hirdetés
hirdetés

Akár 600 ezres forgalom is lehet a debreceni repülőtéren

Heteken belül várhatóan több új célállomást jelentenek be, ahová menetrend szerinti repülőjárat indulhat Debrecenből. Meleghegyi Tamás, az Airport Debrecen Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: három-négy éven belül elérhetik az évi hatszázezres utasforgalmat.

hirdetés

A debreceni repülőtér minden szempontból megfelel azoknak az elvárásoknak, amelyek egy jelentős nemzetközi forgalmat bonyolító európai légikikötővel szemben felmerülhetnek. A biztonsági adottságok és az utasforgalmi terminálok, illetve a mindkét oldalról megközelíthető kifutópálya jelenleg évi hatszázezres utasforgalom - fele-fele arányban induló és érkező oldalon - kiszolgálására alkalmas - hangoztatta az ügyvezető.   

A jelenlegi évi harmincezer fős forgalom a Wizz Air június 18-án induló Debrecen és London közötti járatával várhatóan mintegy nyolcvanezerre nő. A teljes kapacitás körülbelül napi 35 járatot jelentene az igazgató szerint. A folyamatos repülőforgalom zavartalan biztosítására idén mintegy félmilliárd forint értékű infrastrukturális fejlesztést hajtanak végre, közte az informatikai rendszer teljes felújításával és a téli forgalmat lehetővé tevő speciális eszközök beszerzésével.   

Meleghegyi Tamás Debrecen helyzetét kiválónak mondta a régióban, hiszen földrajzi okok miatt - domborzat, csapadékosság - a repülhető órák számát tekintve megelőzi a környező romániai repülőtereket. Ezen túl régiós összehasonlításban a debreceni repülőtér egy-egy adott járattípust 25-30 százalékkal olcsóbban tud kiszolgálni, mint más légikikötők.   

A személyszállítást végző járatokra kitérve közölte: jelenleg két nagyobb "nemzeti" és több "fapados" légitársasággal is tárgyalásban állnak. A heteken belül bejelentésre kerülő újabb menetrend szerinti járatok mindegyike európai városba fog közlekedni, " a legnagyobb érdeklődés a német és a dél-európai - elsősorban spanyol és olasz - célállomások iránt van" - közölte.   

Az esetleges ázsiai járatokkal kapcsolatban az ügyvezető elmondta: Kínából, Indiából és egyes arab országokból érdeklődnek Debrecen iránt. Ez részben személy-, részben áruszállítást érintene. Megítélése szerint idén még nincs esély arra, hogy Ázsiából is legyen rendszeres járat Debrecenbe, ezeknek a légitársaságoknak a gépeit ugyanis hosszabb előkészítő munkával, adott időszakokban lehet új desztinációk felé terelni.   

A cargo forgalomra vonatkozó kérdésre válaszolva Meleghegyi Tamás kiemelte: a repülőteret és a mellette fekvő ipari parkot üzemeltető Xanga cégcsoport már elkezdte egy cargo bázis építését. Debrecen jelenleg nem része az európai légi szállítmányozási rendszernek, holott a repülőtér és a város földrajzi pozíciója erre alkalmassá tenné. A kiépülő cargo bázison túl több százezer négyzetméteres csarnokrendszer felépítésére is van hely a repülőtér területén belül - húzta alá.   

A személyszállítás és a teherforgalom mellett harmadik kitörési pontként az ügyvezető a gyorsposta szolgáltatást említette. Akár Ázsiából, akár Amerikából érkező küldemények regionális elosztó központjaként Debrecen részt vehet ennek a szektornak a kiszolgálásában - mondta.   

Meleghegyi Tamás szerint az európai személyforgalom beindulása után a következő mérföldkő a hosszútávú járatok becsatornázása lehet, hiszen ezeknek a repülőgépeknek a karbantartása és kiszolgálása jelentős bevételnövekedést vonna magával és remek lehetőség lenne új munkahelyek teremtésére.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai