Idén a Balaton kávéját is megválasztják

A Balaton fagylaltja után a Balaton kávéját is szeretnék megtalálni és népszerűsíteni a Gyenesdiáson másodszor tartandó Balaton Barista Bajnokság keretében, az egyre több minőségi étterem és bor után a "feketelevesnek" is nagyobb figyelmet szentelve - mondta el a rendezvény ötletgazdája és szervezője az MTI-nek.

A kávékészítőknek szombaton a gyenesdiási Darnay-pincében rendezendő bajnokságáról Somogyi Zoltán Max kifejtette: idén is szeretnék megtalálni a régió legjobb kávémesterét és első alkalommal a Balaton kávéját is. A rendezvényt a Nyitott Balaton programsorozathoz csatlakozva a Gyenesdiási Turisztikai Egyesülettel és a Balaton Turizmus Szövetséggel együttműködve valósítják meg.

Minden versenyzőnek 15 perc áll a rendelkezésére, hogy elkészítsen és felszolgáljon a zsűrinek négy-négy adag eszpresszókávét és kapucsínót, illetve ugyanennyi saját készítésű kávéitalt. Ez utóbbiak közül választják ki a Balaton kávéját, azt a minőségi kávés italkülönlegességet, ami tükrözi a balatoni életérzést és összetevőiben kötődik a régióhoz. A nyertes kávé külön honlapot is kap, illetve az a célja a szervezőknek, hogy minél több vendéglátóhely kínálja a különleges, de bárhol azonos minőségben elkészíthető kávés kreációt.

Tavaly nyolc kávémester tette próbára a tudását, idén 11 jelentkező van már, és nemcsak a Balaton térségéből, de a fővárosból vagy Győrből is érkeznek baristák, hogy minél művészibb formát adjanak a "feketelevesnek".

A szombati programot egy kávéscsésze-gyűjtemény különleges darabjainak bemutatója, illetve a kávé művészetéről szóló előadás is kíséri, de a csokoládékészítés titkaival is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Forrás: MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.