Turizmus szakos hallgatók, figyelem!

A vártnál nagyobb érdeklődésre és a visszajelzésekre való tekintettel továbbra is, illetve szélesebb körben lehet jelentkezni a CheckINN turisztikai innovációs ötletversenyre, immár egészen 2019. november 20-ig.

A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány ősszel hirdetett turisztikai innovációs versenyt turizmus-vendéglátás alapszakos (BA), valamint turizmus-menedzsment mesterszakos (MA) hallgatók számára. A közel 3 hetes roadshow-t követően, melynek keretében a felsőoktatási intézményekben ismertették a hallgatókkal a verseny részleteit, az MTSZA a nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntött, hogy kibővíti a pályázók körét és meghosszabbítja a jelentkezési határidőt.

Immár a három fős csapatokban helyet kaphatnak a felsőfokú szakképzésben résztvevők is, és nem csak nappali, hanem bármely tagozaton résztvevő hallgatók is indulhatnak a versenyen. Szintén változás az eredeti szabályzathoz képest, hogy a harmadik csapattag érkezhet más szakról, amennyiben ugyanabban a felsőoktatási intézményben tanul, mint csapattársai. A legjobb pályamunkák nagy értékű, milliós díjazásban részesülnek.

Az eredeti tervek szerint 2019. október 31. volt a pályázatok benyújtásának határideje, azonban a szervezők a jelentkezési határidőt 2019. november 20-áig hosszabbították meg, hogy a kibővült, illetve új csapatoknak is legyen elég idejük ötletük kidolgozására. Így még 5 hét áll a csapatok rendelkezésére, hogy benyújtsák pályázatukat az alábbi kategóriák egyikébe:

  • közvetlenül a szállodaiparhoz kapcsolódó innováció,
  • más területen kipróbált megoldás átültetése a szállodaiparba (pl. IT, digitalizáció),
  • szállodai vendéglátáshoz kapcsolódó innováció (F&B).

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál 

Pénteken kezdetét vette a Zsolnay Fényfesztivál, amely már az első napon ezreket vonzott Pécs belvárosába.
Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat

Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat 

Hatvan pályázótól érkezett százhúsz alkotás a megadott határidőig.
Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán

Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán 

Magyarország, Erdély és a Felvidék kínál minőségi zenét minden korosztálynak a következő hét fesztivál eseményein.
Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden

Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden 

Bár ellenérzések korábban is felmerültek a pirotechnikai bemutató kapcsán, ezúttal egészen más állt a háttérben.
Le kell bontani egy balatoni kilátót

Le kell bontani egy balatoni kilátót 

Életveszélyessé vált a faszerkezet.
Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok  

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik.
Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség

Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség 

Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.