Átadták a Bábolna Strand- és Termálfürdőt

Háromhektáros területen megnyílt a Bábolna Strand- és Termálfürdő, amelyben három termálmedence, élmény-, gyermekmedence és szauna kínál kikapcsolódási lehetőséget nyáron közel ezer, télen pedig 340 látogatónak.

A teljes beruházás költsége 3,5 milliárd forint, ebből a település egymilliárd forintot uniós támogatásként kapott, 1,2 milliárd forint hitelt vett fel, 1,3 milliárd forintot pedig saját költségvetéséből biztosított. A strand vonzerejét növeli a mellette 10 hektáron kialakított szabadidőpark és csónakázótó, amely a korábbi téglagyár elhanyagolt és kihasználatlan területén valósult meg - mondta az átadáson a polgármester. Horváth Klára (független) hozzátette, a fejlesztés része egy metángázas kiserőmű megvalósítása, amely a vízben található energiahordozót elégetve hőt és villamos energiát termel. A medencéket tápláló kút 1290 méteres mélységből feltörő 38-40 Celsius-fokos nátrium-kloridos és hidrogén-karbonátos hévize jodid-ion tartalma miatt keringésjavító és gyulladáscsökkentő hatású, így mozgásszervi és nőgyógyászati betegségek kezelésére, illetve ivókúraként is alkalmazható.

Jelenleg a járványügyi szabályok figyelembevételével egy időben csak 525-en látogathatják a strandot, ahol 200 négyzetméteres élménymedence, gyermekpancsoló és 100 négyzetméteres spray-park fogadja a vendégeket. A későbbiekben további három, összesen 220 négyzetméteres téli-nyári termál- és gyógymedencével, szaunával, masszázzsal és sóterápiára is alkalmas gőzkabinnal bővül a szolgáltatások köre. Horváth Klára elmondta, a fürdőhöz kapcsolódóan kihagytak egy közel ötezer négyzetméteres területet, ami a leendő tanuszoda helyszínéül szolgálhat majd. Az állam ígérvényben biztosította a várost a tanuszoda megépítéséről, melyben egy tanmedencét és egy úszómedencét alakítanának ki. Bábolnán 1983-ban a mezőgazdasági kombinát vezetője, Burgert Róbert fúratott két kutat, olajat keresve. Az egyikből 600 méter mélyről 38 fokos, a másikból pedig 1200 méterről 51 fokos termálvíz tört felszínre. A melegebbik kút vizét próbafürdetések nyomán gyógyvízzé nyilvánították, de akkor nem hasznosították.

Forrás: MTI


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.