MEP - Mise en Place – itt a második kiadás

Két éve jelent meg az Unilever Food Solutions gondozásában a MEP - Mise en Place (Főzésre kész) című portrékötet, amelyben konyhafőnökök mesélnek főzésről, inspirációról, receptekről. A séfekről séfeknek készült kötet második kiadása február 4-én debütált a SIRHA kiállításon.

A több mint 200 oldalas kötetbe ezúttal 48, zömében vidéki étteremben vagy szállodában dolgozó séf, köztük nagyon sok fiatal szakember portréinterjúja, gondolatai, a szakma jövőjéről szóló elképzeléseik és egy-egy receptje került be. 

A társadalmi felelősségvállalás újszerű értelmezéseként indított könyvsorozat iránti érdeklődés és szakmai várakozás még a kiadót is meglepte. „Az Unilever Food Solutions küldetése, hogy segítse a séfeket hogy szeressék amit csinálnak. Mostantól a MEP – Mise en Place-t ünnepi alkalomra, a SIRHA kiállításra időzítve jelentetjük meg, változatlan küldetéssel: pillanatképet adni azokról a séfekről, akik a magyar gasztronómia élvonalában állnak” – mondta a könyv bemutatóján Burján Csaba, az Unilever Food Solutions üzletág igazgatója.

Szikora Katalin, a kötet szerzője és szerkesztője elmondta: bár ez a könyv épp úgy néz ki, mint az első kiadás, sok szempontból más. A séfeknek árulkodó és beszédes kérdéseket tettek fel kedvenc mestereikről, a honi gasztronómia jövőjéről, és immár pékek, illetve cukrászok is bekerültek. És míg az első könyvben 46, most 48 különleges egyéniség szerepel.

A kötetet Segal Viktor lektorálta, a fotókat Kállai Márton készítette, a képszerkesztő Kovalik Máté, a grafikus-tervező Szűcs Mária volt.

A MEP-nek ezúttal sincs fogyasztói ára, mert nem kerül kereskedelmi forgalomba, eszmei értékét a kiadó  példányonként 12.500 forintban határozta meg. Hozzájutni azonban ezúttal is kizárólag az Unilever Food Solutions gasztronómiai szaktanácsadóin keresztül lehet.

A könyvben szereplő séfek:

Adorjányi Máriusz

Bakó Zsolt

Balázs Ferenc

Balázs Gergő

Bán Lajos

Bánszki Péter

Bónyai Gusztáv

Botka Mihály

Bötz-Gál Tamás

Bubálik Csaba

Décsi Botond

Fatáné Andorka Andrea

Fejes György

Fülepi Kálmán

Gazsó Róbert

Gendur András

Goda Gábor

Gottwald Szilárd

Gran József

Gulyás Károly

Ináncsi Tamás

Jászai Tibor

Juhos József

Kiss Krisztián

Kovács Anett

Kovács Gergely

Lakatos Tímea

Lőrincz György

Lutz Lajos

Magyar Barbara

Marton Péter

Mátravölgyi Ábris

Matus István

Molnár Balázs

Móricz Péter

Oláh Zoltán

Papp Győző

Papp Zsolt

Pásztor András

Rácz Krisztián

Schmiedt Patrik

Sipos Norbert

Szabadfi Szabolcs

Szabó Roland

Tóth Lajos

Varga Károly

Végh Beáta

Wolf András

 

 

 

 


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.