Egy éve zuhant a Jáva-tengerbe egy Boeing 737 MAX 8

Kiadta a Lion Air 2018. október 29-én bekövetkezett katasztrófájának végleges jelentését.  A dokumentum szerint a Boeing az amerikai hatóságok megfelelő felügyelete nélkül járt el, és elmulasztotta a repülésirányító szoftverben rejlő kockázatok feltárását, de a katasztrófához hozzájárult a járat pilótáinak nem megfelelő felkészültsége és a légitársaság karbantartó személyzetének hibája is - írja az Airportal.

2018. október 29-én 13 perccel a felszállás után a tengerbe zuhant egy Jakartából Pangkal Pinang repülőterére tartó 737 MAX 8-as. A repülőgép szinte vadonatúj – alig több mint két hónapos – volt, augusztus közepén vette át a diszkont légitársaság a gyártól.

Az indonéziai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság (National Transportation Safety Committee – KNKT) pénteken kiadott végleges jelentése szerint a katasztrófa bekövetkezéséhez több tényező is hozzájárult, ezek között említi a repülőgép mechanikai és tervezési hibáit, a rendszerek működésével kapcsolatos dokumentációk hiányosságait. A jelentés kiemeli, hogy a Boeing az amerikai hatóságok megfelelő felügyelete nélkül járt el, és elmulasztotta a repülésirányító szoftverben rejlő kockázatok teljes körű feltárását. Emellett az indonéz hatóságok a 737 MAX átesésvédelmi rendszerével (MCAS) kapcsolatban fogalmaznak meg súlyos kritikákat.

Az MCAS automatikusan lefelé irányította a repülőgép orrát, a repülés során a pilótáknak hatalmas erőkifejtéssel kellett harcolniuk az automatika ellen, hogy a repülőgépet a levegőben tartsák – emlékeztet a dokumentum.

Ismert, már a katasztrófát követően fókuszba került ez az új rendszer, amelyet a Boeing a MAX sorozat korábbiakhoz képest eltérő súlyponti és aerodinamikai jellemzői miatt épített be. Később reflektorfénybe került az is, hogy csupán egyetlen állásszögmérő alapján dolgozó MCAS tévesen azonosíthat átesésveszélyt és nem volt a rendszerbe megfelelő redundancia beépítve. A jelentés hozzáteszi, hogy a pilótafülke rendszerei pedig nem szolgáltattak elegendő információt a pilótáknak a helyzetről, ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy azok nem értették, hogy mi történik.

Mindemellett a jelentés hiányosságokat állapít meg hajózószemélyzet kommunikációjában és a gép kézi irányításában is. A baleset bekövetkezésében szerepe volt a pilótafülkében kialakult zavarodottságnak, a pilóták nem voltak képesek a hibákat és vészjelzéseket megfelelően és koordinált módon kezelni.

A járat első tisztje nem ismerte kellően az eljárásokat, nem tudta elég gyorsan azonosítani és végrehajtani a szükséges ellenőrzőlistákat, valamint azokat a feladatokat sem, amelyeket a dokumentációk használata nélkül, fejből (memory item) kellett volna tudnia elvégezni.

Ugyanakkor rangos amerikai légitársaságok, így az American és a Southwest pilótaszervezetei is arról számoltak be annak idején, hogy a különböző kézikönyvekből nem derült ki pontosan, mi az MCAS-rendszer, és miként működik, szerintük hiányos volt a képzés a típusváltozatra.

Az indonéz jelentés szerint az első tiszt a kiképzése során is gyengén teljesített. A vizsgálatok alapján emellett azt is megállapították a szakemberek, hogy a kapitány nem igazította el megfelelően az első tisztet (hiányos briefing), mielőtt átadta volna neki a repülőgép irányítását, közvetlenül a végzetes süllyedést megelőzően.

A fedélzeti rögzítőberendezésből kinyert hangfelvételekből kiderült emellett az is, hogy a kapitány influenzás megbetegedéssel küzdött, az első tiszt előzetesen kiadott munkarendjében pedig nem szerepelt ez a járat, és hajnali négykor hívták be dolgozni.

A jelentés kimondja, hogy az MCAS megtervezése és tanúsítása során nem vették megfelelően számításba annak lehetőségét, hogy az a repülőgép irányíthatóságának elvesztését okozhatja.

A jelentés kitér arra is, hogy az átesésvédelmi rendszernek adatokat szolgáltató állásszög-mérő műszert rosszul kalibrálták be egy floridai javítóműhelyben.

Erős jelek mutatnak arra, hogy az eszközt úgy építette be a Lion Air karbantartó-személyzete, hogy a szükséges teszteket és ellenőrzéseket nem hajtották végre.

A légitársaságnak a korábbi járatokon már tapasztalt és a személyzetek által dokumentált problémák miatt a repülőgépet ki kellett volna vonnia a forgalomból. A jelentés kitér arra is, hogy a Lion Air októberi karbantartási naplóiból 31 oldal hiányzott.

Boeing: nem következhet be többé hasonló katasztrófa

A Boeing a jelentésre reagálva hangsúlyozta, hogy a Lion Air balesete óta a 737 MAX-ot és a típus repülésirányító szoftverét eddig példátlan próbáknak, elemzésnek és hatósági ellenőrzésnek vetették alá, ennek során több száz szimulátoros és repülési tesztet végeztek, a hatóságok és független szakértők több ezer dokumentumot vizsgáltak át.

Az elmúlt hónapokban a gyártó jelentős módosításokat hajtott végre a típusváltozaton, áttervezték a repülésirányító szoftvert és az átesésvédelmi (MCAS) rendszer működését, valamint azt, ahogy ezek az állásszögmérő műszerektől (AoA-szenzor) érkező adatokat kezelik.

A jövőben az MCAS a repülőgép mindkét AoA-szenzorától kap majd információt és csak akkor lép működésbe, ha azok azonos adatokat mutatnak. Az átesésvédelmi szoftver ekkor is csak egy alkalommal kezd üzemelni, és csak olyan maximális határértékeken belül dolgozik, amelyeket a kormányszervekkel a pilóták korrigálni tudnak.

A gyártó szerint ezek a változtatások szavatolják, hogy nem következhet be többé hasonló baleset.

Továbbá a Boeing frissíti az üzemeltetési kézikönyveket és a személyzetek képzési dokumentációit annak érdekében, hogy a 737 MAX biztonságos repüléséhez szükséges összes információ a pilóták rendelkezésére álljon.

Kevesebb mint öt hónappal a katasztrófa után az Ethiopian Airlines Boeing 737 MAX 8 repülőgépe zuhant le – mint később kiderült – hasonló körülmények között, amelyet követően nem sokkal, 2019. március 13-án világszerte földre parancsolták a 737 MAX típust.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.