A MÁV által megbízott ügyvéd hétfőn mondta fel a piac üzemeltetőjének bérleti szerződését, miután Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester erre kérte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt és a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságát, egyebek mellett közbiztonsági és adóhatósági szempontokra hivatkozva.
A felmondást a közjegyző június 18-án, kedden kézbesítette postai úton a bérlőnek. A szerződéshez 150 napos felmondási idő kapcsolódik, így legkorábban öt hónap múlva kell kiürítve, eredeti állapotában visszaadni a Kőbányai úti Négy Tigris piac által használt területet.
A polgármester arról is beszámolt, hogy noha a Nemzeti Közszolgálati Egyetem költözésével megmarad közparkként az Orczy park, a józsefvárosi piac területén is bővítenék a sportolási és kulturális lehetőségeket.
A fejlesztési terv szerint a sportfunkciókat a pályaudvar Fiumei úti, nyugati szélétől a Posta telkének végéig tartó területen valósítanák meg. A sportpályákat mintegy 12 ezer négyzetméteren alakítanának ki, ezek között lenne téli sátorral fedett füves labdarúgó pálya, két streetball pálya, négy teniszpálya, homokos strandröplabda pálya, atlétikai és erdei futópálya, továbbá mászófal és kültéri fitneszgépek.
Beltéri sportlehetőségeket alakítanának ki 4200 négyzetméteren: három sportpálya, uszoda, fallabdapályák, tánctermek, konditerem és küzdősportterem kialakítása szerepel a tervekben. Emellett egy szolgáltató egység kapna helyet, ahol sportszerüzletek, szépségipari szolgáltatások, vendéglátó-ipari egységek lennének.
Az Orczy térhez közeli főépületben hostelt és éttermet alakítanának ki, és ehhez kapcsolódnának a bowlingozási, csocsózási és billiárdozási lehetőségek.
Az önkormányzat elfogadott tanulmányterve a sportközpont építésére mintegy 3 milliárd forinttal számol, és további több mint 1 milliárd forinttal kalkulál egyebek mellett a park, a kültéri pályák és a berendezések költségére. Jelezték: a létesítmény évente csaknem 122 millió forint nyereséget termelhet.
A terület átadásának ütemezésétől függően legkorábban 2014 júniusáig kellene elkészülnie az építési engedélyezési terveknek, a kivitelezés pedig 2015 októberében fejeződhet be.
Az önkormányzat tervei között egy nagy befogadóképességű rendezvénycsarnok építése is szerepel, amely külön beruházás lenne. Ehhez egy legalább háromszintes mélygarázs építése is kapcsolódna, és a teljes projekt csaknem ötmilliárd forintba kerülne.
Sportközpont és szabadidőpark épül a józsefvárosi piac helyén
Több mint négymilliárd forint értékű fejlesztést tervez a józsefvárosi önkormányzat a jelenlegi Négy Tigris piac területének egy részén; a tervek szerint sportközpontot és szabadidőparkot hoznának létre.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?
Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét
Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire
Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében
A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?
A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest
480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra
A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban
A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése
A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten
A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.