Újraindulnak a városi séták

A járványügyi korlátozások feloldását követően az első lehetséges alkalommal újraindulnak a Magyar Sétaszövetség tagjainak (Budastep, Hosszúlépés.Járunk?, Imagine Budapest) városi sétái.

Így a hónapok óta tartó bezártságot követően a kulturális élet szereplői közül elsők között indulnak el programjaik, amelyeket szabadtéren, biztonságos körülmények között rendeznek meg tagszervezeteik.

A szövetség tagjai a bezártság idején átfogó online felmérést végeztek sétálóik körében. Elsöprő többségük (98,7%-uk) az újranyitást követően azonnal szeretne személyesen részt venni kulturális eseményeken. Jellemzően szabadtéri, kis létszámú programjaikat négy ötödük (78%) tartja biztonságosnak, ezért a szükséges óvintézkedések betartásával a lehető leghamarabb újraindítják sétáikat.

Várakozásaink szerint az újraindulást követően azonnal berobbannak a városi séták. Kulturális kikapcsolódásra átlagosan havi 10 000 forintot terveztek már tavaly is költeni sétálóik, azonban megfelelő program lehetőségek híján ez az összeg a pénztárcáikban maradt. A kulturális élet változásai is a tematikus sétákat szervező független vállalkozásoknak kedveznek. Egyre nagyobb igény van olyan kislétszámú szabadtéri programra, ahol a távolságtartás biztosításával, a tömegeket elkerülve lehetséges kikapcsolódni otthonaink közelében - ezt az igényt pedig a tematikus városi séták kielégítik.

A sétaszövetség tagszervezetei költségvetési támogatás és intézményi háttér nélkül, kizárólag saját forrásaikra támaszkodva vészelték át a korlátozásokat. Rugalmasan és gyorsan tudnak reagálni az aktuális változásokra is, ez teszi lehetővé a séták újraindítását az első lehetséges alkalommal - tájékoztatta lapunkat a Magyar Sétaszövetség.


Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.
Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.