33 milliárdból újult meg a székesfehérvári vasútállomás

Átadták a több mint 33 milliárd forintból megújult székesfehérvári vasútállomást hétfőn. A beruházás során megújult a vasúti pálya, a biztosítóberendezések és az állomásépületet is részben felújították.

Vargha Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt: Székesfehérvár Európai léptékkel is jelentős utak csomópontjában fekszik. A most átadott új vasúti pálya és a huszonegyedik századi biztosítóberendezés összehangolja a vonatok közlekedését és ezáltal biztonságosabbá is teszi a forgalmat.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere úgy fogalmazott, a város akkor tudja kiemelt szerepét továbbra is megtartani, ha mint közlekedési csomópont is fejlődik. Az országosan is jelentős ipari központ fejlődése pedig nemcsak a helyiek, hanem a nemzetgazdaság szempontjából is fontos - mondta. A polgármester hozzátette: Székesfehérváron a jövőben intermodális közösségi közlekedési központ létesül a vasútállomás mellett, valamint parkolókat is kialakítanak.

Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese emlékeztetett: a székesfehérvári vasúti csomópontot legutóbb 1954-ben korszerűsítésették, azóta elöregedett a vágányhálózat és a biztosítóberendezések is. A fejlesztésnek köszönhetően az átmenő fővágányokon 100 óránkénti kilométerre emelkedett a megengedett sebesség.

Somodi László, a NIF Zrt. vasútfejlesztési koordinációs igazgatója a beruházás részleteiről elmondta: 19 kilométer hosszan vágányátépítés történt, megújult kilenc személypályaudvari vágány, négy magasperon és három szigetperon, több perontető és három új peronlift épült. Emellett új térvilágítást, korszerű utastájékoztató és vagyonvédelmi térfigyelő rendszert állítottak üzembe. A részben megújult állomásépületben nyolc méter széles utasaluljárót és két csarnokliftet alakítottak ki.

Az állomáson új felsővezetéki hálózat létesült, a Mártírok útján zajvédő fal épült, és új tengelyszámlálós vonatérzékelésű elektronikus állomási biztosítóberendezést létesítettek 89 központi állítású váltóval. Moha és Börgönd felé pedig új, tengelyszámlálós, ellenmenet- és vonatutolérést kizáró berendezést telepítettek.

A beruházás európai uniós és hazai források felhasználásával több mint nettó 33 milliárd forintból valósult meg. A vasúti pálya felújítását az SDD Konzorcium nettó 24,899 milliárd forintból, míg az új biztosítóberendezés kiépítését a Thales Austria GmbH és a Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft. nettó 8,5 milliárd forintból végezte.

Forrás: MTI


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.