Idegenvezetők figyelmébe!

Botlatókövet kapott Rejtő Jenő a főváros II. kerületében, a Bimbó úton. A munkaszolgálatban 1943-ban elhunyt népszerű magyar íróra emlékező alkotás Günter Demnig műve: a német szobrász huszonöt éve helyez el Európa-szerte botlatóköveket a nácizmus áldozatainak emlékére.

"Rejtő Jenő egyik utolsó lakhelye volt a Bimbó út 3-ban található ház, ahol boldog időket töltött, itt vált elismert szerzővé, ekkor születtek első légiós regényei. Miután 1942 őszén egy szélsőjobboldali, nyilasbarát lap egy cikkben kifogásolta, hogy zsidó származása ellenére álnéven továbbra is dolgozhat, megkapta munkaszolgálati behívóját, és alig két hónappal később már halott volt" - idézte fel Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere a botlatókő pénteki elhelyezésén.

Az ünnepségen Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára a külföldi állampolgároknak adható legmagasabb kitüntetést, a Magyar Arany Érdemkeresztet adta át Günter Demnignek. Günter Demnig belső indíttatásból 1994 óta állít fel Európa szerte botlatóköveket. Ezek a 10-szer 10 centiméteres, a járdába süllyesztett bronztáblák elsősorban a nácizmus zsidó áldozatai előtt tisztelegnek, de az ellenállási mozgalmak tagjai, valamint roma, homoszexuális, keresztény ellenzéki és fogyatékkal élő áldozatokra is emlékeznek. A kezdeményezés nyomán az elmúlt negyedszázadban civilek, helyi önkormányzatok és zsidó szervezetek közreműködésével több mint 74 ezer botlatókövet helyeztek el 26 európai országban. Magyarországon mintegy 50 településen több mint 500 botlatókő található; Günter Demnig vasárnap Pápán újabb tizenkilencet helyez el.

A botlatóköveken az egyes áldozatok neve, valamint születési dátuma, halálozásának ideje és helye van feltüntetve. A bronztáblákat az elhunyt utolsó, még szabad akaratából választott lakhelye előtt helyezik el. "Amikor hajdan elterveztem, hogy emléket akarok állítani a nácizmus áldozatainak, nem gondoltam bele, le lehet-e rakni egymillió követ. De egy kölni evangélikus pap azt mondta, kicsiben kell elkezdeni, így aztán lassan haladok előre. Most már nagyon sokan segítenek nekem, köszönet mindenkinek ezért" - fogalmazott a 71 éves német képzőművész.

Láng Zsolt hangsúlyozta: napjainkban különösen a közéleti szereplőknek hatalmas felelőssége van abban, hogy az emlékek ápolása mellett továbbra is zéró toleranciát tanúsítsunk az antiszemitizmus minden formája ellen. Hozzáfűzte: a származás, a vallás nem lehet alapja semmilyen különbségtételnek. Kirschner Péter, a pénteki ünnepséget szervező Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a tervek szerint idén a nácizmus minden ezredik magyar áldozatának lesz botlatóköve. Az eseményen Balázsovits Lajos színművész részleteket olvasott fel Rejtő-művekből, köztük A tizennégy karátos autóból.

Forrás: MTI


Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál 

Pénteken kezdetét vette a Zsolnay Fényfesztivál, amely már az első napon ezreket vonzott Pécs belvárosába.
Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat

Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat 

Hatvan pályázótól érkezett százhúsz alkotás a megadott határidőig.
Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán

Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán 

Magyarország, Erdély és a Felvidék kínál minőségi zenét minden korosztálynak a következő hét fesztivál eseményein.
Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden

Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden 

Bár ellenérzések korábban is felmerültek a pirotechnikai bemutató kapcsán, ezúttal egészen más állt a háttérben.
Le kell bontani egy balatoni kilátót

Le kell bontani egy balatoni kilátót 

Életveszélyessé vált a faszerkezet.
Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok  

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik.
Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség

Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség 

Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.