Nyugdíjba vonul Czimondor Nándor, a MenDan Hotel igazgatója

Az ismert szállodai szakember a vendéglátásban és a szállodaiparban eltöltött 51 év után visszavonul a szállodaigazgatói pozícióból, de a jövőben is aktívan kíván részt venni a hazai turizmus életében.

Mint a zalakarosi hotel ezzel kapcsolatos, hozzánk eljuttatott közleményéből kiderül, a most nyugdíjba készülő igazgató  szállodai pályafutását a keszthelyi Hotel Helikonban kezdte, majd egy évtizedes helytállás után egy újabb évtizedig segítette a hévízi Hotel Aquát munkájával. Megfordult az ugyancsak hévízi Rogner, valamint Hotel Európa fit szállodákban, és részt vett a zamárdi Hotel Wellamarin megnyitásában is.

Pályafutása jelentős részét Zalakaroson töltötte, ahol étterem igazgatóként, valamint igazgatóhelyettesként kezdett a jelenleg MenDan Magic Spa&Wellness Hotel****superior szállodában, majd 2001 óta szállodaigazgatói feladatokat látott el.

 

A most nyugdíjba vonuló szállodai szakember a következőkben sem tud szálloda és turizmus nélkül élni, így tanácsadóként a jövőben is segíti a MenDan munkáját, valamint három szívügyének tekintett feladat megvalósításában is aktív szerepet vállal. Ilyen a közös szállodai jogi képviselet a szakma és a vendégek érdekében, a hobbi kontra valódi ételallergiás vendégek megkülönböztetésének módja, valamint a szálláshelyek „zöldítése” az élelmiszerpazarlás visszaszorításán keresztül.  

Czimondor Nándor a jövőben az alábbi e-mail címen érhető el: czimondornandor@gmail.com, telefonszáma változatlan.

Forrás: MenDan Magic Hotel / Turizmus Online


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.