Elzárt területeket leshetünk meg a Gemencben

Tavaszi túrákat szervez április két hétvégéjén a Gemenc Zrt. a Duna melletti ártéri erdőbe, a természetbarátok a közönség elől egyébként elzárt területeket is bejárhatnak túravezetők segítségével.

Április 9-én, szombaton a Gemenc északi és déli kapujától is indít gyalogtúrát az erdőgazdaság. A keselyűsi fogadóépülettől a Gemenc Duna-partig lévő távot erdei vasúton tehetik meg a kirándulók, amit az alsó-gemenci erdőrészben, a Forgó-tó és a keselyűsi tanösvény érintésével kilenc kilométeres gyalogút követ. A zavartalan területen jó eséllyel megfigyelhetők a Gemenc nagyvadja - szarvas, vaddisznó -, a Forgó-tónál az ott fészkelő kócsagok, szürke gémek, réti sas, fekete gólya, barna kánya látható - mondta Csontos Péter, a zrt. turisztikai és marketingosztályának vezetője.

A Gemenc déli bejáratától, a pörbölyi Ökoturisztikai Központtól induló túrán a nagyrezéti erdőrészben sétálva ismerhetik meg az ártéri erdő madárvirágát a kirándulók, benne a Rezéti-Duna gémtelepével, ahol több száz gém fészkel. Az útvonal érinti a turistautak által elkerült Gyékényes legelőt. Az ártéri erdőben a védett növények, gyöngyvirág és tőzike is nyílik.

Április 16-án, szombaton Bajáról és a Szekszárdhoz közel eső Gemenc Duna-parti kikötőből indít sétahajót a Gemenc Zrt. A bajai Gemenc Vándorponttól induló hajó a Veránka-szigeten köt ki, ahol nyolc kilométeres gyalogtúrán ismerkedhetnek meg a résztvevők a fészkelő madarak miatt ezúttal is csak korlátozottan bejárható területtel, amely többek közt réti sas, barna kánya és fekete gólya élőhelye.

Forrás: MTI


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.