Egész pályás letámadás Ausztriában

Szeptembertől az év végéig 45 programmal folytatódik az UngarischeART magyar rendezvénysorozat Ausztriában.

Az ausztriai magyar külképviseletek (Nagykövetség, Balassi Intézet, Magyar Turizmus Zrt.) összefogásában 2014 szeptemberétől az év végéig további 45 közös szervezésű rendezvény népszerűsíti Ausztriában hazánkat, a magyar kultúrát és a főbb turisztikai attrakcióinkat.

Elkészült a programsorozatot részletesen tartalmazó UngarisheArt (magyar módra) című kiadvány, amelyet ezekben a napokban mutatnak be Bécsben az osztrák sajtónak és szakmai partnereknek. Az immár nyolcadik alkalommal megvalósuló sikeres összefogásnak köszönhetően, a magyar intézetek közötti szinergiát kihasználva, egységes és átfogó képet kaphatnak az osztrákok Magyarországról.

Az MT Zrt. stratégiai célkitűzésének megfelelően több, turisztikai szempontból is releváns téma kerül terítékre az idei év második felében is. Az időszak kiemelt eseménye az október 2-án Bécsben megrendezendő Nagy Magyar Turizmusnap, amely az osztrák és a magyar turisztikai szakma legrangosabb éves találkozási fóruma. Az idei turizmusnapon nyugat-magyarországi és dél-dunántúli turisztikai szolgáltatók mutatkoznak be, illetve prezentálják aktuális ajánlataikat.

A rendezvényhez kapcsolódóan kerül sor a PaNaNet határon-átnyúló turisztikai projekt eredményeinek ismertetésére is. A határnyitás 25. évfordulója alkalmából rendhagyó interaktív kiállítás nyílik Bécsben a Vienna Design Week keretében, a nyolcvanas évek Magyarországának tárgyi- és érzésvilágát megidéző kordokumentumokból. A Collegium Hungaricumban az ősz folyamán több hónapon keresztül látható, „Határ, ami összeköt" című tárlathoz a Magyar Turizmus Zrt. társszervezésében érdekes pódiumbeszélgetések kapcsolódnak, amelyek a turizmus szemszögéből is megvilágítják az elmúlt 25 év történelmét.

Ugyancsak érdekes színfoltja a programfüzetnek a magyar diaszpóra körében indított turizmus-mozgalom (www.facebook.com/rwr.ungarn), amelynek jegyében nyereményjáték indult a programfüzeten keresztül. A részletes programokat tartalmazó „Ungarische Art" című kiadvány programlistája letölthető az MT Zrt. külképviseleti honlapjának a startlapjáról: www.ungarn-tourismus.at.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.