Balatonfüred: Struktúrák c. kiállítás

A balatonfüredi Zsdrál Art Galériában szeptember 12-től egy páros kiállítás látható, két nemzetközileg ismert, pécsi kötődésű művész alkotásaiból. 

Ernszt András (1973) festőművész az akril-olaj-vászon lírai absztrakt festményeit és Simon Zsolt József (1973) porcelántervező művész a porcelánból készült szobrait mutatja be a galéria reprezentatív tereiben. Mindkét művész jelentős életművet hozott már létre, ebből válogat a tárlat, kiemelt tekintettel a közelmúlt alkotásaira. 

 

A kiállított porcelán szobrok és a festmények összhangját a művészek sajátos természetábrázolása teremti meg, ami távol állnak a természet egyszerű leképezésétől. 

Ernszt András sokszínű műveire a természeti képből kiindulás majd annak rétegről rétegre történő fejlesztése a jellemző, aminek végeredménye egy-egy vibráló, élő, a maga kiszámíthatóságában változatos festmény. A képeken egyes színek árnyalatainak változatai láthatóak, melyek a szem számára megnyugvást biztosítanak, az egymásra épülő formák azonban aktív közreműködésre biztatnak.

Simon Zsolt József az általa kifejlesztett technikával dolgozik, a gipsz alapformát darabokra vágja, faragja, majd összeépíti, így hozza létre a szobor negatív formáját. A beöntött porcelánmasszát száradás után cizellálja majd kiégeti. Fehér vagy anyagukban színezett porcelán szobrai saját szavaival „a növényi és az állati lét határán egyensúlyozó vázszerű képződmények, maradványok, táguló, vagy gomolygó formában”, de egy sorozatát például a „puha belsejű, virágszerű formavilág” jellemzi. A szobrok mint szakrális edények a transzcendenshez kapcsolódnak.

A kiállítás 2021. szeptember 12-től 2021. október 8-ig látható, nyitva tartás: keddtől szombatig 10.00 és 18.00 között, a belépés ingyenes.

 

 

Forrás: Turizmus Online

Forrás: Zsdrál Galéria


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.