Összefogás a Duna menti turizmusért magyar részvétellel

Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Donau Oberösterreich Marketing GmbH, amely a Duna menti turizmus népszerűsítését tekinti fő feladatának nemzetközi hálózatok mentén. 

A szakmai pódiumbeszélgetéssel egybekötött május 27-i linzi ünnepi rendezvényen részt vett Kovács Balázs, a Magyar Turisztikai Ügynökség ausztriai képviseletének vezetője. Az MTÜ képviselője az ORF riporterének kérdésére elmondta, hogy "a Duna menti turizmus egységes brandjének kialakítását szolgáló, emocionalizált történetek és legendák alapján egyre többen kapnak kedvet az úgynevezett lassú turizmusban való részvételhez. A Duna magyarországi szakaszán évente közel 300.000 turista fordul meg, akik nagy folyamjáró hajókkal utazzák be a Duna közkedvelt szakaszait”.

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a felső-ausztriai Duna-szakasz brand-építéséért felelős szervezet, a Császárok és Királyok Útja nemzetközi egyesület munkáján keresztül valósít meg szoros együttműködést. A közel hét évtizedes múlttal rendelkező Császárok és Királyok Útja egyesület alapítói között vannak Bajorország, Felső-Ausztria, Alsó-Ausztria tartományai és Bécs városa, a kilencvenes évek közepe óta pedig hazánk is részt vesz az egyesület tevékenységében.

Az egyesületben hazánkat az MTÜ ausztriai irodája képviseli, s vesz részt a műhelymunkákban, amelynek elsődleges célja a Duna menti turizmus elősegítése, a vendégforgalom növelése. A szinergiák kihasználása érdekében a Császárok és Királyok Útja turisztikai egyesület stratégiai együttműködésre törekszik a folyami és kulturális turizmus élénkítésében érdekelt társszervezetekkel, mint például a DCC vagy a Sisi-út munkacsoport.

Idén tavasszal az egyesület szerevezésében 10 neves osztrák médium újságírója és bloggere ismerkedett a Dunakanyar történelmi emlékeivel, valamint a kulturális turizmus szempontjából jelentős turisztikai attrakciókkal és szolgáltatásokkal Visegrádon, Esztergomban és Gödöllőn.


Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.