aranylapok – ezeket a hozzávalókat kell beszereznie annak, aki a világ legpuccosabb muffinjának elkészítésével szeretne próbálkozni - adta hírül a Nők Lapja Café.
Vezetőváltás Turizmus és Vendéglátás Intézet élén
Július 1-től Dr. Puczkó László váltja a Turizmus és Vendéglátás Intézet, valamint a Turizmus-vendéglátás BA és a Turizmus-menedzsment MA szakok élén Dr. José Luis Martínezt.
Intézetvezetővé nevezték ki Puczkó Lászlót
A Budapesti Üzleti és Kommunikációs Főiskola (BKF) intézetvezetőjévé nevezték ki dr. Puczkó Lászlót.
Új stratégia a söróriásnál
A holland sörgyár a brit kisboltokkal és szupermarketekkel karöltve igyekszik újra definiálni azt, amit csak "unalmas bolti élménynek" hív - írja a Marketinginfo.
Csirkére vált a McDonald's
Egyre több csirkéből készült terméket vezetne be a menübe a gyorsétteremlánc vezérigazgatója, Dan Thompson. A váltással a spórolni vágyó fogyasztókat céloznák meg, a csirkehús ára jelenleg az Egyesült Államokban majdnem a fele a marhahúsénak. Bár a csirkehús tavaly december óta már egyre drágább, miközben a marha ára csökkent, az árkülönbség még így is jelentős, közölte a Bloomberg.
Ellenszavazat nélkül ratifikálták a farói egyezményt
A kulturális örökséghez való egyéni és közösségi jogot az egyetemes emberi jog részének nyilvánítja az Európa Tanács kulturális örökség társadalmi értékéről szóló farói keretegyezménye, amelyet hétfőn ellenszavazat nélkül ratifikált az Országgyűlés.
Hortobágyon landoltak a reptéri madarak
Madárvédelmi szakemberek segítségével az elmúlt hetekben összesen 22 vörös vércse fiókát fogtak be a Budapest Airport Repülőtérforgalmi Üzemeltetés munkatársai, majd a madarak számára sokkal biztonságosabb Hortobágyi Nemzeti Parkba telepítették át őket.
Visszakövetelik az elkerített partszakaszt Balatonkenesén
A területen ezen a nyáron fizetős strand működne, de a polgármester azt ígéri, hogy az ősszel eltávolítják a kerítést, parkosítanak, s azt követően ismét közparkként és sétányként funkcionálhat a parti sáv.
Magyarország: új vizeken
Magyarország: új vizeken
MT Zrt. a Világfaluban
MT Zrt. a Világfaluban
Cseh szépségek a Balatonnál és Budapesten
Az 58 országot összefogó Miss Princess of the World szépségverseny csehországi nemzeti döntőjének versenyzői július elején látogattak hazánkba. A nagy megmérettetés előtt a magyar versenyzőkkel együtt megismerkedtek Magyarország nevezetességeivel, többek között Keszthely és Hévíz kulturális, wellness és gasztronómiai értékeivel. A szervezésben a Magyar Turizmus Zrt. is részt vett.
Megnyílt a felújított ravazdi erdei iskola
A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. az Új Széchenyi Terv keretében KEOP pályázati forrásból, valamint önerőből felújította a kezelésében álló Ravazdi Erdei Iskolát, mely így a legmodernebb infrastruktúrával fogadja az érdeklődő, környezettudatos diákokat, családokat.
Élményfürdőt nyit a Cartoon Network
A Cartoon Network a világ első rajzfilmes témájú vízi vidámparkját tervezi nyitni Thaiföldön 2013-ban.
A nagyobb kézipoggyászért pénzt kérne a Wizz Air
2012. augusztus 1-jétől megkezdi új kézipoggyász-szabályzatának tesztelését a Wizz Air.
Virággal a kezükben várták a zsűri tagjait
2012 júliusában huszonkettedik alkalommal kereste fel az Európai Virágos Városok és Falvak zsűrije Magyarországot.
A slotok ura
Számos kritikát kapott az utóbbi időben a légiközlekedésben különösen jelentős szerepet betöltő európai uniós slot koordinátor, akinek feladata a repülőtéri résidők felügyelete.
Megvan a győztes
Egyhangú döntést hozott a zsűri a Magyarország Cukormentes Tortája versenyen, amelyre 20 tortát neveztek be a cukrászatok. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete közös versenyén a győztes tortát augusztusban hirdetik ki.
7 éves a Gulliver.hu
Idén lett hét éves a a gulliver.hu online utazási iroda, a licit utazások szakértője, amely mostantól megújult portállal fogadja látogatóit.
All inclusive lesz a büki hotel
All inclusive szolgáltatáscsomagot vezet be a bükfürdői négycsillagos Danubius Health Spa Resort szálloda. A korlátlan étel- és italfogyasztást tartalmazó ajánlatuk novembertől lesz elérhető - adta hírül a Termál Online.