Bréking: Megvan, mikor nyithatnak a szállodák, vendéglátóhelyek

A miniszterelnök pénteki rádióinterjújában elmondta, ha elértük a 4 millió első oltást, az emberek mehetnek szállodába, étterembe. Ezt május elejére ígéri a kormány.

Elárulta az újraindítás bővebb menetrendjét a ma reggeli közrádiós interjúban Orbán Viktor kormányfő. A miniszterelnök jelzése szerint mostanra 2,7 millió fő fölé emelkedett az elsőre beoltottak száma és ez április 19-re fel fog menni 3,5 millióra, majd május elejére 4 millióra, aztán onnantól még meredekebben emelkedhetne az oltási pálya, ha lesz elég regisztrált, ezért kampányt indítanak.

Május közepére Orbán Viktor szerint a beoltottak száma eléri a hatmilliót, harmadik hetére a hétmilliót. Június elejére a nyolcmillió felnőtt korú magyar állampolgár közül - aki megkaphatja az oltást - képesek leszünk hétmilliót beoltani - tudatta a kormányfő, megjegyezve ugyanakkor, hogy attól tart, nem lesz annyi regisztrált, magát beoltani akaró ember, mint amennyi vakcina. A kormányfő hangsúlyozta, a nyitás minden lépése a beoltottak számától függ, de figyelni kell a járványügyi adatokra is.

A nyitás sorrendjével kapcsolatban azt érzékeltette, hogy május eleje körültől, amikor már lesz 4 millió beoltott, „a védettségi igazolvánnyal szerintem már lehet koncertre menni, moziba menni, szállodába menni”.  "Van is egy sorrendem, tehát először az iskolákat kell kinyitni, aztán az éttermeket, aztán a szállodákat, és utána a jeggyel látogatható kulturális, sportrendezvényeket, mozikat, konditermeket. Ez a sorrend. Hogy pontosan mit mikor lehet megtenni, azt majd az oltások száma határozza meg" - szögezte le.


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.