Egyre kevesebb a panasz a turisztikai vállalkozásokra

A turisztikailag főszezonnak számító három nyári hónapban a fogyasztóvédők országszerte 1792 vendéglátó-ipari egységet, 128 taxis szolgáltatást vizsgáltak.

A felügyelők 554 vendéglátónál és 18 taxisnál találtak valamilyen, többnyire kisebb szabálytalanságot. Erről Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára szeptember 5-én, egy budapesti sajtótájékoztatón számolt be.

Az elmúlt évben összesen hárommillió forint bírságot szabtak ki, de szerinte nem a bírságolás a céljuk, a vállalkozások jogkövető magatartását szeretnék elősegíteni.

„Nem kommandó, hanem együttműködő partnerek vagyunk, a bírság csak egy eszköz a célok elérésében, a kis- és középvállalkozások jogkövető magatartását azzal is segítjük, hogy először csak figyelmeztetünk, ha kisebb szabálytalanságot követnek el” – mondta Koszorús László.

A hazánkba látogató külföldi turisták biztonsága és nyugalma érdekében a vendéglátó-egységeknél elsősorban a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató vállalkozások kiszűrése volt a céljuk, és arra is hangsúlyt fektettek, hogy minden terméken láthatóan legyen feltüntetve az ár.

Fontos a tudatos vásárlás

Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy több odafigyeléssel, tudatos vásárlói magatartással sok panasz megelőzhető lenne. Kiemelte azt is, hogy az állami fogyasztóvédelem továbbra is partnerségben kíván együttműködni a szereplőkkel, ennek a szemléletnek az eredményességét mutatja, hogy 2300 cég szerepel a fogyasztóvédelmi szabályokat betartó vállalkozások pozitív listáján.

Csökkentek a szabálytalanságok a nyári idegenforgalmi főszezonban

Idén a vendéglátók 31 százalékánál tártak fel hiányosságot a felügyelők a múlt évi 33 százalékkal szemben, a taxiknál ez a mutató a tavalyi 17 százalékról 14 százalékra mérséklődött – állapította meg a helyettes államtitkár.

Ellenőrizték a repülőterek előtti taxisokat, a hajóállomásokon és a vasúti megállóknál működő személyszállítást is. Náluk többnyire figyelmetlenségből adódó hiányosságot találtak, de előfordult olyan is, hogy engedélyt kellett bevonni – mondta. A jellemző hiányosságok közé sorolta, hogy nem adtak számlát, illetve nem megfelelően tájékoztatták az utasokat.

Megnyugtató, hogy egyre kevesebb a panasz a turizmus területén dolgozó vállalkozásokra – foglalta össze beszámolóját.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.