Biztonságban, de nyitott szemmel Tunéziában

Beszélgetés Pántos György tuniszi magyar nagykövettel.

A március 18-ai tuniszi merénylet megrázta a világ közvéleményét. Mennyire normalizálódott azóta a helyzet a fővárosban?

Visszatért az élet a régi kerékvágásba, az emberek végzik a dolgukat. Mivel demokrácia van, sokszor tüntetés akadályozza a forgalmat, de ez is a mindennapi élet része. A márciusi merénylet színhelyének, a világhírű Bardo Múzeumnak a látogatottsága talán még növekedett is. Mivel a római világ egyik legimpozánsabb kiállítóhelye nem messze fekszik a parlamenttől, így kiemelten őrzik. Itt kell megemlítenem, hogy Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnökének vezetésével április 19-21. között parlamenti delegáció látogatott Tunéziába, s a magyar politikus a helyszínen megkoszorúzta az áldozatok emléktábláját.

A főváros bővelkedik műemlékekben. Más nevezetesség közelében is biztonságban érezheti magát a turista?

A márciusi események után a kormányzat az összes kulturális intézmény fokozott védelméről döntött, s a turisztikai zónák biztonságára külön ügyelnek. Meg kell jegyezni, hogy e területekre korábban is nyomatékosan odafigyeltek.

A tunéziaiak is optimistán látják az idegenforgalmi szezont?

A derűlátás természetesen pártállástól is függ. Az itt működő külképviseletektől és turisztikai hivataltól kapott információk alapján a sajnálatos merénylet után némileg csökkentek ugyan a foglalások, s ezzel a beutazások száma is. Viszont optimizmusra adhat okot, hogy a főszezonra folyamatosan növekednek a jelentkezések. Ez jellemző az észak-keleti üdülőterületekre és Djerba-szigetére egyaránt.

Az ország nagyon népszerű a magyar turisták körében. Mégis milyen aktuális tanácsokkal látná el a Tunéziába készülőket?

A böjti hónap, a Ramadán június 18-án idén együtt indul a főszezonnal, így mindenkinek tanácsolom, hogy figyeljen a viselkedési normákra. Ha lehet – a szállodán kívül – ne étkezzen senki, s nyilvános helyen még este se fogyasszon szeszesitalt! A déli körzetek, és az észak-nyugati határrégió fenyegetettsége továbbra is változatlan, s noha a helyi hatóságok mindent megtesznek a rend fenntartásáért, turistáink helyesen teszik, ha elolvassák honlapunkon tanácsainkat. Az egyéni utazást továbbra sem javasolunk, ha mégis saját maguk szervezik meg útjukat, mindenképpen regisztráljanak a konzulátuson.

A Bardo Múzeum kincsei

Kőből kirakott világ. Ha egy művészetkedvelőknek csupán egy értékes dolgot lehetne megjelölni Tunézia római hagyatékából, akkor minden bizonnyal a mozaikokra esne legtöbbjük választása. Az egykori mértani formákból álló pun mozaikművészetet, a pavimenta punicát a 2. században Afrikában letelepedett görög és egyiptomi mesterek fejlesztették tökélyre. A legszebb alkotásokat a tuniszi Bardo Múzeum rejti, de jelentős gyűjteményeket ismerhetünk meg Sousse-ban, vagy a karthágói múzeumban. „A mezőgazdaságból meggazdagodott római polgárok szívesen áldoztak a művészetekre – avat be a becses darabok keletkezésébe Bannour Noomane történész. – Egyedi bennük, hogy a mitológiai alakok mellett a mindennapi élet: az aratás, a vadászat, a tengeri és szárazföldi állatok is megjelennek a témaválasztásban.” A római csodák mellett a múzeum jelentős ókeresztény gyűjteménnyel rendelkezik.

Az utóbbi években átépített és megújult termekben sétáló idegen visszaforgatva az idő kerekét elmerenghet, milyen is volt a mindennapi élet az „afrikai édenben”.


Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa

Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa 

A fehér homokos, türkizkék vizű strand hátterében tornyosuló hatalmas hegye látványa mindent visz.
Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia

Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia 

Hanem elég eljutni a szomszédos Horvátország ismert turistaparadicsomába, Zadarba.
Friss kutatás:  az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást

Friss kutatás: az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást 

Pedig a nyaralások során bekövetkező balesetek és betegségek akár milliós költségeket is okozhatnak.
Új trend az európai utazók körében

Új trend az európai utazók körében 

Nyaralás a Balti-tenger lengyel partján.
Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben

Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben 

Újabb eset borzolja a kedélyeket Olaszországban a múzeumokban viselkedni nem tudó turisták miatt.
Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba

Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba 

Egyre népszerűbb a coolcationing.
Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.