Az idegenvezető dédmamától a Trabant-raliig

December elején új elnököt választott a Magyar Utazási Irodák Szövetsége. Az azóta eltelt rövid idő alatt már több vitás kérdésben – például a parlamenti látogatás rendje – is hangoztatta határozott álláspontját a szakmai szervezet. Erdei Bálint terveiről nyilatkozott lapunknak.

Kaptak végül választ a kérdéseikre a parlamenttől?

Igen, de elutasító volt a válasz, így folytatni kell az egyeztetést. Sok gondot okoz a jelenlegi szabályozás a beutaztató irodák számára. Nemcsak az elérhetetlen forgalmi értékek, az alacsony jutalékszint és az unión kívüli turisták hátrányos megkülönböztetése a probléma, jó lenne, ha a lemondási feltételek is rugalmasabbak lennének. A legnagyobb gond, hogy nem kapunk időben tájékoztatást a tervezett változtatásokról, miközben a külföldi partnerekkel éves szerződéseket kötünk, és nincs lehetőségünk év közben módosítani a szerződéses feltételeket.

Nem ez az egyetlen sürgető szakmai kérdés, amellyel foglalkoznia kell a MUISZ-nak…

Az elnökséggel közösen nemrégiben összefoglaltuk azokat a témákat, amelyek ügyében lobbizni szeretnénk. Ezek közé tartozik a jellemzően kis- és középvállalkozásként működő utazási irodák védelme, versenyhátrányának megszüntetése. Foglalkozni akarunk a helyi iparűzési adó kérdésével, a pályázati pénzek felhasználhatatlanságával, az engedély nélküli utazásszervezéssel, a szakmai konzultációk hiányával, és még hosszasan sorolhatnám.

Milyen eszközökkel igyekeznek lobbizni?

Rendszeresen egyeztetéseket kezdeményezünk az államigazgatással, igyekszünk minden fórumon hangoztatni álláspontunkat, és beindítottunk egy szakmai vacsorasorozatot, amelynek keretében a fehér asztalnál igyekszünk megbeszélni a vitás kérdéseket. A legutóbbi vacsorestet akkora szakmai érdeklődés kísérte, hogy nem is tudott mindenki részt venni rajta.

Mielőtt továbbmennénk a szakmai ügyekkel, mondja el, hogyan indult a pályafutása.

Eredetileg az ELTE tanárképző karán végeztem történelem-német szakon, majd jogi egyetemet végeztem. A családban hagyomány az idegenvezetés, dédanyám hatvanévesen kezdte és több évtizeden át folytatta ezt a tevékenységet, édesanyám is dolgozik dőnként idegenvezetőként. Így a családból jött az indíttatás, hogy én is kipróbáljam magam ezen a területen. Miután elvégeztem a szükséges tanfolyamot, egyhetes német csoporttal debütáltam, még főiskolás koromban. A diplomázás után találtam az Expressz újságban egy álláshirdetést, amelyben utazási iroda keresett idegenforgalmi végzettségű, nyelveket beszélő, jogosítvánnyal rendelkező kollégát. Ezt nekem találták ki! – gondoltam, és így is lett. Felvettek a Cityramához, ahhoz a céghez, ahol most az egyik tulajdonos és ügyvezető vagyok. Közben sok minden történt, néhány hónapra beálltam ügyvédjelöltnek, de az illetékbélyeg- nyalogatásból hamar elegem lett, és pont akkor keresett meg Szabó Krisztián, a Cityrama ügyvezetője, hogy közösen vegyük meg a céget osztrák tulajdonosától. Így történt, 2006-ban tulajdonosok lettünk az akkor hatfős, két minibusszal rendelkező cégben. Közben családot alapítottam, ma már négy gyermekem van, a legidősebb hétéves, a legkisebb négy hónapos.

Hová fejlődtek az elmúlt tíz év alatt?

Ma már 25 állandó munkatárssal dolgozunk, jelentősen megerősítettük a csoportos beutaztatórészleget, komoly saját járműparkot alakítottunk ki, amelyben húsz- és kilencfős buszok, személyautók és két Trabant is szerepel.

