A négy mázsás opál és a legendák vára

Alig több mint két és fél esztendő telt el azóta, hogy megnyitották a vendégek előtt a felújított kisnánai várat. Azóta megnőtt az érdeklődés a műemlék iránt, hiszen több ezer turista fordult meg a Mátra déli szélén levő település hírességében.

A falu belsejében levő domb tetején álló várat Kisnána gyöngyszemeként emlegetik a helybeliek, s nem véletlenül, hiszen itt a legfontosabb idegenforgalmi látványosság. Úgy is mondják, hogy a későközépkori magyar nemesi rezidenciák egyik emléke, melynek jelentős történelmi múltja van.

Egy 1445-ből fennmaradt oklevél várként említi ezt az építményt, amelyet a későbbi évtizedekben fallal vettek körül és vizes árkon átívelő fahídon vezetett az út a kaputoronyhoz. Az 1520-as évek elején a vár a Losonczy főnemesi család birtokába került. Temesvár egykori hős védője Losonczy István itt adott menedéket Csulai Móré Lászlónak, Várpalota egykori kapitányának, aki rendszeresen fosztogatta a törököket. Rajta állt bosszút a budai pasa, amikor 1543-ban nagy seregével a kisnánai várra rontott. A legenda szerint a várvédő Csulai Móré László aranypénzt szórt az ostromló törökök közé, hogy ezzel terelje el a figyelmüket, miközben menekülésre kényszerült. Ám a terve nem sikerült, a törökök elfogták és az isztambuli Héttoronyba száműzték, ahol meg is halt.

Vonzó műemlék és kirándulóhely

Kisnána várát a hódítók később teljesen a sorsára hagyták. Az épületeinek köveit a környék lakói hordták el és ami megmaradt belőlük, azokat az 1960-as években folytatott műemlékvédelmi helyreállítással mentették meg a végső pusztulástól. Szerencsére manapság sokkal szebb napokat él meg itt, a Mátraalján, amely sokak kedvenc kirándulóhelye lett az utóbbi időszakban.

Mindez annak köszönhető, hogy a helyi önkormányzat "A kisnánai vár komplex turisztikai hasznosítása, a XXI. század kihívásainak megfelelően" címmel pályázott és háromszázmillió forint európai uniós támogatást nyert el a felújításra. A beruházás összköltsége meghaladta a 341 millió forintot. A 2010-11-ben megvalósult projekt során az építők megerősítették a vár falait, csinosították az Öreg-tornyot, ahol kiállítótermek várják a látogatókat. Emellett a torony tetején a falura és Mátrára néző és panorámát kínáló toronyteraszt alakítottak ki. Az egykori kőtár helyét befedték, ahol szabadtéri programokat is tartanak. A bortrezor mellett, a pincerészben egy többcélú rendezvénytermet hoztak létre.

Érdekességnek számít, hogy Magyarországon jelenleg harmadikként itt csodálkozhatnak rá a régmúltra a látogatók, a felszerelt öt kronoszkóp segítségével. Ezek azt mutatják, hogy milyen lehetett több száz évvel ezelőtt a vár fénykora.

A műemlék épületegyüttes mellett színpadot és mobil nézőteret is építettek, ahol nagyobb létszámú rendezvényekhez biztosítanak kedvező feltételeket. A várba új felvonóhíd is vezet, emellett újdonságnak számít, hogy kandeláberek szegélyezik a szépen parkosított sétányt. Esténként pedig a távolból is szembeötlő fényeket nyújtó díszkivilágítás gyakran megállásra készteti az erre utazókat.

A 15 millió éves kő

A megújult kisnánai vár terei új rendezvények helyszínei lettek, ahol a hagyományos nyári programok - mint a nemrég tartott várjátékok vagy a baracknap - mellett újak is helyet kapnak. A vár esküvőkhöz is ünnepi hátteret kínál. A hagyományőrző programok kedvelőit szintén új eseményekkel várják a jövőben. Például szeptember 13-án rendezi meg a Nánai Sólymos Vitézek Egyesülete a történelmi hagyományőrzők II. kisnánai találkozóját. A többcélú rendezvényterem és a bortrezor pedig a nemes nedűket és a jó ételeket kedvelőknek biztosít különleges helyszínt. Ezek mellett 2012. óta, a turisztikai főszezonban meghatározott napokon és időben indítják el a Mátra expressz postakocsijáratot az érdeklődő vendégeket. Ez különösen a családok körében vált népszerűvé.