Mire használják a keletnémet autóipar remekét?

Természetesen vezetni lehet. Imádják az utasok, hogy indulás előtt egy nívópálcával ellenőrizni kell az üzemanyagszintet. Népszerű is ez a programunk, de persze nem ebből élünk meg. Marketingeszköznek ellenben kiváló.

Most térjünk vissza a szövetség ügyeihez. Hogyan lett ön az új elnök?

Tulajdonostársammal rendszeresen eljártunk a szövetség üléseire, míg végül néhány évvel ezelőtt nagy meglepetésemre beválasztottak a jogi és etikai bizottság tagjai közé. 2013. év végén pedig bekerültem az elnökségbe, miután a budapesti és közép-magyarországi régió vezetőjévé választottak. Itt szembesültem azzal, hogy a szövetségben rengeteg a munka, és nagyon fontos feladatokat kell elvégezni. Több ötletemet is támogatta az elnökség, így az új logóra és új jelmondatra vonatkozó előterjesztést. Ma már az új logót használjuk, és véglegessé vált az új jelmondat is, amely így szól: „Több mint 40 éve a minőségi turizmusért”.

Több nyilvános szereplést is elvállaltam közben a szövetség képviseletében, és egyre többen kérték, hogy vállaljam el a szövetség vezetését. Őszintén szólva korábban nem voltak ilyen ambícióim, de végül hosszas gondolkodás után a megfelelő családi és szakmai támogatásnak köszönhetően elfogadtam az elnökség felkérését.

Hogyan vágott neki a munkának?

Először is nagy megtiszteltetés volt ez számomra, ugyanakkor meg is ijedtem, hiszen láttam, hogy rengeteg a tennivaló. Ráadásul mindezt társadalmi munkában, a vállalkozásunk vezetése mellett kell elvégezni. Meglepetésemre mind a feleségem, mind a tulajdonostársam támogatott ebben. A társam igyekszik minél több terhet levenni a vállamról, de remélem, hogy a kezdeti időszak nagyobb megterhelése után kialakul a normális munkatempó. Addig is próbálom mindkét tevékenységet egyszerre menedzselni, ami komoly kihívást jelent.

Milyen témákkal foglalkozik még a MUISZ?

Kiállunk a Magyar Turizmus Zrt. marketingkeretének növelése mellett, a fővárosban egy turisztikai marketingszervezet létrehozását tartanánk fontosnak, általánosságban pedig szeretnénk elérni, hogy a szakmát érintő döntések előtt – például belépőjegyek árváltozása, autópályamatrica-rendszer átalakítása, Liget-projekt kapcsán buszok parkolásának kérdése – legyenek egyeztetések, és a döntésekről kellő időben értesüljünk. Továbbra is hangsúlyozzuk, hogy nincsenek pályázati lehetőségek az utazási irodák számára, az utazási irodai rendeletek frissítése évek óta várat magára, nem elég elrettentő az engedély nélküli utazásszervezés szankcionálása, az 500 millió forint fölötti forgalmat elérő repülőjegyes irodákat pedig súlyosan hátrányos helyzetbe hozza a helyi iparűzésiadó-rendelet. Összességében azt kellene elérni, hogy az állam forgassa vissza a turizmusba az ágazat által kitermelt pénz jelentős részét.

Hogyan szeretnék ezt elérni?

Szélesebb tagságra van szükségünk, hogy erősebben tudjunk lobbizni. Ehhez elő kell állnunk egy anyaggal, amelyben leírjuk, miért érdemes tagnak lenni a szövetségben. Igyekszünk minél több networking-lehetőséget is biztosítani a tagok részére. Olyan szolgáltatói szerződéseket alakítunk ki, amelyek révén jelentős kedvezményeket vehetnek igénybe tagjaink. Szeretnénk elérni, hogy minőségi garanciát jelentsen a MUISZ-tagság az utasok számára. Szeretnénk a társszervezetekkel is szorosabbra fűzni az együttműködést.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.