A kisnánai vár azonban nemcsak a látványosságairól, hanem a legendáiról is híres, melyeket szintén megismerhetnek a látogatók. A már említett Csulai Móré László aranykincses története mellett, az igazságtevő oroszlánról, továbbá a szerelmesek álmát őrző, illetve a kisnánai vár kútjában alvó sárkány legendájáról is hallhatnak a vendégek. Az újdonságok közé tartozik az is, hogy 3D-s filmet vetítenek a várról.

A kőtárban pedig - sok egyéb mellett - láthatják Magyarország legnagyobb, négy mázsás opálját. Ezt a követ Kisnána határában találták, és a korát 15 millió évesre becsülik a geológusok. Érdekességek a környéken is A látnivalók sorát bővíti a vár közelében felújított szlovák tájház, továbbá a tarnócai kőbánya, amely ásványgyűjtő hely, valamint a felújított egykori kovácsműhely is. Természetesen azok a turisták, akik tovább utaznak Kisnánáról, nem kell messzire menniük ahhoz, hogy újabb érdekességgel találkozhassanak. Így a közeli Markazon például a mesterséges tavat csodálhatják meg, amely a horgászok paradicsoma. Gyöngyösön - a Mátra kapujában - a pedig a Ferencesek Műemlék Könyvtárával, a város Fő terével és annak szobraival, vagy a zsinagógával ismerkedhetnek meg. Kisnánán a turisták fogadásáról a magánszálláshelyeken, illetve a vendégházakban gondoskodnak. Emellett borászatok is kínálják a legjobb termékeiket és a településen cukrászdát is találni.


Nemzetközi babérokra pályázik a Pest-közeli golfklub

Nemzetközi babérokra pályázik a Pest-közeli golfklub 

A Pannonia Golf & Country Club sikeresen zárta az idei szezont, ezért minden esély megvan arra, hogy Európa top 100 klubja közé kerüljön.
Először jön Magyarországra a Lighthouse Family legendás énekese

Először jön Magyarországra a Lighthouse Family legendás énekese 

A zalai Örvényesvölgy Fesztiválon újra egyedülálló koncertekkel és programokkal várják a közönséget.
Karácsonykor kezdődik a szezon a mátrai Síparkban

Karácsonykor kezdődik a szezon a mátrai Síparkban 

December 26-án nyit és utána a téli szünet minden napján várja a vendégeket a mátraszentistváni Sípark.
A francia szupersztár is fellép jövőre a Paloznaki Jazzpikniken

A francia szupersztár is fellép jövőre a Paloznaki Jazzpikniken 

A jazz és a soul francia királynője Isabelle Geffroy, közismert nevén Zaz, valamint a jazz és az r&b fúziójának nagyiskolája, a brooklyni székhelyű zenei projekt, a Kennedy Administration Paloznakon lép fel először Magyarországon.
Amióta nyitva, már ennyien váltottak jegyet a Városligeti Műjégre

Amióta nyitva, már ennyien váltottak jegyet a Városligeti Műjégre 

Országszerte mintegy 100 korcsolyapálya lesz nyitva a téli szünetben, mindenhol a szezon legzsúfoltabb napjaira készülnek.
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?

Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval? 

A munkaadóval folytatott tárgyalási szituációk felkészülést igényelnek. Itt egy hasznos útmutató arról, miképp érdemes felkészülni és mire érdemes odafigyelni egy ilyen témájú tárgyalás során?
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban

Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban 

Betiltják a pirotechnikai eszközök használatát szilveszterkor az V. kerület egyes részein és egyedülálló szolidaritás két település között.
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág

Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág 

Divatikonokkal, fenntarthatósági programokkal és minden eddiginél több nemzetközi együttműködéssel ünnepel a 15. Budapest Central European Fashion Week (BCEFW).
Karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd

Karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd 

Az ünnepi díszkivilágítás december 20-tól 26-ig tart. Minden nap sötétedéstől látható a zöldben pompázó híd a világító berendezéseken elhelyezett speciális zöld fóliáknak köszönhetően.
Igazi könyvkülönlegesség, kiállítással egybekötve a Kieselbach Galériában

Igazi könyvkülönlegesség, kiállítással egybekötve a Kieselbach Galériában 

Felfedezések és meglepetések az elmúlt 20 év műkereskedelméből.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.